Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
70 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG Ezt a herkulesi munkát - miként beszélik - a korábbi években Somogy és Veszprém vármegyék néhányszor megkísérelték elvégezni, nem is minden eredmény nélkül. A Sió folyó torkolatának kiásásán nyolc napig dolgozó néhány ezer ember munkájának gyümölcsét az északi szél által támasztott hullámok egy éjszaka alatt megsemmisítették.” A Siót magát Krieger a következőképpen jellemezte: „Medre hosszában mocsarak kísérik, ezek azonban más természetűek, mint a kaposi vagy a sárvízi mocsarak. a Sió folyó vizei a talaj föveny es51 rétegét feláztatták, és a dolog természetéből következően a köny- nyebb fajsúlyú anyagot lebegtetik, ami által számtalan úszó szigetet hoznak létre. A lakosságnak kiváló kaszálókat adnak ezek a szigetek, bizonyos kényelmetlenség is társul azonban hasznosságukhoz, mégpedig az, hogy csak télen lehet róluk a szénát betakarítani.” Krieger azt is megállapította, hogy: „A Sió mocsarainak okozója... a folyó elrontott medre. Ugyanis: I. A kiliti malom és a szabadi uradalom között van egy olyan szakasz, ahol medréből kilép. Ezt a kiöntést a korábbi években Somogy és Veszprém vármegyéknek a torkolat kiásására tett kísérlete okozza. II. Sok helyen az említett úszó szigetek a mederbe jutnak és elzárják azt. III. A Tiszta vízzel való találkozása előtt teljesen felszívódik57 58, a gyepszőnyeg alatt szüntelen akadályoztatva keresi lefolyását, és csak a hídvégi uradalom felett tör felszínre. IV. A Kapos folyóval való találkozásánál ugyancsak eldugult. V. Végül néhány malomgát az egész völgy széliében föltartóztatja, amelyeknek a helyzetét a IX. táblázat világosabban megmutatja. A Sió mocsarai okának magyarázatára ennyi akadály elegendő, amelyek között az V. pontban említett a leginkább figyelemreméltó.” Már Lukács (1943a) megállapította, hogy Bél és Krieger Sióról szóló leírása igen hasonló egymáshoz.59 Mindkettó'ben szerepel, hogy a balatoni torkolatánál száraz időjáráskor kiszárad, hogy Adánd és Hídvég között hosszan az ingóláp (Bél szerint a „föld alatt”, Krieger szerint a „gyepszőnyeg alatt”) alá bújva folyik és hogy az ingóláp felszíne legelőként, kaszálóként hasznosítható. A két leírás ugyanakkor sok tekintetben eltér egymástól, ami azzal magyarázható, hogy más-más céllal íródtak, ill. Krieger munkája Bél kéziratánál negyven évvel később készült. Krieger leírásához egy, a későbbiekben ismertetendő térkép is tartozott. Az eltérések azokat a változásokat tükrözik, amelyek a Siónál negyven év alatt végbementek, s amelyekből számos következtetés vonható le. Végül megemlítjük, hogy bár a 18. század végén általános volt a Sió név használata, úgy látszik még ez idő tájt is előfordult, hogy a Balatonból kifakadó vízfolyást Sárvíznek nevezték. Bendefy László (1969) másokra hivatkozva azt írta, hogy Vlagyimir Bronyevszkij cári tengerésztiszt 1810-ben Szentpéterváron kiadott útinaplójában magyarországi áthaladásukról többek közt az szerepel, hogy „...reggel öt órakor indítottam el az oszlopot. Utunk továbbra is a Balaton partján vezetett. Siófok mellett kezdődik a kis Sánnz folyó, mely a tóból ered és a Dunába ömlik. A Sárvíz — a Balaton lefolyója — igen kicsi: nyáron át ki is szárad, de mintegy zsilipje a Balatonnak.” Azon, hogy Bronyevszkij a Siót “kis Sárvíz folyó”-nak nevezte nem nagyon csodálkozhatunk, ha figyelembe vesszük azt, hogy J. Ch. Seiz- nek 1829-ben Pesten kiadott „Geographisch-statistisches Handwörterbuch”-ja I. kötetében az olvasható, hogy „A Balatont... a Sárvíz köti össze a Dunával.” A régi oklevelekben és írásokban foglaltak alapján megállapítható, hogy a mai Siót a 11. században a Kapos torkolata körüli szakaszon Ozora, a balatoni kitorkollási szakaszon pedig Fok-fo- lyónak nevezték. Később, a 14. századtól kezdve egészen a 17. század végéig Saár folyó, Sárvíz volt 57 A talaj fövenyes rétege alatt Krieger nyilvánvalóan a laza homokos, növényzettel borított völgyfenéki talajt értette. 58 A víz „felszívódásá"-\al a lefolyó víznek a talajba való teljes beszivárgását fejezte ki Krieger. Ez egyben azt is jelzi, hogy az 1770-es évek második felében olyan kis mennyiségű víz folyhatott a Balaton irányából, hogy az az Ádánd falutól a kustyáni pusztáig tartó szakaszon „ teljesen felszívódhatott ”. 59 Lukács id. dolgozatának 4. jegyzete: „Bél leírása a Sió folyásáról meglepően összevág e foly ónak Krieger Sámueltől 1776-ban készített térképe és »Descriptio«-ja adataival. Az ingó lápról Krieger leírásából megállapítható (Cholnoky fordítását használva), hogy »az enyingi patak mocsaraival való összefolyás után eltűnik a Sió a láp alatt s csak kevéssel Hídvég felett bukkanik újra elő«".
