A Duna helyszínrajza 1899-1908

Vízépítés kiváló tekintettel hazai viszonyainkra

1 BEVEZETÉS Ranányi Ignácz m. kir, földmivelésügyi minister ur ő nagy- méltósága 1898, évben 1970/V„-1* számú rendeletével a ma­gyarországi Duna térképezését elrendelte. Ebből kifolyólag az országos vizépitési igazgatóság vízrajzi osztályának fe­ladata lett a dévény-ómoldovai szakasz helyszinrajzának és vízrajzának felvétele s térképének elkészítése abból a őzei­ből, hogy mind a végrehajtott, mind a jövőben létesítendő szabályozó munkálatok hatásának elbírálásához, illetőleg ter­vezéséhez szükséges pontos alapot beszerezzük. Az ómoldoval-orsovai folyamszakasz medre jóformán változatlan lévén, ennek felvétele feleslegessé vált. Egyébként ezt a sza szakaszt a múlt század utolsó évtizedében az aldunai Vaskapu­szabályozási m. kir, miivezetőség fölvette s a kiadásra kerülő térképeinkben fel fogjuk tüntetni. Fölvettük s térképbe foglaltuk a folyam medrének és hullámte­rének helyszinrajzát, hosszelvényét és keresztszelvényeit. Ilyen nagyszabású, összefüggő, rendszeres fölvételt a Dunáról csupán a múlt századból való /1830-40, évekből/, úgynevezett Vásárhelyi-féle térképekben birunk, mely ma már csak a múlt állapottal való összehasonlítás szempontjából bir nagybecsű értékkel. Hogy a szóbanflegő nagytérjedelmü munkálat térképanyaga a gyakorlati élet számára minél előbb hozzáférhető legyen, a mutatkozó szükséglethez képest a térképek sokszorosítása há­rom szakaszban kerül kiadásra: I, szakasz; Dévénytől Budapestig. II, szakasz: Budapesttől Gombosig. III, szakasz: Gombostól Orsováig, Ezen három szakasz közül első sorban a budapest-gombosi sza­kasz térképeit adjuk ki, mert e szakaszon jelenleg is a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom