Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.2. A VÍZÉPÍTÉSI MŰVEK HIDROLÓGIAI MÉRETEZÉSE
5.2.4.1. A télvégi, tavaszi belvizek hidrológiai elemzése > A tavaszi belvizeket leginkább az olvadó hótakaró vize alakítja, amely a legtöbbször telített állapotban megfagyott talajba nem tud beszivárogni. Ezt a helyzetet súlyosbíthatja a melegedést okozó, sokszor az óceán felől érkező melegfrontok nedves légtömegeiből hulló tartós, országos esőzések vize is. Salamin Pál figyelte meg 1955-ben, hogy a száraz állapotban vastagon átfagyott homoktalajokon elolvadt víz még a fagyott de száraz talajba felszíni lefolyás nélkül beszivárgott (Salamin, 1955). Az elemzésnek legfontosabb eleme tehát a talajállapot, a talajnedvesség és a fagyott réteg vastagsága alakulásának a figyelemmel kísérése. A folyamat viszonylagos lassú jellege, a tavaszi belvizek okozta károknak a 3-4 hétnél hosszabb ideig tartó vízborításhoz kötött volta miatt a vizsgálatot viszonylag hosszabb időegységhez, dekádhoz, esetleg csak hónaphoz kötjük. A vizsgálat során ezen időegység szerinti bontásban megkíséreljük évtizeden át követni a terület talajának vízháztartását, hogy ennek alapján a felületi elöntések kialakulásáról, a felszínen megjelenő vizek mennyiségéről numerikus adatokkal jellemezhető, statisztikai vizsgálatra alkalmas idősorhoz jussunk. A legfőbb nehézséget itt is, amint azt már jeleztük a Bogdánfy Ödön által már a múlt században hangsúlyozottan említett talajnedvességmérések teljes hiánya okozza. Itt jegyezzük meg, hogy ma már izotóp, illetve elektromos szondázással is mérhető talajnedvesség adatok és a megelőző időszakok csapadék és hőmérséklet adatai közötti parciális keresztkorrelációs vizsgálat lehetővé teszi az azonos minőségű talajok nedvességének a megelőző időszakok csapadék és hőmérsékleti adataiból való kielégítő pontosságú becslését. Ezen alapvető talajnedvesség adatokat tehát mindenképpen az észlelt csapadék és időjárás adatokból kell generálni. Az adatgenerálás során az észlelt csapadék adatok mellett a levegő hőmérséklet és levegő páratartalom adatok alapján minden időegységre, dekádra, illetve hónapra ki kell számítani a terület valóságos párolgását Szesztay Károlynak a módszerével (lásd könyvünk 3.1.3.3 fejezetét). A sík terület talajának nedvességtartalma egy-egy időegységen belül nyilván ezen időegység csapadékának és párolgásának a különbségével változik. A talajnedvesség idősorának ezen generálásához mindenekelőtt azonban a kiinduló értéket kell valamilyen módon rögzíteni és meg kell határozni azt a maximális víztartalmat amit az adott talaj be tud fogadni. Itt ismételten hívjuk a figyelmet arra, hogy a talaj vízbefogadó képességének, víztartalmának két felső határa van (lásd könyvünk 3.3.1.2 fejezetét). A talaj természetes vízkapacitása a talajnedvesség azon felső határa, amelynél több vizet az adott vastagságú talajréteg talajnedvesség formájában a gravitációval szemben nem tud magában tartani. Ennél több víz esetén tehát ezen rétegből a víz lefelé, mélyebb rétegekbe szivárog. Ezen szivárgás azonban viszonylag lassú és ezért ennél intenzívebb csapadékok hullása esetén a vízkapacitásig telítődött talajréteg legfelső pórusaiban „feszültségmentes pórus” víz alakjában a pórustérfogatnak megfelelő mennyiségű többletvíz tározódhat. Amennyiben a csapadék és párolgás különbségeként kiadódó többletvizek mennyisége a legfelső réteg pórustérfogatát teljesen töl113
