Zsuffa István: Műszaki hidrológia (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996)
1. A PASSZÍV VÍZGAZDÁLKODÁS HIDROLÓGIÁJA
1. A PASSZÍV VÍZGAZDÁLKODÁS HIDROLÓGIÁJA A passzív vízgazdálkodás elsősorban a vízfolyásokon levonuló árvizek kártételei elleni védelemmel foglalkozik, ezért jegyzetünknek ebben a részében elsősorban a fölszini vízfolyások hidrológiájával foglalkozunk. A föladatunk a védmüvek és a védekezési eljárások tervszerű kialakításához szükséges alapadatszolgáltatás, amelyet röviden árvizszámitásnak nevezünk. A közös föladatot azonban a különböző vizfolyástipusok szerint különbözőképpen kell megoldani, sőt az eljárások a rendelkezésre álló földolgozható adatanyag jellege szerint is változnak. A tárgyalás sorrendjét azonban megkönnyíti az, hogy a vízgazdálkodási ágazatok különválását majdnem ugyanazok a hidrológiai sajátosságok indokolják, amelyek az egyes, különböző számítástechnikai eljárásokat szétválasztják. Az árvizszámitás hidrológiai eljárásai a- vízfolyás nagysága és- a rendelkezésre álló vizhozamidősor hossza szerint csoportosíthatók. A vízgazdálkodási szakágazatok közül a nagyobb folyók árvizei kártételei ellen az árvízvédelem dolgozik. Ezeken a nagy folyókon az észlelési adatsorok általában kielégítő hosszúságúak. A kisvízfolyásokkal foglalkozó domb- és hegyvidéki vízrendezésnél az árvizek számításához rendelkezésre álló adatsorok általában rövidebbek. A vízgazdálkodási szakágazatokat sorra véve tehát a hidrológiai eljárások ismertetésében is logikus sorrendet követünk. A passzív vízgazdálkodás hidrológiai problémáit tehát négy részben tárgyaljuk:- az 1.1 pontban az árvédekezést, azaz a nagy folyók árvizeinek hidrológiai problémáit,- az 1.2 pontban a vízrendezésnek, a hegy- és dombvidéki kisvízfolyások hidrológiáját,- az 1.3 pontban a belvízrendezés, a síkvidéki területek hidrológiai kérdéseit részletezzük,- az 1.4 pontban pedig a lakott területek vízrendezéséről lesz sző. A három vízgazdálkodási szakágazat által érintett vízfolyásokat - nemzetközi megállapodás szerint is - hidrológiai megfontolások alapján választjuk szét. F oly ónak nevezünk minden olyan vízfolyás-szakaszt, amelynek vízjárását - árvizhozamait, kisvizét - elsősorban a szakasz felvizéről a mederben érkező vízhozamok szabályozzák. A fönti meghatározással ellentétben, kisvízfolyásnak, pataknak azokat a vizfolyásszakaszokat nevezzük, amelyeknek vízjárását a szakaszhoz közvetlenül csatlakozó fölszini és fölszin alatti vízgyűjtő- területek is lényegesen alakítják. A hegyvidéki, dombvidéki vizgyüjtőjü kisvízfolyásokat a síkvidéki vízfolyásoktól, belvízcsatornáktól azzal különítjük el, hogy az előzőek vízháztartását a vízgazdálkodási tevékenység klasszikus eszközei, a medrek rendezése alapvetően nem módosítja, a síkvidéki területek vízháztartásának kialakulásában viszont az emberi tevékenységnek döntő szerepe van. Az első két definíció különösebb magyarázatra nem szorul: a magyar folyók, a Duna, a Tisza, a Kőrösök, vagy a Sajó árvízi és kisvízi hozamait a magyarországi vízgyűjtőterületekről érkező hozzáfolyás nem módosítja. A Mátrában eredő Tárná pataknak bármelyik rövidebb-hosszabb szakaszán akár a. kisviz, akár a nagyviz lényegesen megváltozhat. A Tárná parádi szelvényében átfolyó vízhozamok, vagy vízmennyiségek a verpeléti szelvény vízmennyiségeinek olykor csak töredékei és a két szelvény vízhozamai közötti kapcsolat is igen laza. A síkvidéki vízfolyások, belvízcsatornák megfogalmazása látszólag nem ilyen egyértelmű. A síkvidéki területek, különösen töltésezett folyók mentén fekvő síkvidéki területek vízháztartását teljes egészében emberi tevékenység szabályozza. Csatornahálózat, zsilipek és szivattyútelepek építése nélkül a területi lefolyás gyakorlatilag a 0 értéket is megközelíti, a terület elmocsarasodik, a lehullott csapadék a felszint boritó vízfelületekben ideig-óráig tároződva elpárolog. A csatornahálózat teljes kiépítésével viszont a felszíni levonulás üteme akár a hegyvidéki összegyUlekezési folyamatok gyorsaságát is elérheti és igy a párolgási "veszteség”, a pangó vizek megszűnnek. A hegy- és dombvidéki vízrendezések legföljebb az árhullámok levonulását gyorsítják, a terület vízháztartását, azaz a párolgó és a felszínen lefolyó vizek arányát alig változtatják. A hegy- és dombvidékeken épülő nagy és összetett tározórendszerek megnövelt vízfelületei is csak elenyésző méretekben változtathatnak a vízháztartás természetes arányain. 15
