Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
IX. Szitkey László: Vízellátás és csatornázás
vízellátás és csatornázás 331 jes területén kívül minden olyan vízigényes üzemre, ill. közintézményre, melynek napi fogyasztása nyersvíz beszerzés esetén a 100 m3-t, ivóvíz minőségű víz használatánál a 30 m3-t meghaladta. Ezzel az országos tevékenység több, mint 90%-ának felmérését biztosíthatták. A begyűjtött adatok az 1958. év folyamán előfordult napi legnagyobb vízhasználatokra vonatkoztak, melyek az üzemi és intézményi vízellátó berendezések általános túlterheltsége következtében azok kapacitásával azonosnak tekinthetők. A megfigyelt 1913 gazdasági egység 10 minisztérium, 2 országos hatáskörű főhatóság és a tanácsok közvetlen felügyelete alá tartozott, tevékenységük kiterjedt a népgazdaság minden ágazatára (7. táblázat). A statisztikai megfigyelés fő céljából következik, hogy a felmért adatok többsége a vízszerzés forrásaira, minőségére és az üzemen belüli vízgazdálkodás mennyiségi vonatkozásaira tért ki. Kimutatta tehát a saját vízellátó művek termelését, vízkészletforrások szerint bontva, a bányavízkiemelést, a vízvásárlást közművektől és a más ipartelepektől átvett vízmennyiséget. Mindezek együtt a friss vízbeszerzéssel egyenlők. Az üzemen belüli vízgazdálkodásra az újból felhasznált víz mennyisége (vízforgatás) és az összes vízfelhasználás, ill. annak rendeltetés szerinti bontása jellemző. Ezek közül a saját víztermelés és a bányavíz kitermelés a vízkészletek igénybevételére, a közműtől vásárolt vízmennyiség a városi vízművek terhelésére, a vízforgatás a helyi vízszerzési lehetőségek és a teljes vízszükséglet arányára, az összes vízfelhasználás az üzem vízigényességére jellemző. Az országos felmérés keretében megfigyelt ipari és egyéb üzemek, közintézmények saját vízmüveinek 1958. évi maximális víztermelése (kapacitása) 4,45 millió m3/nap volt, ennek 88%-át, 3,9 millió mJ-t felszíni vízkivétellel biztosítottak. A napi maximális víz ~ termelés 92%-a nyersvíz, ill. szennyeződés miatt ivóvíznek nem minősíthető mélységi víz volt, csupán 349 000 m3 ivóvíz minőségű vizet termeltek. A bányavízkiemelés napi 322 000 m3 volt, szinte kizárólag a szénbányáknál. A közműtől vásárolt vízmennyiség 335 000 m3-t tett ki, a vízművek kapacitásának harmadát. Az összes vízbeszerzés 5,16 millió m3/nap volt, további 3,49 millió m3 vizet forgatással biztosítottak, így az összes víz-, jelhasználás elérte a napi 8,65 millió m3-t. Ebből 8,43 millió m3-t (97,5%) üzemi, mtéz- TTíényi célokraTiasználtak fel, 215 000 m3-t az üzemi mosdó- és fürdőhálózat, valamint a készenléti lakótelepek ellátására fordítottak. Az üzemi, intézményi vízfelhasználás zömét a hűtővíz tette ki (6,6 miihó m3/nap). Az ipari vízellátó tevékenység megoszlását népgazdasági ágak és iparcsoportok (12. táblázat), megyék (13. táblázat) cs vízgyűjtő területek, azaz vízrajzi egységek (14. táblázat) szerint a közölt táblázatok mutatják. Valamely üzem vízszükségletének nagysága ágazati hovatartozásától, iparági besorolásától függ. Az egységnyi termelésre jutó fajlagos vízigény meghatározására — tekintettel az előállított sokféle termékre — összehasonlítási alapként egyedül a termelés értéke adódik, számolva azzal, hogy az árrendszerből következően az árak és értékek (a tényleges élő- és holtmunka ráfordítások) közötti eltérések kisebb-nagyobb mérvű torzításhoz vezetnek. A fajlagos vízszükséglet, azaz a vízigényesség mutatóját ennek megfelelően kidolgozva (8. táblázat) megállapítható, hogy a villamosenergiaipar a leg- vízigényesebb iparcsoport, az erőművek vízellátása a vízügyi szakágazat mennyiségi tevékenységét nagyságrendileg meghatározza. Vízigényes iparcsoportok még a nehézipar területén a vas-, acél- és fémgyártás (kohászat) és a vegyipar, a könnyűiparon belül a papíripar. Vízigényes élelmiszer iparág a cukorgyártás és a söripar. A vízszükséglet minőségi igénye a vízbeszerzés forrásait határozza meg. Ivóvíz minőségű vízzel termelő üzemek (így pl. az élelmiszeripari és gyógyszeripari üzemek nagyobb része, a kommunális, kulturális és szociális közintézmények) igényük túlnyomó részét lehetőleg felszín alatti vízkészletekből, tisztavízű forrásokból és közműhálózatból biztosítják. A szociális intézményeknél — hasonlóan a kis vízigényű üzemekhez (pl. gépipar, ruházati ipar) — a vízhasználat zömét a dolgozók ellátására fordítják. Nyersvízzel működő üzemek ellátása vízkészlet-gazdálkodási szempontból előnyösen felszíni vízkészletekből oldható meg, felszín alatti vizek igénybevétele csak ezek hiányában indokolt, vízvételezés a közműhálózatról pedig csak kivételesen gazdaságos. A múltban a vízkészlet-gazdálkodási szemlélet hiánya ennek az elvnek széleskörű megsértéséhez vezetett. Ezt a fennálló helyzet is példázza. Az ipar gyorsütemű fejlődése következtében rohamosan emelkedő üzemi vízigények kielégítése mind nehezebbé válik. Erre utal, hogy csúcsfogyasztás idején országos viszonylatban kereken 0,5 millió m3/nap vízhiány van, ennek túlnyomó többsége vízszegény
