Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)
1. Bevezetés
bös a víz minősége. Elmondhatjuk, hogy a társadalom természetkárosító hatása tekintélyes részében a vízzel függ össze. Hazánkban a természetben előforduló víz gyakori megjelenési formája a vízfolyás. Ez lehet kicsi és lehet a Duna méreteivel jellemezni. A folyamok rendezésével összefüggő környezeti hatásokkal más helyen foglalkoznak. A kisebb vízfolyások sajátos ökológiai rendszert képeznek. Ezért különös gondot kell védelmükre fordítani. Kezelésük — ha túllépünk a már régen tisztázott és eddig jóformán csak egyedül számbavett műszaki kérdéseken — összetett, több tudomány és szakma ismeretét igénylő, bonyolult feladat. A vízfolyást kísérő ökoszisztéma a legalacsonyabb rendű egysejtűektől a legmagasabb rendű emlősökig terjed. Az ember, mint társadalmi lény, tekinthető kívülállónak, de a tevékenységével olyan durván avatkozik be az egymásra épülő életközösség rendszerébe, hogy azt teljesen alterálja, megfosztja természetes egyensúlyától, nagy részt vagy az egészet elpusztítja és ezzel saját maga is veszélybe kerül. Az emberi beavatkozás igen sokrétű, lehet közvetlen, vagy közvetett, tudatos, vagy véletlen, szándékos vagy akaratlan, de ritkán fordul elő, hogy rajta kívül bármely élőlény számára az előnyös lenne. Ezért, felismerve ennek a várható veszélyes következményeit, tudatosan kell keresni a természettel a kompromisszumot. A vízfolyás-szabályozás tudatos, szándékos, közvetlen beavatkozás, melynek célja a természet (a vízfolyás és környezete) olyan alakítása, amely az ember számára előnyösebb a korábbi állapotnál. Ez műszakilag általában javulással jár. Az eddigieknél több gondot kell azonban fordítani arra, hogy a vízfolyás, mint természeti (ökológiai, földrajzi stb.) egység a lehető legkevesebbet veszítse el az eredeti értékeiből. Szerencsés az eset, ha a kompromisszum a természet részéről csak mennyiségi áldozatot igényel. Ilyen esetre példa az ártérnek a hullámtérbe való összeszorítása. A hullámtér rendezésének azonban a közvetlen, rövidtávú hasznossága mellett romboló hatása van az ott található életközösségekre, táplálékláncokra, ezzel annak legértékesebb részét pusztulásra ítélve, így aztán a mennyiségi áldozatot a minőségi is követi. Jelen mű célja — felhívni a figyelmet azokra a fontos és hosszú ideig elmulasztott tevékenységekre, amelyek segítségével a vízfolyások olymódon szabályozhatók, hogy kielégítsék az emberi igényeket, és a lehető legnagyobb mértékig megőrizzék a természetesjellegüket, betöltsék ökológiai szerepüket is, — újragondolni a vízfolyások szabályozásával összefüggően az ember és a természet kapcsolatának a javítási lehetőségeit, — gondolatokat adni a természetbe illeszkedő kialakításokhoz. Az anyag természetszerűleg nem foglalkozik a hidraulikai, hidrológiai, építési és gazdasági kérdésekkel, mert azokat a gyakorló műszakiak ismerik. Ha ezekről a továbbiakban mégis szó lesz, annak az a célja, hogy az eddigiektől eltérő módszerekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek a természetes állapotból a korábbiaknál többet őriznek meg a szabályozási cél elérésével együtt. A kötet nem tud vállalkozni arra sem, hogy részletesen foglalkozzon a jogszabályi rendezésekkel. Arra azonban jó lehet, hogy későbbi (remélhetőleg rövidesen napvilágot látó) rendelkezésekhez szakmai anyaggal szolgáljon, ezért néhány eddigi tapasztalatot megemlít. A vizsgálódás a kisvízfolyásokra terjed ki, amelyek kisvízi hozama néhányszor 10 l/s-től néhány m3/s-ig terjed. Élővizek, rendszerint forrás az első táplálójuk és völgyfenéken, a torkolatuk felé haladva a hozamuk növekszik. 6
