Zsuffa István: Műszaki hidrológia II. (Műegyetemi Kiadó, 1997)
4.1 A VÍZFOLYÁSOK VÍZHOZAMA ÉS MÉRÉSE
4.1.3 A VÍZHOZAMOK BECSLÉSE A gyakorlat során sokszor kerülhet a vízimémök, a hidrológus olyan helyzetbe, hogy valamely vízfolyás vízhozamát meg kellene becsülnie. Ilyen becslés igen nehéz feladat. A dilettantizmus biztos jele, ha valaki „ránézéssel” becsüli meg a vízfolyás vízhozamát. Szemmel még a teljesen tiszta, fenékig átlátszó vizű pataknak a vízmélységét sem lehet megbecsülni: a fénytörés miatt ezek a becslések több nagyságrendű tévedésekre vezetnek. Hasonló módon nehéz még a felszíni, pontszerű sebességet is becsülni, az átlagsebességről pedig kívülről fogalmat sem alkothatunk. A becsléshez tehát segédeszközöket, a vízfolyásba eresztett úszókat kell használni. Ugyanakkor azt is határozottan tudomásul kell venni, hogy úszóval vízhozamot mérni nem lehet, csak becsülni. A múlt századi próbálkozások, Humphrey és Abbot Missisipi- n végzett úszós „mérései” akár az ezt évtizedekkel megelőző magyarországi számymé- réses gyakorlathoz képest is már saját korukban, pontatlanságuk miatt, elavultaknak voltak tekinthetők. Az úszós becslések pontatlanságának csak egyik eleme a felszíni sebességeknek a vízhozamra mértékadó átlagsebességhez való meghatározhatatlan viszonya. Humphrey és Abbot ezért alkalmazott, az említett próbálkozás során, úgynevezett kapcsolt úszókat. A víz felszínén úsztatott bójákra kötélen öntött vas nehezékeket kötöttek, amelyek egymásra merőlegesen rögzített, felszínen úszó bója felületével azonos nagyságú kettős körlemezeit a mélyebb áramlási sebességeket hajtották. Itthon a vízrajzi szolgálat kitűnő vízmérője Tamóczky Andor szerkesztett teleszkópos botúszót, amely, változtatható hosszal függőlegesen úszva a középsebességet követte. A pontatlanság legfőbb oka, ami miatt - ismételten hangsúlyozzuk - úszóval csak becsüljük a vízhozamot, az, hogy a becsült sebességek szelvényhez nem köthetők. A természetes vízfolyás medre nem prizmatikus, a kijelölt mérési szakasz keresztszelvényei, ezek területei változékonyak. A megmért úthossz és úsztatási idő hányadosa pedig olyan átlagsebességet ad, amelyet csak az úszó pályája menti átlagot jellemzi. Ez nem azonos a vízfolyás átlagsebességével és semmiféle függélyhez, vízfolyás-részhez nem köthető. A becslési bizonytalanságát valamelyest csökkenthetjük, ha a vízfolyás kijelölt mérő szakasza mentén több szelvényt is fölmérünk és az úszót többször, az indulási szelvény különböző pontjain indítva a szakaszon végig úsztatjuk. A leírt technikából is világos, hogy ez a művelet mérésnek nem tekinthető. Mivel az úszóval, akár kapcsolt úszóval végzett vízhozambecslések a mérések pontosságát meg sem közelíthetik, úszós fölszerelésről ma már nem beszélünk: Humphrey és Abbot kapcsolt úszói, a Tamóczky féle botúszó ma már hidrometriai múzeumi tárgy . Ugyanakkor azonban azt is ismételten hangsúlyozzuk, hogy vízhozamot becsülni csak segédeszközökkel, a sebességnek úszós becslésével, a keresztszelvények közelítő jellegű fölvételével lehet. Ennek illusztrálására idézzük itt a bajai Vízgazdálkodási Főiskola nagyszerű tanárának. Török Lászlónak a Dunavölgyi Főcsatorna vízhozamának a becslésére a hallgatóknak bemutatott műveletsorozatát. Az alapelv az volt, hogy semmiféle eszközt nem vittek magukkal. Abban az esetben ugyanis, ha a vízhozam meghatározásának a feladata előre ismert, a megfelelő mérési fölszerelést, a Dunavölgyi Főcsatorna esetében sebességmérő szárnyat magunkkal kell vinni. A problémát tehát úgy fogalmazták meg, hogy a vízhozam becslésének a feladata a helyszínen, vá38
