Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.3. A HASZNOSÍTHATÓ VÍZKÉSZLETEK
készlet kimerítésének tényét. Azzal érveltek, hogy vízkivételüket a vízfolyás torkolata fölött néhány száz méterre tervezik és így, mivel alattuk további vízkivétel, vagy vízigény a patakból nincs, igényük kielégítése senkit nem veszélyeztet. Amikor azt hallották, hogy a vízkészlet „kimerült”, azzal érveltek, hogy ők onnan jönnek és saját szemükkel látják, hogy a patakban folyik annyi víz, amelyből igényük kielégíthető. Amikor erre azt a választ kapták, hogy nem az ekkori időben, hanem a mértékadó kisvízi időszak kisvízhozamai idején nem lesz elég víz ezen igényük kielégítésére, erre azt a logikus választ adták, hogy ők most és az ehhez hasonló idő- és vízjárási helyzetben akarnak öntözni és tudomásul veszik, hogy a kritikus időben a vízhiány lesz, amikor majd nem tudnak öntözni. Ezen megegyezéssel zárult vita során kristályosodott ki az a tény, hogy a vízfolyás vízkészlete a mindenkori vízhozama, amely az időjárás függvényében alakuló sztochasztikus folyamat adott időpontbeli függvényértékeként igen tág határok között változik. Ez a vízkészlet konstans számmal nem jellemezhető, viszont e folyamatnak a vízigény folyamatával való összevetése a vízigény kielégíthetőségének biztonsá- gát/kockázatát gazdaságilag, műszakilag értékelhető módon szolgáltatja. Ezen vizsgálat során a vízjárás strukturált sztochasztikus folyamatát kell a vízkivételek megtervezett determinisztikus folyamataival összevetni. A vízjárás strukturált sztochasztikus folyamatát generáló időjárás alapvetően véletlen folyamatának hatására kialakuló felszíni és felszínalatti fizikai-hidraulikai folyamatok által kialakított vízjárási struktúra a vízjárás folyamatának szokványos pl. autókorrelációs elemzését nem teszi lehetővé, hiszen az árhullámok áradó szakasza, valamint apadó szakasza vízhozamadatainak szoros autókorrelációs kapcsolatai egymással teljesen ellentétesek. Ezen strukturált sztochasztikus folyamat valószinűségelméleti vizsgálatának egyetlen matematikai eszköze a Cramér-Leadbetter féle metszék (crossing) módszer amely mind elméleti, mind a gyakorlati alkalmazás szempontjából azonos e folyamatnak, azaz az időben változó Q(t) „vízkészletnek” az általában konstans, vagy esetleg naptári időtől függő vízigénynyel történő valószínűségelméleti összevetésével. A Q(t) strukturált sztochasztikus folyamat elemzésére bevezetett metszék módszerrel meghatározott feltételes eloszlásfüggvény-nyalábok sorozatából a vízkészleteket nyilvánvalóan a „völgymenti kirándulásokat”, azaz a relatív vízhiányokat jellemző valószínűségi változók függvényei jellemzik, azaz az alábbi változók: ^, = tv : a „völgymeneti” kirándulás hossza, azaz a relatív vízhiányos időtartam. = Vv : a „völgy” területe, azaz. a hiányzó vízmennyiség. = 8V : a „völgy” legnagyobb mélysége, azaz a maximális vízhiány, illetve a vízhozamoknak ebből a 8V -bői számítható lokális minimuma: Qmm = Q, -8V . 5.193 140
