Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
VI. Vaits Ferenc–Mayer László: Vízfolyások rendezése, lecsapolások, vízmosáskötések és talajcsövezések
158 vízgazdálkodásunk szamokban A Zala vízgyűjtője A vízgyűjtőt északon a Rába vízgyűjtője, keleten a Balaton vízvidéke, délen a Mura vízgyűjtője, nyugaton pedig az országhatár határolja. Alakja szabálytalan háromszög, melynek kiterjedése észak—déli irányban kb. 70 km, kelet—nyugati irányban kb. 80 km. A vízgyűjtő keleti részét a Dunántúli Középhegységhez tartozó, és tőle a Tapolcaimedencével elválasztott Keszthelyi-hegység tölti ki. Ez az elkarsztosodott triász-képződmény szigetszerűen emelkedik ki a pannon környezetből, amelyen homokkövek, agyagos-homokos-kavicsos pannoniai üledékek és későbbi lösz- és homoktelepülések is feltalálhatok. A hegység magassága 400—445 m A. f. A fővölgy legalacsonyabb pontja 105 m A. f., legmagasabb 264 m A. f. Szélessége az alsó-szakaszon 2—3 km, viszont néhol 10 km szélességűvé öblösödik. Legfelső részen a völgy elszűkül. Az északi vízgyűjtő-rész mély völgyekkel erősen tagolt, déli felében nagyobb völgyek alig vannak. A nyugati rész a levantei és pannon tengerek agyagos-homokos üledékéből épült fel, amelyre később sok hélyen lösztakaró került. Az eredetileg kb. 300 m A. f.-i magasságú pannon-felszínbe, a jégkorszakok észak—déli irányú szélei mélyítettek hasonló irányú völgyeket, majd a csapadékok hatására kialakultak a mellékvölgyek és fővölgyek alluviális rétegei. A vízválasztókon a pannoniai felszín már csak 240—280 m A. f. magasságot ér el. A vízgyűjtő Balaton menti része nagy kiterjedésű tőzeg- és láptalaj. A Balaton vízgyűjtője A Balaton somogyi vízgyűjtőjét nagyjában a Balatonkeresztúr—Tapony—Jákó — Somogyvár—Siófok vonal határolja, amely a nyugati részen mintegy 45 km-re lenyúlik dél felé, míg keleti részén a Balatonnal párhuzamos keskeny, átlag 15 km sávszélességű terület. A Balaton vízgyűjtőjéhez tartozó vízrendszerek egymástól függetlenek, s általában egyes különálló vízfolyásokra szorítkoznak. A lösz-vidékre eső és észak-déli irányban elnyúló völgyek oldallejtői erősen erodáltak, vízmosásokkal szaggatottak. Ennek következtében a felső szakaszokon nagy esésű vízfolyások erősen hordalékosak, és a hordalékot a kisebb esésű szakaszokon rakják le. így a csapadék által lesodort hordalék a völgy fenekén két oldalról fejlődő hordalékkúpot rak le. A Sió vízgyűjtője A Sió a Dunántúl középső területének vizeit gyűjti össze és vezeti a Dunába. Vízgyűjtőjét északon a Vértes és a Bakony, továbbá a Zalai dombvidék, keleten a Tolna és Fejér megyei homok-dombok, délen a Mecsek északi lejtője és a somogyi dombvidék határolja. A Gemenci majornál torkollik a Dunába, majd egy darabon a régi Duna- mederben halad. E fölött, a dombvidék lábához szorul Simontornyáig. Innen tovább Ozora, Mezőkomárom, Jut és Siófok érintésével éri el a Balatont. Jobbparti jelentős mellék-ága a Kapos. Sióagárdnál veszi fel balparton a Sárvizet, amely a Dinnyés—Kajtori-csatoma közvetítésével a Velencei-tó környékének vizeit, a Veszprémi Séd és a Gaja útján a keleti Bakony vizét szállítja. Mindhárom fő-vízfolyás jelenlegi medre mesterségesen épült ki. A Sió-völgy esése 0,15°/00, legalacsonyabb pontja 87 m, a legmagasabb 106 m A. f. Simontomyától kezdve a Sió a Sárvízzel párhuzamosan — egymástól igen kis, helyenként 0,8 km távolságra — halad. A vízgyűjtő felszíne, kiterjedésének megfelelően igen változatos ; a lapos és tőzeges altalajú Balaton menti területek mellett dombvidék, a velencei-tavi és veszprémi hegyes vidék mellett a Duna menti lapályos területek is fellelhetők.
