Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.2. A VÍZÉPÍTÉSI MŰVEK HIDROLÓGIAI MÉRETEZÉSE
zaddal korábban kezdődtek és a csapadékmérő állomások számát és helyét úgy választották meg, hogy az észlelések a kérdéses éghajlati egységet jól jellemezzék. Kétségtelen, hogy egy-egy heves zápor legintenzívebb gócpontja legtöbbször csak néhány négyzetkilométernyi területet fed le és így az egyes csapadék-események adatai között igen jelentős eltéréseket tapasztalunk. Sok esetben ezen heves záporok egyes állomásokon mért adatai között az interpolálás is teljesen bizonytalan és ezért például a csapadékadatok alapján történő előrejelzésekhez sem rendelkezünk teljesen megbízható alapadatokkal. Ugyanakkor azonban a csapadékok kialakulását szabályozó légköri viszonyok fizikai feltételei, elsősorban a naptevékenység és annak befogadója, a makroföldrajzi viszonyok, a kontinentalitás, az óceánok viszonylagos helyzete, illetve a légköri mozgásokat befolyásoló orografikus viszonyok igen nagy tájegységeken belül azonosaknak mondhatók. Ennek megfelelően egy-egy ilyen nagyobb éghajlati zónán belül a csapadékviszonyok statisztikai mutatói azonosaknak bizonyulnak. így tehát, bár egy-egy csapadékesemény során az egyes állomásokon mért értékek igen nagy eltéréseket mutatnak, a tájegységen belül az állomások csapadékviszonyait jellemző statisztikai mutatók, évi összegek, ezek átlagai, eloszlásfüggvényei, a csapadékos napok számának, a csapadékmentes időszakok hosszának eloszlásfüggvényei és főleg a rendkívüli nagy csapadékok statisztikai adatai igen szoros kapcsolatot, sőt azonosságot mutatnak. Amint arra már utaltunk közel száz éve Montanari már kimutatta, hogy egy nagy területű meteorológiai éghajlati tájegységen belül mindegyik csapadékmérő állomás maximális 1/4 órás, 20 perces, órás, kétórás stb. csapadékai teljesen azonosak. Ezért nevezte el a meteorológiai tájegység egyetlen állomásán észlelt legnagyobb intenzitású csapadékok és az időtartamuk kapcsolatát szolgáltató összefüggést „éghajlati csapadékliüggvénynek”. Hasonló eredményt hozott ezen rendkívüli nagycsapadékoknak a részletesebb statisztikai feldolgozása is, amelynek eredményeképpen szerkesztették meg az egyes, viszonylag igen nagy, például az egész Pannon medencére „éghajlati csapadékgyakorisági”, illetve „éghajlati csapadékvalószínűségi függvényeket” A csapadékfolyamatok fizikai háttere, illetve a csapadékészlelések statisztikai felo- zása alapján alakult ki az árvízi adathiány pótlás alapjául szolgáló alapelv, a csapadék áthelyezés elve. Ez annyit jelent, hogy egy-egy éghajlati tájegységen belül, ahol ugyan minden vízfolyás minden szelvényében a vízjárási viszonyok lényegesen eltérőek, a csapadékviszonyok statisztikai szempontból azonosaknak mondhatók. Azaz, amennyiben valamely adott vízfolyásnak, illetve vízgyűjtőjének csapadékviszonyait akarjuk jellemezni, arra felhasználhatjuk ezen éghajlati tájegységen belül bárhol telepített csapadékmérő állomás adatsorát, illetve ezen adatsor statisztikai jellemzőit, azaz a kérdéses állomás csapadékának statisztikai jellemzőit „áthelyezzük” a vizsgált kérdéses vízfolyás-szelvénynek a vízgyűjtő területére. Ennek az árvízi adathiány-pótlásnál évszázada használt módszernek a vázolt alapelvét „csapadékáthelyezés” elvének nevezi a hidrometeorológia. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a csapadékáthelyezés elve az egyes csapadékesemények konkrét értékeire nem vonatkozik, hanem csak kizárólag a statisztikai mutatókra lehet ezt alkalmazni. Hasonlóképpen, a csapadékáthelyezés elvét az árvízszámítás során is szigorúan csak az árvizek statisztikai mutatóinak a becslésére 49
