Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)

E

Első árasztás tásokra nem alkalmasak, csupán elméleti jelen­tőségűek. Első árasztás- Az árasztásos öntözéssel ter­melt növények — főként a rizs — első árasztó jellegű vízellátása, öntözése. Elsődleges termelés -*■ Fotoszintézis, — Produkció-biológia Elsődleges zajlás ->- Jégzajlás Első Dunai Gőzhajózási Társaság (1828), angol alapítású részvénytársaság, mely 1831- ben rendszeres hajójáratokat indított a Dunán. A vállalat létrehozásában és fejlesztésében, vala­mint óbudai hajógyára megalapításában (1835) -► Széchenyi Istvánnak vezető szerepe volt. 1894-ig, a „Magyar Folyam és Tenger- hajózási Rt” létrehozásáig a dunai hajózás az E. monopóliuma volt. Első főirány. A három talpcsavaros geodé­ziai műszerek bármely két ->- talpcsavar által meghatározott iránya. A második főirány az E.-ra merőleges és a harmadik talapcsavaron megy át. Elsőrendű háromszögelési hálózat. A-+• háromszögelés alkalmazásakor háromszögek­ből álló olyan hálózat, amelynél a háromszögek csúcsait jelölő pontok egymástól átlagosan 50 m távolságra vannak. Elsőrendű mellékfolyó. A közvetlenül a folyamba torkolló folyót jelölő szakkifejezés. Elsőrendű öntözőcsatorna -*■ Öntöző fő­csatorna Elszenesítés. A földbe helyezendő karók, oszlopok, cölöpök tartósításának a legolcsóbb és egyben legrégibb, de ma is használatos módja. A fa felületén égetéssel néhány mm vastag szénréteget hoznak létre. A szénréteg megakadályozza a talajban levő baktériumok­nak és a fára káros gombáknak a fa belsejébe hatolását. Mérsékelt hatású eljárás. Elszennyezett vizek Vízszennyezettség Elszigetelési terv (lokalizálást terv). A men­tesített területre betört árvizek késleltetési, tere- lési, rögtönzött, ún. lokalizációs töltésekkel való feltartóztatási lehetőségeit, műveit, munkáit ösz- szefoglaló terv. Az E. tartozékai általában: mű­szaki leírás, általános és részletes helyszínrajzok, vázlatok, hossz-szelvények, műtárgyvázlatok, a védelmi munkák módozatait tartalmazó leírá­sok, a szükséges munkaerőről, munkaeszközök­ről és építési anyagokról szóló kimutatások. (-»- Ártér) Elszivárgás. A -► vízgyűjtő területre hullott csapadéknak, továbbá a vízfolyások, csatornák, tárolók v. műtárgyak vizének — ez utóbbi eset­172 ben a műtárgy repedésein át -— talajba szivár­gása. Az E. a felszínen lefolyó vízmennyiséget és ezzel az árvízi és belvízi hozamot — műtár­gyak esetében az üzemvíz mennyiségét — csök­kenti. Elszivárogtatás. A szennyvíz elhelyezése közvetlenül a talajban, rendszerint alagcsőrend- szer útján. Az E. a talaj és a talajvíz elszennye­ződéséhez vezet, így környezetében ivóvízkutat talajvízre telepíteni tilos. Elszökés. A hidrológiában és a hidro- mechanikában jelentése: víz távozása tározó­ból, vízfolyásból, tartályból, műtárgy környe­zetéből a műtárgy hézagain, a kőzet repedésein v. pórusain át, szivárogva v. elfolyva, emberi szándék ellenére. Eltérő település (diszkordáns település, disz- kordancia). A geológiában azt jelenti, hogy a fiatalabb kőzetrétegek eltérő szögben települ­nek az idősebbekre, melyek pl. szerkezeti moz­gások következtében kimozdultak eredeti víz­szintes településükből (szögdiszkordancia). Ha pl. az erózió által letarolt idősebb felszínre települ­nek fiatalabb rétegek, akkor eróziós díszkor dan­ádról beszélünk. Eltolódott talajvízjárás Talajvízjárás Elton-féle piramis -*■ Produkció-biológia, -*■ Élelmi lánc Elválasztó csatornázási rendszer -* Csa­tornázási rendszer Elveszett munkakamra -*■ Légnyomásos alapozás Elvi műszaki megoldás meghatározása. A vízügyi igazgatóság mint vízügyi -*• szakhiva­tal által valamely vízi munka, vízi létesítmény v. vízhasználat megvalósítása (megtervezése) előtt a munka, mű, ill. létesítmény tervezőjének v. a -*• vízjogi engedély kérésére jogosult -* ér­dekeltnek adott vízügyi-műszaki és vízgazdál­kodási állásfoglalás (előírás, kikötés, föltétel, szakvélemény stb.). Tartalmazza azt, hogy a tervbe vett cél milyen úton és módon (módokon) érhető el vízgazdálkodási szempontból elfogad­hatóan, esetleg legelőnyösebben, és milyen ki­induló adatokat és föltételeket kell a tervezés, ill. megvalósítás során figyelembe venni (pl. több lehetséges megoldás közül honnan kell — lehet ■—• a tervezett vízmennyiséget besze­rezni; melyik befogadóba lehet a keletkező tisz­tított szennyvizet elvezetni; mi a mértékadó árvízszint, amelyre a védőműveket kell tervezni; mennyi a rendezendő vízgyűjtő terület mérték­adó csapadéka stb.). Az E. nem helyettesíti a tervdokumentáció semmilyen fokozatát, a műszaki megoldás részleteit nem is érintheti; csupán az elérendő vízgazdálkodási cél vízügyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom