Oltay Károly: Geodézia 4. (Budapest, 1920)
III. Fejezet. Trigonometriai magasságmérés
92 Előrebocsátom, hogy a k koefficiens átlagos értéke Gauss szerint 0,Í3, féhat áz~ /mintegy hét-szerese az r-nék, vagyis a refrakció-görbe erősen lapult görbe. A refrakció-koefficiens nagyságát meghatározhatjuk azáltal, hogy valamely PQ irány magassági szögét egyidejűleg és azonos módon megmérjük úgy a P mint a Q pontból. Ha a megfelelő értékeket «P-vel és öQ-val jelöljük, akkor áll az, hogy {90° + <*P - (>p) + {90° - «Q - (>Q) + S2 - 180° = 0 ahonnan (ap — öq) -)- £2 — (pp -|- qq) — 0 Elegendő megközelítéssel tehát ahonnan Pp =*= Qq =* Q 2q = ß + ap — üq =» k Q CCp — CCq k- 1 +íi Az £2 kiszámítható a P és a Q pontok d vízszintes távolságából, nevezetesen nn dr Tehát a refrakció koefficiensre az alábbi képlet állapítható meg k— 1 + “~(®P — ao) Q d Ez a képlet az, amellyel egyidejű ísimultán) magassági szögmérésekből a refrakció-koefficiens számértéke megállapítható. 39. §. A trigonométriai magasságmérés alapképlete. Legyen P és Q a megmérendő magasságkülönbség két végpontja {12. ábra). A műszerrel felállunk a P ponton a szokott módon s megmérjük a műszer H tengelyének h magasságát. A Q ponton felállítunk valami pontjelzőt (kis távolság esetén beosztott lécet, nagyobb távolság esetén jelző karót, gúlát, vagy heliotropot) s annak a pont felett / magasságban levő D pontjára magassági szögmérést végzünk a már ismert módon. A mérés eredménye tehát h és a. A két pont m magasságkülönbségének levezetésekor tekintettel kell lenni az irányvonal nem egyenes voltára (refrakció hatása), továbbá a niveaufelület nem sík voltára,
