Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)
6.2. A VÍZFOLYÁSOK VÍZRAJZI ADATGYŰJTŐ ÁLLOMÁSAI ÉS A VÍZKÉSZLET JELLEMZÉSHEZ HASZNÁLHATÓ ADATOK
igényli. Ezt felismerve egyes jellegzetesebb patakokon, a Marcalon, Zalán, a Baranya patakon, a Zagyva-Tama rendszerében már a 30-as években elkezdődött a vízrajzi észlelés. A II. Vízgazdálkodási Keretterv előkészítése során, ezen kutatást irányító Lászlófíy Professzor úr kezdeményezésére szinte valamennyi hazai eredetű patakunkon vízmérceállomásokat rendeztek be és megindultak a módszeres vízhozammérések. Néhány év alatt felismerték, hogy kisvízfolyások szabad szelvényeiben telepített vízmércék vízállás adatai alapján a patak vízhozama nem követhető, megbízható vízállás- vízhozam-transzformáció nem szerkeszthető. Ezért már az 1950-es évek végén elkezdődött Magyarországon a mesterséges vízhozam-nyilvántartó állomáshálózat kiépítése, azaz a vízmércék alatt szabályozó, kontrolszelvények, bukógátak építése, amelynek eredménye alapján az 1970-es évekre kialakult a világnak egyik legrészletesebben megfigyelt felszíni vízrendszerének „csúcstechnológiáját” szabályozó vízgazdálkodási feladatok kidolgozásához szükséges vízrajzi hálózata. Ezen hálózatnak már a legalább 25 éves igen megbízható adatsorai alkalmasak arra, hogy ezen hazai vízrendszer vízjárását is a legmagasabb szinten jellemezzük. Az 1960-as években már megépült „mesterséges vizhozam-nyilvántartási szelvények” bukói fölött az 1962-1975 évi igen nedves időszak árhullámai sok helyen jelentős mennyiségű hordalékot telepítettek, amelyek a vízmércék addig nagyon pontos vízhozamgörbéit kissé torzították. A szelvények folyamatos kotrása helyett dr. Szígyártó Zoltán valamennyi vízhozamnyilvántartási műtárgy, bukó fölé 10-15 méter hosszú, szűk és mély betoncsatornát épített, amelynek eredményeként a hazai kisvízfolyásainknak jelenleg már hosszabb mint 25 éves vízhozam adatsorai a legmegbízhatóbbak. A vízhozamgörbék megbízhatóságát az évenként 20-25 vízhozammérés minden alkalommal tökéletesen igazolja. 1978-83-ban, a III. Vízgazdálkodási Keretterv készítésekor, az ország vízgazdálkodását szabályozó természeti adottságok feltárása során a figyelmet ezen hazai eredetű kisvízfolyások hegy- és dombvidéki vízgyűjtő területeire összpontosítottuk. A kisvízfolyások vízrendszerének hidrológiai feltárása során azonban a nagyobb folyókétól eltérő, sajátos problémákat kell megoldani. A nagy folyóknál a folyó hossza menti vízjárás lényegesen kisebb arányú változását vízhozam-nyilvántartó állomások sorozata regisztrálja. A kisebb vízfolyások többnyire egyetlen vízrajzi állomásának észlelt, most itt Magyarországon igen pontos adatai csak a kérdéses szelvény vízjárási viszonyait jellemzik, a patakok többi szakaszának vízjárását nemcsak a mederben felülről érkező vízhozamok alakítják, hanem az árhullámok levonulása idején a vízfolyás szakaszokhoz közvetlenül csatlakozó vízgyűjtő területek felszíni lefolyása, illetve kis- vizeknél a meder által megcsapolt talaj-, vagy karsztvízből beszivárgó, esetleg elszivárgó vízmennyiségek is. Kisvízfolyásaink vízjárási viszonyainak feltárása során tehát nem korlátozódhatunk csak a kérdéses vízfolyás hossza menti változások elemzésére, hiszen ehhez egyrészt általában nem is rendelkezünk felhasználható vízhozam adatokkal, másrészt ezen patakok vízjárása a teljes vízgyűjtő terület felszíni lefolyási viszonyaitól, illetve a vízadó felszínalatti talajvíz, vagy karszt rétegek szerkezetétől függ. Ez a ma már szakmailag közismertnek mondható sajátosság kényszeríttette Lászlófíy professzor urat a hazai hasonlósági hidrológia módszertanának, elsősorban a 88
