Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)
7.1. A VÍZJELZÉS, AZAZ A PILLANATNYI VÍZJÁRÁSI HELYZET ÉRTÉKELÉSE ÉS KÖZZÉ TÉTELE
Az évszázadokkal ezelőtt, az akkori technológiával, kézi erővel, tömörítés nélkül egymásra-halmozott árvédelmi töltéseket többször újabb és újabb földmunkákkal erősítették meg és magasították. Ezen munkák egy részét árvíz idején,' a veszély-helyzet elhárítása végett hajtották végre. Ilyenkor a megerősítendő, átázott, állékonyságát vesztett töltésnek még a gyeptakaróját, humuszrétegét sem távolították el, amely ma a megerősített töltéstesten belül nyilván koncentrált vízvezető réteget alkot. Tehát ma, sok, még nem átépített árvédelmi töltésünket az úgynevezett káposzta szerkezet jellemzi. Azaz a töltés belsejében a viszonylag legnagyobb víznyomás a kétszáz éve épült ősi töltés-magot áztatja, a felsőbb szinteken pedig egymásra rétegeződnek a különböző technológiával épült „erősítések” amelyek eredményeként árvizek idején a töltésekben a legváratlanabb átázási, koncentrált szivárgás okozta üregelődési, szuffóziós, valamint a töltés-rézsű állékonyságot veszélyeztető kohézió változási folyamatok alakulnak ki és gátszakadással fenyegetik a védett árterületet. Ezen gyönge szerkezetű töltések erősítésénél ma is ugyanaz az alapvető probléma, ami a múltban megakadályozta a toldásos erősítés helyett a ténylegesen biztonságot fokozó töltés átépítést. A gyönge szerkezetű töltésnek az átépítése nyilvánvalóan a töltések teljes lebontását, altalajának és a lebontott töltés anyagának megtisztítását, átrendezését igényli. Ezen hetekig tartó munka során jelentkező árvíz tehát a több száz méteres lebontott töltésszakaszon kiáradva kivédhetetlen katasztrófát okozna. Ezért az 1970-es évekig a hazai töltések átépítését változatlanul a korábbi módszertanhoz hasonlóan csak töltés erősítéssel, magasítással végezték, változatlanul kockáztatva az árvizek idején jelentkező igen veszélyes folyamatok kialakulását. Az 1965 évi hatalmas árvíz után a magyar Duna alsó szakaszán a védekezés során veszélyesnek bizonyult árvédelmi töltések átépítésénél igen sikeresen használták fel azokat a 6-8 napos árvízi előrejelzéseket, amelyeket könyvünk következő szakaszának a megfelelő pontjában ismertetünk. Ezen kedvező tapasztalat alapján az árvédekezésért és az árvédelmi töltések állapotáért felelős Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság úgy döntött, hogy az árvíz során igen kritikus állapotban lévő Szekszárd környéki töltés- szakaszokat teljes egészében átépíti. A munkát úgy szervezték meg, hogy egy munka ütemben 200 m hosszú szakaszt bontottak le, amekkorát 5 nap alatt be lehet építeni és így esetleges árvíz idejére a védett terület biztonságát az építkezés nem veszélyezteti. Az építkezést sikeresen befejezték és 1975-ben az 1965 évi hatalmas árvizet megközelítő, a többi korábbi árvizet meghaladó magasságú árhullám átvonulása során az új, teljesen átépített töltések igen biztonságosan védték Szekszárdot és a Sárköz többi községét. Az 1982 - 1992 közötti aszályos periódus idején a régi töltések kiszáradtak. Ezen száradási folyamatok során, a Körösök mentén a régi vegyes, rétegzett szerkezetű töltésekben olyan térfogatváltozások, zsugorodások, a töltésszintet fölöslegesen növelő átépítés miatti súly növekedés következtében pedig a süllyedések a töltésekben hatalmas, több méter mély, deciméternyi széles repedéseket okoztak. A több száz méter hosszú, hossz menti repedések és a töltéstestre merőleges keresztirányú nyílások árvíz idején szinte azonnali szakadással fenyegetik a környezetet. Az egyetlen megoldás ezen töltések azonnali, homogén szerkezetű átépítése. A erdélyi Bihar hegységben eredő Körösök vízfolyásain kialakuló árvizek azonban 1/2, 1 nap alatt elérik a veszélyeztetett épí185