Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
52 II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG gyezte, hogy azt napjainkig alkalmazzák, s ezért ez egyedül nem lehet perdöntő a kormeghatározásban. A török kori vár problémájával a későbbiekben még foglalkozunk, a falazási módot illetően pedig példának a kikeritói kőgát kérdését ismertetjük röviden. A kőgátról Bendefy és V Nagy (1969) a következőket írta: „Nem a Peiso körüli mocsarak lecsapoló és a tó vizének alábbszállítása volt az egyetlen belvízrendezési munka, amelyró'l tudomásunk van Galerius idejéből. A római települések építészeti emlékei között a III. század végéről származó vízépítési létesítmények romjai is maradtak fenn a Balaton környékéről.4' Közülük egyik a Kikeritó-i kó'gát. Romjai a Budapest—Grác műút Várpalota és Öskü közötti szakaszának északi oldalán találhatók a Péti vízfolyás és út kereszteződésénél.” A gát egy részéről fényképet is közölt: „Péti vízfolyás áteresze a Kikeritó-i kőgát falazatában. A gát Galerius császár rendeletére a III. század végén épült.” Ugyanerről a gátról a “Veszprém megyei közutak története” c. 1990-ben megjelent kiadványban a következők olvashatók: „A Dunántúl legfontosabb középkori útja a rómaiak egykori Aquincum (Óbuda), Poetovio (Ptuj) és Itália közt húzódó útja volt... Ezzel az úttal kapcsolatban említenünk kell a Kikeritó hatalmas duzzasztógátját. Öskütől keletre, az országút töltésébe foglalva láthatók a többszörösen megrongált, átalakított völgyzárógát hatalmas kváderkövekből rakott falai. A gát hossza 205 m, szélessége 6-7,5 m, magassága 4,5 m. A vizet két zsilipelhető csatorna engedte át a gát déli oldalára. A völgyzárógáton halad ma a 8. számú főút. A völgyzárógát a 15. században épült, ettől kezdve ezen haladhatott a buda-itáliai út is.” Nem feladatunk a gát építésének időpontját érintő kutatások ismertetése, amely a fenti eredményekre vezetett, s ami azt bizonyítja, hogy Bendefy gáttal kapcsolatos állításai - csakúgy, mint a siófoki falazattal összefüggő megállapításai - képzeletének szüleményei, amint azt már SÁGI is megállapította 1989-ben. A feltételezett siófoki római kori zsilip hipotézisének történetéről szóló dolgozatunkban - amelyben elsősorban hidrológiai szempontok alapján vizsgáltuk azt, hogy létezhetett-e valójában - végső következtetésként azt állapítottuk meg, hogy az ún. GALERius-féle zsilip feltevését sem Sextus Aurelius Victor közlésének kritikai elemzése, sem a siófoki falazatmaradványokhoz fűzött értelmezések nem eró'sítették meg. Az értelmezések fikcióknak bizonyultak, amelyek lényegében a múlt században kialakult vélekedés igazolását szolgálták, a zsilip egykori létezését lényegében semmi sem igazolja. Rámutattunk, hogy ha Galerius azért csapoltatta volna le a Balatont, hogy a természetes hidrológiai egyensúly vízszintjénél valamilyen okból alacsonyabbat kívánt volna fenntartani, akkor elegendő lett volna, ha a gátként szolgáló part menti homokturzást átvágatja, és egy bukógáttal a kívánt magasságot beállíttatja, a behomokolódástól megóvatja, és a Sió-völgyben a lefolyást gátló akadályokat eltávolíttatja. Most szélesebb alapokon tárgyaltuk a Balaton római kori vízállásának, a siófoki part közeli ho- mokturzásnak, a Sió völgy Balatonhoz csatlakozó részének és az útviszonyoknak a kérdését, s ezekből határozottabb és konkrétabb következtetéseket vontunk le, amelyek a következők. A táci Gorsium-Herculia területén végzett ásatások és a dendrokronológiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy Pannóniában a római uralom egész ideje alatt szubmediterrán jellegű, száraz, meleg klíma volt, aminek következtében a Balaton vízszintje évtizedekig a mainál lényegesen alacsonyabb, 103,8-104,8 mA.f. közötti lehetett és csak néhányszor áradhatott meg annyira, hogy a part közeli homokturzáson átbukott. A siófoki partközeli turzás magassága 105 mA.f. szint körülire becsülhető, de az ásatási adatok, illetve a római kori leletek megtalálási szintje szerint sem lehetett 105,5 m A.f.-nél magasabb. Ennek következtében a nagyon ritkán rajta átbukó és fokot létrehozó víz lefolyhatott a Sió-völgy irányába. 41 41 Ilyen Balaton környéki, a 3. századból, vagy a későbbi római korból származó vízépítési létesítmény nem ismeretes.
