Oltay Károly: Geodézia 3. (Budapest, 1919)
III. Fejezet. A háromszögelés (trianguláció)
20 alkalmasnak vélt pontra, továbbá azokra is, amelyek a mezei nyomozás alatt felhasználhatóknak látszanak. Valamennyi ponton meg kell vizsgálni a kilátási viszonyokat s legalább nagyjából meg kell állapítani az egyes irányok közötti szögeket is. Ennek elvégzésére vagy egy kisebb teodolitot viszünk magunkkal, vagy egy kis mérőasztalt s ezeket felállítva az egyes pontokon, az azokból látható^összes távoli pontokat — markáns hegycsúcsokat, templomtornyokat, épületcsúcsokat, magányos útszéli kereszteket, magában álló fákat stb. — beirányozzuk s a hozzátartozó irányértéket számszerűleg, vagy grafikusan lemérjük. Amennyiben a pontokat cserjék, vagy esetleg erdő borítaná, akkor meg kell állapítani, hogy milyen magas építmények szükségesek, hogy ez a pont látható legyen, illetve, hogy belőle a többi pontok beirányíthatók legyenek, vagy hogy micsoda terjedelmű fairtás volna szükséges; e kérdéseket eldöntendő az ilyen pontokon ideiglenes létraállványokat kell emelni. A hálózat nyomozásakor az esetleg felhasználandó templom- tornyokra, vagy egyéb épületcsúcsokra nézve gondosan meg kell állapítani, hogy azok szögmérésre közvetlenül alkalmasak-e s ha nem, milyen építkezéseket (konzolokat stb.) kell rajtuk létesíteni. A hálózatnyomozás eredményei alapján állapítjuk meg a végleges hálózati pontokat s a végleges hálózatokat. E művelet során főleg arra kell ügyelni, hogy a hálózat háromszögei közel legyenek az egyenlő oldalú háromszöghöz; amennyiben pedig ezt több változattal J'variánssal) lehetne elérni, akkor ezek közül a leggazdaságosabb választandó, az tudniillik, amelyben a legkevesebb magasépitmény, s a legkevesebb toronyépítkezés s a legkevesebb fairtás fordul elő. 3. Az alapvonal végpontjainak és az alapvonalfejlesztő hálózatnak megállapítása. Az alapvonal végpontjainak kiválasztásakor a főszempont az, hogy a közöttük lévő térszín alkalmas legyen a közvetlen hosszmérés gondos végrehajtására, azaz, hogy közel vízszintes és közel egyenes legyen. Ha az illető vidéken vasút vonul végig, akkor annak valamely egyenes, kis esésű szakaszán, a töltés-korona padkáján helyezzük el az alapvonal végpontjait, egyébként pedig az országutak egyenes szakaszain választjuk meg őket. Az alapvonal hossza az országos mérésekben 5 — 6 km, a mérnöki háromszögelésekben 500—2000 m szokott lenni, tehát ilyen hosszú egyenes és vízszintes pályára van szükségünk.
