Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)
T
Töltésmegcsúszás alapjául szolgáló, a töltéstest terhét viselő és kisebb-nagyobb terjedelemben azzal együtt dolgozó talaj vizsgálata (-► Talajfeltárás); a töltés alapozása, ennek keretében a töltés alapterületének fáktól, bokroktól, gyökérzettől való megtisztítása, gyeptelenitése, a nem megfelelő földréteg, elsősorban a humusz és szerves anyagok eltávolítása; ugyanezeket a munkákat kell elvégezni az anyagkitermelő helyek, az anyaggödrök felszínén is; földfejtés és -szállítás az anyagkitermelő helyről, a földanyag rétegenréteget el kell távolítani és a töltéstestet fogazni kell. Töltéskorona (gátkorona). A — töltés kétoldali rézsűinek felső élei által határolt, a víztelenítés miatt megfelelően domborított, a töltést felül lezáró felület. Legkisebb megengedhető szélessége a védekezés közlekedési igénye miatt 3,0 m. A fő védővonalak koronaszélessége általában 4—6 m, ahol pedig a védőtöltés közúti 739 Töltésépítés kénti terítése, az összeállt nagyobb rögök aprózása, a rétegek tömörítése, a töltés végleges szelvényalakjának kialakítása, végül a humuszborítás, gyepesítés (— Gyepszőnyeg) és — terep- rendezés. A gépi földmunkával végzett T. egyik különleges fajtája a hidromechanizációs töltésépítés, amikor a töltésépítésre alkalmas anyagot a folyómedrekből kotorják, a kitermelt és vízzel megfelelő arányban hígított anyagot (zagyot) csővezetékben szállítják a beépítés helyére, terelőgátak (zagygátak) közé vezetve ülepítik, majd az ülepített anyagból földmunkagéppel, általában tológéppel a tervezett szelvényalakot kiképezik. Töltés fejelés. Általában az árvédelmi gátak szelvényének növelése a nagyobb biztonság céljából. A T. előtt a régi töltés felületéről a termőcélokat is szolgál, a közút méreteihez alkalmazkodik. (— Korona) Töltésküllebbezés. A -► töltés részleges újraépítése, vonalozásának módosítása úgy, hogy hosszabb-rövidebb töltésszakaszt a vízfolyás felé helyeznek át. A T. célja lehet: a helytelen vonalozás kijavításával az árvizek és jég simább, egyenletesebb levezetése, nem kellő biztonságú töltésszakasz v. műtárgy kikapcsolása a védővonalból, újabb műtárgyak építésekor v. töltés- erősítésekor kedvezőbb építési föltételek biztosítása, a mg.-i v. ipari fejlesztés folytán értékessé vált v. váló hullámtéri területek -*■ árvízmentesítése. A T. hullámtérszűkítéssel, az árvízi tárolótér csökkentésével, esetleg számba veendő- árvízszint-emelkedéssel jár. Töltésmegcsúszás. A töltésanyag egy ré-