Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.3. A HASZNOSÍTHATÓ VÍZKÉSZLETEK
5.3. A HASZNOSÍTHATÓ VÍZKÉSZLETEK Az emberiség élete szempontjából alapvető fontosságú természeti kincsnek, a felhasználható vízkészletek mennyiségének a meghatározása a vízgazdálkodási munka egyik legfontosabb alapfeladata. Ezen feladat megoldásához nyilvánvalóan mindenekelőtt a vízkészlet fogalmat kell definiálni. A vízkészlet a természet egyéb ásványi anyagainak hasznosítható készleteitől eltérően általában nem földrajzi ponthoz kötött mennyiségi érték. A hasznosítható vízkészletek a jelen, vagy a múlt hidrológiai körfolyamatának a részei. A vízkészletek jellemzésénél e körfolyamathoz való viszony a definíciók alapja. A hidrogeológia a feltárt, felhasználható vízkészleteket aszerint osztályozza, hogy ezen vizek hogyan vesznek részt a víz földi körforgásában: A „fosszilis víz” valaha részt vett a víz földi körforgásában, de korábbi földtani korokban, vagy esetleg a holocénban földtani folyamatok következtében teljesen elszigetelődött és jelenleg nem vesz részt a hidrológiai ciklusban. Nyilvánvalóan ezen a felszíntől vízzáró rétegekkel elzárt szemcsés kőzetekben geológiai korokból visszamaradt édes. vagy sós vizek mélyfúrású kutakkal kitermelhető és előbb vagy utóbb kimerülő vízkészletek. A „vadózus vizek” a víz. jelenlegi földi körforgásában résztvevő vizek, azaz a felszíni vizek, a felszín közeli, vagy akár mélyebb kőzetekben tárolt de a felszíntől el nem szigetelt vizek. Ezen készletekből kitermelt vizek, a kitermelés mértékétől függően, vagy azonnal, vagy átmeneti kimerülés után, a fogyasztás szüneteltetése idején pótlódnak. A „juvenilis vizek” a víz földi körforgásában eddig még nem vettek részt, hanem izotóp fizikai, kémiai folyamatok következtében keletkező hidrogén és oxigén vegyü- leteként most alakulnak. A korábbi véleményekkel ellentétben ilyen juvenilis vizek kitermelhető készletek formájában nem jelentkeznek, évente képződő mennyiségüknek csak a geológiai korok időléptékében van jelentősége. A vízkészletek osztályozásának másik módszerében a vízkivételek utánpótlódása szerint különböztetik meg a készlet fajtákat: „Vízkincsnek” azokat a vízkészleteket nevezik, amelyek, az ásványi kincsekhez hasonlóan a kitermelés során nem pótlódnak. A „fosszilis víz” és a „vízkincs” között az analógia nyilvánvalóan egyértelmű. A vízkincs számbavételénél a mértékegység nyilvánvalóan a víztömeg és térfogat egysége a [m3]. A kizárólag geológiai rétegekben tárolt vízkincs meghatározásához a kérdéses elszigetelt víztartó réteg, vagy rétegsor adatait, nagyságát, porozitását, nyomásviszonyait kell ismerni. „Statikus vízkészletnek” azt a vízmennyiséget nevezzük, amely intenzív igénybevétel esetén elfogy, de a fogyasztás beszüntetését követően pótlódik. A tavakban tárolt ilyen statikus készletek mellett elsősorban a felszínközeli talajrétegekben, illetve karsztos kőzetekben tárolt vizek igénybevételénél kell ezen statikus vízkészletekkel számolnunk. Nyilvánvalóan a statikus vízkészlet inérőszáinának a mértékegysége ugyancsak ezen víztömeg térfogategysége, a [in3]. 124
