Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.1. A VÍZGAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS HIDROLÓGIÁJA
letelepedett lakosság és gazdasága biztonságban élve rendkívüli arányban fejlődött. Az eltelt évszázad hidrológiai adatai igazolták Vásárhelyi terveit: munkájának eredményeit a francia, olasz vízimérnökök elismerve értékelték, a Missisipi-Missouri szabályozási terveinek készítése előtt az amerikai mérnökök a Tisza munkálatait éveken át a helyszínen tanulmányozták. A múlt század végén szervezett Országos Kultúrmérnöki Szolgálattal szinte egyidőben, a világon elsők közt 1886-ban Magyarországon alapított Országos Vízrajzi Szolgálat tevékenységével elsősorban az árvédelmet és az országos távlati vízgazdálkodási tervezést kívánta szolgálni. A Rajnán, a Duna felső szakaszán már korábban is működtek folyami vízrajzi szolgálatok azzal a céllal, hogy ezen folyók árvédelmi biztonságának fokozásához, a hajózást szolgáló folyószabályozási munkákhoz alapadatokat szolgáltassanak. Magyarországon azonban ekkor mind a vízrajzi, mind a vízgazdálkodási tevékenység már nem csak egyes folyókra, hanem az egész országra kiterjesztette munkáját. Ezen országos tevékenységnek eredményeképpen készült el 1905- ben, Széchenyi és Vásárhelyi Tisza szabályozási tervét is túlszárnyaló általánosítási igénnyel Viczián Edének az ország vízenergia készletének teljes feltárását szolgáló munkája (Viczián, 1905). Nem sokkal ezután az egyik első magyar nyelvű hidrológia kézikönyv szerzője Bogdánffy Ödön A természetes vízfolyások hidraulikája, című könyvében (Bogdánffy, 1906), a hidraulika, hidrológia alapvető természettudományos kérdéseit a hazai vízfolyásaink és folyóink árvédelmi biztonsága, szabályozása és energiájának a hasznosítása szempontjai szerint rendszerezve tárgyalta. Az 1926 évi dunai árvíz, majd az ezt követő aszályos időszak halmozódó problémái késztették az ország Vízügyi Szolgálatának vezetőjét, Sajó Elemért arra, hogy munkatársaival együtt kidolgozza az ország első olyan „Vízgazdálkodási Kerettervét”, amely földrajzilag és vízgazdálkodási tevékenységek szempontjából már teljes mértékben kijelölte az eljövendő évtizedek minden hazai vízgazdálkodási tevékenységét. „Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában” címmel megjelent munkája a további országos méretű vízgazdálkodási tevékenységnek is az alapja lett: néhány évvel később, a rendkívül hosszú és kemény aszály hatására megszületett „Öntözési Törvény” által szervezett Országos Öntözésügyi Hivatal munkáját már ez az utólag I. Országos Vízgazdálkodási Kerettervnek nevezett „Emlékirat” szabályozta. 1937-41 között elkészült a Tiszántúl öntözési terve (lásd Trümmer, 1937), amelynek mintegy 90%-a az 1970-es évek végéig meg is valósult. A nagyszabású terv kidolgozása során vetődött fel először vízfolyásaink vízkészleteinek, elsősorban a Tisza vízkészletének korlátozott volta. Mosonyi Emil, Mátrai István részletesen elemezték először a Tisza vízkészletét, majd Mosonyi Emil, Salamin Pállal, geológus szakértőkkel a hiányzó vízkészletek pótlására tározók létesítésére végeztek feltáró, méretező munkát. A világháború által megszakított munkáknak a megváltozott földrajzi és gazdasági körülmények közötti végrehajtása a korábbi keretterv átdolgozását igényelte. 1 1
