Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)

P

Pisztrángfélék

Pitot-cső

Keltető-tó a lillafüredi pisztrángosnál

nek, mint a pontyos tógazdaságok. A tenyésztés biológiai feltételei: hideg, még nyáron is 14—16 C°-ú víz, 7—8 cm3 (10—11,5 mg/1) oldott oxigéntartalommal (10—16 C°-nál!). Ezért előnyös a vízáramlás, mert így hűvösebb és oxigén- dúsabb a víz. Berendezésük: keltetőház, lehetőleg forrásvíztáplálással, kisebb előnevelő medencék (etetővályúk), 100—200 m2-es, 1,5 m mély, élénk vízcseréjű ivadéknevelő tavak (svéd v. amerikai rendszerű cirkulációs medencék),

tikus cső: a -*■ Prandtl- szonda (MSZ 1709).

Planiméter. A sík idomok területének meghatározására szerkesztett műszer. A P.-ek szerkezete igen változatos, de valamennyinek van mérőcsúcsa (amelyet méréskor a sík idom kerületén kell végigvezetni) és mérőkereke (v. mérőhengere), amely a csúcs mozgatásakor forog. A fordulatok száma (amellyel a mérendő terület arányos) a műszeren leolvasható. A mérés alapelvétől függően ismeretes ortogonális és poláris P. Csoportosítják a P.-eket a mérőkerék és a mérőcsúcs közötti távolság alapján is. Ha ez a távolság állandó,

kölönte) táplálkozik. Mesterségesen darált hússal takarmányozható. A sebes-P. (Salmo fario Berg.) őshonos, búvóhelyet kedvelő, igen kiváló, szálkátlan húsú faj; a szivárványos P. (S. irideus Gibbons) 1882-ben É-Amerikából került Európába. Mo. számos P.-os vizébe betelepítették, de jelentősége csekély. Kiváló sporthorgász- halak. (->- Pisztrángfélék)

Pisztrángfélék. Hazánkban négy pisztrángfaj él: az őshonos sebes pisztráng (Salmo fario Berg. = Trutta fario L.), az Amerikából betelepített szivárványos pisztráng (Salmo irideus Gibb.), a galóca (dunai galóca, Hucho hucho L.) és a pataki szaibling (Salvelinus fontinalis Mitchel). Hűvös, tisztavizű patakok és tavak lakói. Ivó- helyük a patakok felső szakaszainak köves ágya. A két első fajt tógazdaságban is tenyésztik. Húsuk igen ízletes, jól megfizetett áru. (-*- Pisztrángtelep, — Pisztráng) Pisztrángtelep. A pisztráng élettani követelményei miatt a P.-ek más rendszerrel épül588

200—1000 m2-es, 1,8—2,0 m mély hizlalótavak, külön anyahaltároló medencék 1000 m2-es felülettel, 1,5 m vízmélységgel, 1 : 8 arányú téglalap formában, egyenletes vízáramlás céljából. A gyakori vízcsere érdekében bővebbre méretezett műtárgyai vannak: 3 hornyos zsiliptornyok rács-cserék végett, vízporlasztók oxigénfokozás céljából.

Pitot, Henri [e.: pito] (1695—1771) francia fizikus és mérnök, az 1740-es évektől Languedoc főmérnöke; a gázok és folyadékok áramlási sebességének ill. nyomásának meghatározására szolgáló Pitot-cső — az első vízsebességmérő -— feltalálója (1732). Készülékét előbb Darcy, majd Prandtl fejlesztette tovább (Pitot-cső, Prandtl-cső).

Pitot-cső. A mozgó víz sebességmagasságát mérő műszer. L alakú cső, amelynek rövidebb, vízszintes szárát (torlócső), ha a vízáramlással szembe fordítjuk, a függőleges szárban a mindenkori vízszint fölött, a h sebességmagasságnak megfelelően, magasabbra emelkedik a víz. A sebesség v — (p\2 gh képletből számítható, ahol 9? az ún. sebességi tényező és g a nehézségi gyorsulás. Jól szerkesztett P.-nél cp ~ 1,0. Korszerű változata az egyesített dinamikus és szta-