Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ A 16-18. SZÁZADI TÉRKÉPEKEN 73 la-Balaton-Sió-Kapos-Sárvíz vízgyűjtő területről és magáról a Sióról. Ebből kiindulva tanulmányoztuk az ismertebb 16-17. századi, Magyarországot ábrázoló térképeket, s ennek eredményei röviden a következőkben foglalhatók össze. A Magyarországot ábrázoló első ismert térképet. Lázár deák munkáját 1528-ban nyomtatták ki Ingolstadtban. Az 55x78 cm-es színes térképnek egyetlen Magyarországon található példányát az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában őrzik.62 Erről a 20. században többször készítettek hasonmás kiadást, így a Lázár- térkép széles körben ismert. Több mint harminc tudományos dolgozatban, térképészeti műben foglalkoztak a térképpel és készítőjének személyével, s a szerzők között számos kérdésben vita alakult ki.63 Ezek nem tartoznak tárgykörünkre, ezért ismertetésüket mellőzzük. A LÁZÁR-térkép 1528. évi kiadásának szépen rajzolt és színes címkeretében a következő címfelirat olvasható (I. Fer- dinánd királynak való ajánló szövegrész nélkül): Lázár deák térképének részlete. Az 1528-ban kinyomtatott térkép közel két évszázadon át a leginkább alakhelyes ábrázolást nyújtotta a Kárpátmedencéről, viszont a Balaton rajza elnagyoltan jelenik meg a térképen „ Tabula Hungarie ad quatuor latéra per Laza rum quondam Thomae Strigon[ iensis] Cardin[ nalis] secretarium virum ex[cer]ptum congesta, a Georgio Tanstetter Collimitio revisa auctiorque reddita, atque iamprimum a 7o[hanne] Cuspiniano edita... opera Petri Apiani de Leyssnigk Mathematici Ingolstadiani invulgata Anno Dni 1528.” 62 OSZK App. M. 136. sz. 63 A Lázár-térképpel és készítőjének személyével kapcsolatban a tudományos dolgozatokban felmerült kérdésekkel Plihál Katalin „A Magyarországot ábrázoló első ismert részletes térkép készítője a források tükrében" c. (Geodézia és Kartográfia, 1990. 42, 217-219. p.) és ..Magyarországról készült és 1528-ban megjelent térkép és készítője a források tükrében" c. (Cartographica Hungarica 1992, 2, 11-14. p.) dolgozataiban foglalkozik részletesen.