Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
60 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG Az 1388 körül készített hamis oklevelekben leírt határjárás útvonala, Losta sziget és a települések feltételezett helye az 1855-56. évi katonai térképre rajzolva A térképvázlaton az 1-es fekete kör azt a helyet jelzi, ahová a fejérvári johannita konvent által írt határjárás szerint Arácsról (a nyíllal jelzett irányból) megérkeztek a révhez, a 2-es fekete kör azt a pontot, ahová a révtől dél felé menve a folyóhoz (!) érkeztek s aztán fölmentek a hegyre, majd amelynek tetején végig haladtak és onnan a 4-es fekete köméi leszállva a Fok folyóhoz az 5-ös fekete köméi eljutottak Keleti (Kiüti) falu közelébe. Innen Turuk (Töreki) falu irányába folytatódó határjeleknél, a 6-os fekete köméi leereszkedtek a völgybe, s a 7-es fekete köméi eljutottak a Turuk közelébe, majd megint felmentek a 8-as fekete köméi lévő szőlőkig, ahonnan előrementek a 9-es fekete körrel jelzett útig, ahol leereszkedtek a folyóig és a 10-es fekete körtől a tóhoz tartva a folyó közepén lépett be a birtok határa a tóba. Erdélyi (1908) úgy vélte, hogy „A régi hiteles két határjárás bizonytalan határjeleit elfogadhatóan megvilágítja az 1358 ? és 1092 ? évi két állevél határjárása”, és azt is megjegyezte, hogy „Az 1211. évi hiteles és a 1388 táján készült hamis határjárások közt lényeges különbség az, hogy amabban a határ András király kis hegyétől északnak fordul, s a negyedik határjellel eléri a Balatont, emezekben pedig a Balaton felől indul ki délkeletnek, s a hegy tetején végig haladva nyugatra fordul és leszáll a Fok folyóhoz Kiliti közelében. A határjárás tehát éppen ellentétes irányú." Egyetértve Erdélyi véleményével, valóban jól nyomon követhető a két oklevél határjárása, elsősorban a 18-19. századi katonai térképeken. Különösen érvényes ez akkor, ha a johannita konvent által készített 1388. (1358.) évi határjárást a harmadik katonai felvétel során T. W Lenzenheim hadmérnök által az 1855-1856. évben készített 56. szelvény, XXVIII. oszlop térképlapjára vetítjük. Ezen a térképlapon egyértelműen meghatározható az a hely, ahol a határjárók „egyenesen áthajózva a Balatinon Szabadi irányában, ott megérkeztek a révhez”, majd a Fok nevű településről Szabadiba vezető úthoz értek, s „onnan egyenesen délre menve a folyóhoz érkeztek, aztán fölmentek a hegyre, amelynek tetején haladva, leszálltak a Fok átvezető hidat. Ráadásul a benne megnevezett határjelekből nem lehet megállapítani, hogy a Balaton mellett, és a Fejérvárra menő régi útnál leerősített határkövek pontosabban hol lehettek. Ennek következtében az sem állapítható meg, hogy a határvonal végét jelző kő a Fok folyónál, vagy esetleg az ősi foknál kifolyó víznél volt-e fölállítva?
