Oltay Károly: Geodézia 3. (Budapest, 1919)
II. Fejezet. A vízszintes mérés alapelve és osztályozása
14 alappontot határozunk meg. Ezek a pontok úgyszólván kizárólag magas pontok, már pedig a részletpontok az utca szintjében vannak, íéRaFcsak olyan pontokra vonatkozólag határozhatók meg, melyek szintén utcaszinti pontok. Az alappont-meghatározás további lépése az, hogy a magas pontokból hátrametszéssel utcaszinti pontokat határozunk meg. Valamely a pont (2. ábra) hátrametszéssel úgy határozható meg, hogy felállunk rajta a szögmérő műszerrel s megmérjük azt a két szöget (a-át és ß-ät), amelyet három, már ismert alappont felé haladó irány egymással bezár. E két adat, amint később igazolni fogjuk, a a pontot teljesen meghatározza. E mérési eljárással arra kell törekedni, hogy 500—1000 m távolságban utcaszinti pontokat határozzunk meg. Ennyi alappont még nem elégséges, mert kell, hogy bármely részletpontcsoport előtt legalább két ismert alappont legyen, azaz kell, hogy átlag minden 100 m-re egy-egy vízszintes alappontunk legyen. Ezt a végleges alappont-sűrítést sokszögeléssel végezzük el. A Px és P2 pontok közötti 1, 2, 3, 4 pontokat e művelettel úgy határozzuk meg, hogy megmérjük Pi 1, 1,2, 2,3, 3,4, és 4 P2 távolságokat, továbbá a 3. ábrán kijelölt szögeket. Ezen adatokkal e pontok teljesen meg vannak határozva. 3. ábra. Pontmeghatározás sokszögeléssel. Az alappont-meghatározásokban nagy pontosságra kell törekedni, s ezért az egyes pontokat mindig fölös számú adatokkal kell meghatározni. 4. §. A vízszintes mérés osztályozása. Minden vízszintes felvételben a vázolt eljárást kell követni, vagyis a vízszintes mérés mindig két részből áll: a) alappont-meghatározásból, b) részletpont-meghatározásból. Az alappont-meghatározás szolgáltatja azt a merev vázat, melyre támaszkodva végzendő a részletfelvétel; ezért az alappont-meghatározás mindig sokkal pontosabban végzendő, mint a részletmérés.
