Lanfranconi Enea: Magyarország ármentesítése (Budapest, 1882)
IV. A szerzőnek Magyarország gyökeres ármentesítésére vonatkozó javaslatai
IV. A SZERZŐNEK MAGYARORSZÁG GYÖKERES ÁRMENTESITÉSÉRE VONATKOZÓ JAVASLATAI. 1879 7 1 1S74-68 1S72 9 I ~1 IS62 S i 1864 j4_z eddig említettekből az olvasó kellőleg tájékozhatja magát a ti zaszabályozás állapota felől. Az árveszélyek nincsenek elhárítva, sőt oly árvizektől kell tartanunk, a minők máig nem voltak. Az ábrázolt vízmérczén szemlélhetővé tettük az 1850-ki év óta előfordult szegedi árvizek magasságát. A gátak kiépítése előtt alig emelkedtek 4—5 méternyire 0 felett, sőt még ezen kiépítés után is 5—7 méter között ingadoztak; az utolsó időben azonban 8 métert meghaladtak 0 felett. Első rangú hydrotechniku- sok kitűnő javaslatokat terjesztenek elé, mily módon lehetne egyelőre védekezni az árvizek ellen; de nem is jelezte egyikük sem, miként szállítható alább az árvizek magassága és menthető meg ily képen a nagy magyar alföld mindenkorra a kiöntésektől. Egyedül azt ajánlják, hogy a gátak esetleg évről-évre emelendők és megerősítendők. De hát akkor nem vagyunk-e kitéve azon veszélynek, hogy a gátak átszakadnak? Mert daczára bizonyos intézkedéseknek, melyek az építés közben czélsze- rüen alkalmazhatók, még sem lehet ezen veszélyt teljesen mel- lőzöttnek tekinteni; tartós, hatalmas és viharoktól felkavart árvizek ellen ugyanis biztos gátak bajjal emelhetők. Mennél magasabb a víz tükre, mennél magasabbak a gátak, annál nagyobb ezen veszély. A töltéseknek magasabbra való emelése azonkívül gyakran sokkal drágább, mint azok eredeti felállítása. Hogy pl. valamely töltés, mely 3 méternyi magassággal, 4 méternyi koronaszélességgel és az 1 : 2 való hajtással bir, 1 méterrel magasabbra építtessék, minthogy a magasbítás nemcsak a töltés koronájára, hanem annak hajtására is kiterjesztendő, 30 köbméter eredeti töltésre 18 köbméter új anyag szükséges. Minthogy azonban ezen 18 köbméter új anyag magasabbra és távolabbra viendő, a töltés magasbítása, ha nem többe, legalább is annyiba fog kerülni, mint a töltésnek eredeti felállítása. Erről legtöbb tiszaszabályozó társulat bizonyságot tehet, és azon esetben, ha ismételve kénytelenek lennének a töltéseket emelni, valószínűleg jól megfontolnák, vájjon ne hagyjanak-e fel inkább az ily sok szerencsétlenséggel járó vállalattal. Ezen rendszernek követése által idővel még nagyobb veszélynek leszünk kitéve, hogy t. i. legjobb földeink a töltéseken átszivárgó vizek által elposványosodnak, a mint ez p. o. Egyiptomban a Nil folyam kiömlésénél, úgy Olaszországban az Adige és Pó folyóknál történt. A folyamnak egy a természeti talajban mélyen fekvő alkalmasabb medret alkotni, a mely képes nagyobb víztömeg befogadására és elvezetésére, a nélkül, hogy a víz azt elhagyni kényszerülne, a mi véleményünk szerint czélirányos kivitel mellett mindenesetre természetesebb és olcsóbb, sőt itt a Tiszánál az egyedüli helyes eljárás. 4'
