Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
XII. dr. László Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok
VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOK A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOKRÓL ÁLTALÁBAN A vízügyek 1948-as államosítása, az egységes vízügyi szervezet létrehozása megteremtette a tervszerű vízgazdálkodás lehetőségét, biztosította a szocialista alapon fejlődő népgazdasági ágak és a vízgazdálkodás közötti összhangot. Az államosítás óta eltelt több mint tíz év alatt nagyon sokat tettünk a vízgazdálkodás különböző ágazatainak fejlesztése terén, és államunk igen jelentős összegeket fordított és fordít ma is vízügyi célokra. Ennek ellenére a létesítmények fejlesztéséhez és fenntartásához a rendelkezésre álló anyagi eszközök mégis kevésnek bizonyultak a népgazdaság fejlődési üteme megnövekedett követelményeihez képest. A vízgazdálkodás fejlődését az is nehezítette, hogy az államosítás után még a helyi vízügyi feladatok elvégzésénél sem támaszkodhatott az állami szervezet az érdekelt lakosság közreműködésére és segítségére. De sok esetben még a helyi államigazgatási szervek sem látták el az egyes községek területén jelentkező, kizárólag helyi érdekeket szolgáló vízügyi munkákkal kapcsolatos feladatokat, hanem minden ilyen kérdés megoldását az államtól várták. Ez a felfogás és az annak velejárójaként jelentkező nemtörődömség a helyi víz- rendezési és vízkár-elhárítási feladatok elhanyagolásához vezetett, amiből a népgazdaságot nagymértékű károsodás érte. A helyi érdekeket szolgáló vízfolyások, csatornák nagy része feliszapolódott, a kisebb vízíművek tönkrementek. Ez magával hozta a belvízkárokat, egyes rétek, legelők elmocsarasodását, több esetben a szántóföldek elvizenyő- södését. Az ilyen természetű károk még ott is bekövetkeztek, ahol az állam által megépített és fenntartott befogadó csatornák jó állapotban voltak, mert az elhanyagolt mellékcsatornák nem voltak képesek a vizeket a főcsatornákba levezetni. Ennek a helyzetnek a kialakulása után egyre világosabbá vált, hogy a vízügyi munkák elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges az állami vízgazdálkodási szervek és az érdekelt termelők, valamint a lakosság együttműködése, társadalmi összefogása. Ennek ma már az ad megfelelő keretet, hogy az Elnöki Tanács 1957-ben kiadott törvényerejű rendelete alapján az érdekeltek vízgazdálkodási társulatokba tömörülhetnek a helyi jellegű vízügyi feladatok megoldására. Természetesen a vízgazdálkodási társulatok létrehozása mellett változatlanul fennáll a vízügyek állami irányítása. Ez biztosítja az egységes vízgazdálkodási szemlélet kialakítását, az összes vízügyi munkák és a fejlesztési tervek egybehangolását, a munkálatok fontosság szerinti sorolását, a vízkárok elleni védekezésnél az erők összpontosítását. Az alapvető vízi munkák elvégzése, az ún. főművek létesítése — éppúgy, mint eddig — a jövőben is állami feladat marad. Ezek gazdasági fedezetét az állami költség- vetésben kell biztosítani. Az állam építi továbbra is a nagy népgazdasági jelentőségű vízügyi létesítményeket, árvízvédelmi, folyamszabályozási műveket, nagy öntöző- és belvízlevezető csatornákat, és jelentős támogatást nyújt a helyi vízügyi munkákhoz is. Ezeket azonban elsősorban az érdekelt nagyüzemek saját erejének, szervezett összefogásának és az állam műszaki, anyagi támogatásának párosításával kell megoldani. A társulati munka értéke különösen akkor domborodik ki, ha figyelembe vesszük, hogy amíg a társulatok nem működtek, rendszeres helyi vízrendezésről úgyszólván nem beszélhettünk. Ami egy-egy üzem területén, vagy tanács kezelésében történt, szinte kizárólag állami erőforrásokból valósult meg, helyi erők közreműködése nélkül. Természe-
