Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
IV. Tóth Géza: Belvízvédelem
76 vízgazdálkodásunk szamokban A tározó visszatartó rendszer megakadályozza a felszíni vizek lefolyását, és azokat igyekszik a talajban összegyűjteni, amit sáncolással és skatulyázással valósít meg. A sóncolt területekről vízlefolyás nem lesz, mert csak jobb vízgazdálkodású talajokon sáncolunk. A nem megfelelő vízgazdálkodású talajokban vissza nem tartható vizek, felszíni tározó medencékbe gyűjtendők. A levezető csatorna-hálózaton keresztül a befogadóba csak annyi víz bocsátandó le, amennyit visszatartani már nem lehet. Belvízrendező műveink jelenlegi fejlesztésével összhangban a keretterv által meghatározott 40 1/sec km2 fajlagos vízszállításnak legfeljebb felerészét szabad a vízfolyásokba bevezetni, a többi részét vízhasznosításra kell visszatartani. A visszatartandó vízmennyiségből először a tározást kell megállapítani. A belvíz-rendszereket egyenként kell tanulmányozni, és a vízgazdálkodási egyenleteket is külön kell megoldani. Az egyes belvíz-rendszereken belül kell a helyi fajlagos vízszállítási tényezőt meghatározni. A fenn- síki területek belvízrendezését nem a víz levezetésével, hanem annak visszatartásával kell megoldanunk. Mint kiegészítő megoldás figyelembe jöhet a víz visszatartása a meglevő nagyobb vízlevezető csatornákon, megfelelő zsilipek útján, ami a szivattyútelepek teljesítményét javítja. A fentebb elmondottakból kitűnik, hogy a belvízrendezés kérdéseinek megoldása nem egyoldalúan vízmérnöki feladat, hanem ezen a téren a mezőgazdásznak és a vízmérnöknek szorosan össze kell működnie, hogy a helyes megoldást megtalálják. Új belvízrendezési távlati tervünk főfeladata az lesz, hogy felszámolja az egyoldalú, levezető-rendszerű belvízrendezést, és fokozottabb mértékben vizsgálja meg a tározó, visszatartó-rendszer alkalmazásának kérdését, sőt a teljes vízgazdálkodási rendszer alkalmazásának lehetőségét, amelynél a tározó és visszatartó belvízrendezés az öntözéssel kapcsolandó egybe. Itt kell talán még megemlíteni a VITUKI által berendezett minta öblözetek kérdését is. Ezeknek a célja, hogy az itt végzett állandó csapadék-megfigyelések talajvízi ingadozások vizsgálata, vízlefolyások mérése és egyéb adatok gyűjtése révén megadja a tervezésnél annyira nélkülözhetetlen reális értékét a fajlagos vízlefolyásnak. Ilyenek a mirhó—gyolcsi, peresi és kondorosi öblözetek. A BELVÍZVÉDELEM FEJLŐDÉSE 1945. ÉVIG A XIX. század elején megindult árvízmentesítést szükségszerűen és logikusan követnie kellett a belvízrendezésnek is, mert az árvízvédelmi gátak ugyan megakadályozták a folyók kiöntését, de ugyanakkor a belvizek lefolyásának útját állták. Az érdekeltek hamarosan belátták, hogy az árvízi elöntésektől megvédett területek a mezőgazdasági művelés érdekében a belvízi elborításoktól is mentesítendők. Így indult meg a múlt század közepén a belvízlevezető csatorna-hálózat, és az árvízvédelmi töltésekbe épített beeresztő zsilipek és egyéb szükséges műtárgyak létesítése. A feljegyzések szerint 1850. évben már 100 km hosszúságú belvízlevezető csatornahálózat volt. Az intenzívebb mezőgazdasági művelés és a települések terjedése miatt szükségessé váló gyorsabb vízelvezetés érdekében 1878. évben megépült Sajfokon az első belvíz- átemelő szivattyútelep is, 1,3 m3/sec teljesítőképességgel. Ha visszatekintünk a belvízrendezési munkák fejlődésére, abban bizonyos rendszertelenséget észlelünk. Élénk tevékenységet és teljes érdektelenséget mutató időszakok váltakozását látjuk aszerint, amint szárazabb és ennek következtében számottevőbb belvíz-kárt nem okozó periódusok váltogatták egymást a nedves időszakokkal. Mindezek, majd időnkénti gazdasági válságok, háborúk — hosszabb-rövidebb időre — megakasztották a fejlesztés menetét, bár az utóbbiak serkentőleg is hatottak a belvízrendezés fejlesztésére. A belvízrendezések fejlődését elősegítő nedves periódusok, az 1876—1882., 1890— 1896., 1913 —1918., 1939 —1942. évek közötti időszakok voltak, amelyekhez még hozzászámíthatjuk az 1951 —1956. évekre terjedő időszakot is. Meg kell jegyeznünk, hogy a belvízrendezési művek teljes létesítési és fenntartási költsége a belvízrendezési társulatokba tömörült érdekelteket terhelte. Ezt annál is inkább ki kell hangsúlyozni, mivel így érthető meg igazán a fejlesztési munkáknak lassú, sokszor vontatott menete. Ez a tény befolyásolta a fejlődésnek lényegében rapszodikus-
