Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)
Tartalomjegyzék
mos energia termelést és a duzzasztott folyószakaszoknak a vizenyős területe a vízi élővilág nagyszerű fejlődésének életfeltételeit. Széchenyinek, Vásárhelyinek korai halála után jó néhány évtizeddel, a jelentkező árvízi katasztrófák után országos szinten készültek el nagy folyóinknak, a Dunának, Tiszának, Drávának árvédelmi töltései. Ezek megépítéséhez ezen folyók árvízviszonyainak országos szintű értékelésére volt szükség. Az ezzel a céllal a világon elsőnek megalapított országos hatáskörű magyar vízrajzi szolgálat a hidrológiai folyamatok országos szintű megfigyelését, az adatok országos szintű elemzését már több mint száz éve elkezdte. A múlt század gyors ütemű ipari és civilizációs fejlődése az energiafogyasztás hatalmas arányú fokozódásával járt. Az évezredes hagyományoknak megfelelően, a környezetszennyező hőenergia termelés kezdetén az elsődleges energiaforrás változatlanul a vízenergia volt. Ezen energiaforrást mindaddig mechanikai energiaként a malmok hasznosították. A kis patakoknak potenciális energiakészletét teljes mértékben átvevő és ezáltal a vízfolyások medrét veszélyeztető eróziót megfékező épületmalmok mellett a nagyobb folyók kinetikus energiájának csak a töredékét hasznosították e folyókon az úszó malmok. A megoldást a duzzasztóműves elektromos energia termelés megindulása jelentette. Az első sikeres, a Rába-Ikervári, a Hernád-Gibárti erőművek megépülésével egyidőben elkezdődött az ország ezen tiszta, megbízható és igen gazdaságos energiaforrásainak módszeres felmérése. Előbb Bogdánfy Ödön „Hidrológia, Vízépítés, kiváló tekintettel hazai viszonyainkra, 1. rész” című könyvében ad vázlatos képet az ország vízenergia termelési lehetőségeiről, majd 1906-ban Viczián Ede a világon elsőként országos felmérést készített Magyarország vízerőkészletéről. Ezen munkához a vízfolyások esésviszonyai mellett fel kellett használnia a vízfolyásaink vízhozamviszonyairól akkor már rendelkezésre álló vízrajzi információkat is. A magyar vízimémökök ezen műszaki tudományos munkáival párhuzamosan fejlődésnek indul a hazai vízügyi szolgálat országos szintű szervezete is. Az egyes területi érdekeket képviselő vízgazdálkodási ár- és belvízvédelmi társulatok mellett nagy folyóink folyószabályozási munkáit állami irányítású „Folyamszabályozási Hivatalok” végzik. 1885-ben pedig Kvassay Jenő vezetésével megalakul a „Kultúrmérnöki Hiva- tal”-oknak a teljes hazai vízrendszerért felelős országos hálózata. Ezen állami szervek tevékenységét felügyelő Közlekedésügyi Minisztérium illetékes főosztályának a vezetői, a hazai vízi mérnökök legkiválóbbjai Kvassay Jenő, Bogdánfy Ödön, Kenessey Kálmán, Sajó Elemér, Lampl Hugó, Trümmer Árpád, Scherf Egyed, Dégen Imre alapfeladatuknak tekintették az ország vízgazdálkodási problémáinak folyamatos feltárását, az ország társadalmának és vezetőinek ezen problémákról való alapos tájékoztatását. Az évszázadunk első harmadának rendkívüli aszályos évtizedeinek szélsőséges kis- vízhozainait megszakító néhány katasztrofális árvíz 1929-ben késztette arra a szolgálat akkori vezetőjét, Sajó Elemért, hogy munkatársaival együtt kidolgozza az egész ország vízgazdálkodása fejlesztésének távlati tervét. Munkájukat 1929-ben „Emlékirat Magyarország vizeinek hasznosításáról” címmel a Vízügyi Közleményekben publikálták. Ezt az első magyar vízgazdálkodási kerettervet az akkor már fél évszázada működő vízrajzi szolgálat adataira támaszkodva dolgozták ki. Sajó Elemér ezen munkája alap8
