Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ MENTI BIRTOKOK ÉS TELEPÜLÉSEK A 11-18. SZÁZADBAN 91 Ez az idézet jól szemlélteti a 11-15. századi Sió menti birtok- és településviszonyokat. Nevezetesen: a jól hasznosítható területeket a király megosztva adományozta az egyházaknak illetve egyházi szervezeteknek, más esetekben nemzetségeknek és a hozzá közelálló főúri családoknak. Az idézetből az is kitűnik, hogy az adományok esetenként kisebb „parcellákból” álltak, mint pl. a fehérvári prépostság töröki erdeje, mely 1 1 helyen volt és összesen csak 15 holdat tett ki. Tulajdonképpen a foki apátsági birtok értékét az képezte, hogy (amint az a 60. oldalon lévő ábrán látható) a birtok délnyugati határa a Fok folyóban egybeesett az apátság töröki birtokának északkeleti határvonalával a Balatonhoz közel Kiliti faluig, s így az apátság tóparti tulajdona Szántódtól egészen Szabadi határáig terjedt. Arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy milyen kapcsolat lehetett a gazdálkodás terén a két apátsági birtok között, és arról sem, hogy mivel foglalkoztak Fok falu lakói a 11-15. században. A 16. század első felére vonatkozóan Erdélyi a következőket közölte: „A tihanyi apát birtokának mondja Fokot, sőt Szabadit is (Sawod) Somogy megye 1534. évi adólajstromának hiányos kivonata. Szabadit bizonyára Benedek, a János-párti tihanyi apát foglalta el kevéssel előbb, de már 1534. nov. 14-én elvette tőle Csórom András Tihanyvárt és csakhamar Fokot s egyéb birtokait is, Szabadit pedig visszaadta a fejérvári prépostságnak. Ennélfogva az 1536. évi adólajstrom szerint Fok falu 2 portával Csórómé, Fokszabadi pedig 17 adózó, 16 szegény és 3 leégett portával a fejérvári préposté. Fok azután végképp elveszett az apátságra nézve,... s már 1542-ben Dombai Jánosnéé Fok faluban 2 és Losztóci Antalé 1 porta.” A mohácsi csatavesztést követően a törökdúlás nem érintette Fokot és közvetlen környékét. A portyá- zó török csapatok csak Székesfehérvár 1543-ban és Simontornya 1544-ben történt elfoglalása után tűntek fel ezen a területen. Jelenlétük pedig Veszprém 1552-es birtokbavétele, majd Somogy megye 1583- ban befejeződött teljes hódoltatása után vált állandóvá. A török megszállás idejéből, amint azt az előzőekben említettük, nincsenek megbízható adatok a falu sorsáról. Ila és Kovacsics (1964) szerint Fok falu 1536 után a forrásokban nem szerepel, mivel török vár lett és a falut Buda felszabadítása után 1686 végén az összeírok teljesen elhagyatottan (in summa desolatione) találták. Magyar (1989) szerint 1543 tájától lett puszta Fok, ahova a törökök várat telepítettek őrséggel és sajkás „hajóhaddal”. Bendefy (1972) szerint a foki „erősséget” 1606-1619 között építették, SÁGI (1989) szerint viszont a foki török várra vonatkozó első ismert adat 1608-1629-ből származik. Bíró József (1971) Tóti Lengyel Gáspárnak, Szigliget várkapitányának 1647-ben Zala megye uraihoz intézett leveléből többek között azt idézte, hogy „A törökök az elmúlt héten is három öreg (értsd: nagy) sajkát vittek Fokba, ahol már előbb is volt 3 sajkájuk. így most - az apró hajókkal együtt - lehet ott, vagy ezer emberre való hajójuk.” Azt, hogy Tóti Lengyel Gáspár értesülése mennyire felelt meg a valóságnak, ma már nem lehet megállapítani. Az viszont Hegyi Klára (1982) hódoltsági területek életével foglalkozó könyvében foglaltak alapján joggal feltételezhető, hogy a foki „erősség” (praesidium Turcicum) katonalétszáma nem haladhatta meg a 40-50 főt, hiszen a Törökkoppányban állomásozó helyőrség létszáma sem volt több 300 főnél. Az előzőekben már rámutattunk, hogy a Siófok előtt fekvő partszakaszon az állandó elhomokolódás miatt az 1500- 1600-as években sem lehetett kikötőnek alkalmas öböl és ilyet abban a korban kiépíteni sem lehetett. A foki török „hadikikötőt” egy olyan legendának tartjuk, melynek alapjául a szigligeti várkapitány leveléből idézettek szolgáltak. Az egykori, Bél Mátyás leírásában is szereplő, „sáncokkal, árkokkal és állandó karbantartással” létesített védőműből a 18-19. századra semmi sem maradt, és ezért egykori helye nem állapítható meg. Magyar Kálmán (1989) szerint a foki török erősség 1684 őszén került a magyar végvári katonák kezére, amelyet a törökök elhagytak, mivel vagy Székesfehérvár vagy Törökkoppány védelmének erősítésére visszavonták őket. Babocsay Ferenc veszprémi várkapitánynak Zichy István győri vicegenerálishoz írt levelének tanúsá
