Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG 39 Hasonló véleménye volt négy évvel késó'bb is, amint azt egy 1973-ban megjelent tanulmányának következő sorai bizonyítják: „A tó partvidékén talált régészeti leletek tengerszint feletti magasságai alapján kimutattam, hogy a Balaton természetes hidrológiai egyensúlyának a késői rézkortól, kb. a honfoglalás koráig nem a mai, hanem egy 106,5-107,5 mA.f. között változó vízállás felel meg (Bendefy 1969).” Folytatásként pedig hozzátette: „A történelmi időkben is bekövetkezhettek (és be is következtek) olyan mértékű vízszintingadozások, hangsúlyozza Marosi, amelyek 1-2 méterrel is módosították a fenti vízszintet. A víznívó szélső értékben tehát kb. 105 és 108,5 m között változott. 108-109 méteres vízállás könnyen létre jöhetett, mert a D-i partvonallal párhuzamos dombvonulat még Siófok környékén is (a várostól D-re) 113-118 m magas. Galerius római mérnökei - császári parancsra - egy aszályos periódusban fogtak hozzá a Balaton (akkori nevén: Pelso) lecsapolásához. Ez a művelet 292-293 között történt, és a légiók utászalakulatai által ásott csatorna és zsilip segítségével a tó szintjét kb. 104 mA.f. szintre szállították alá.” Mivel Bendefy előbbi állításait elsősorban a régészek kétkedve fogadták, és azok helyességét szak- folyóiratokban megjelent dolgozataikban vitatták, a római kori vízállással kapcsolatos nézetének igazolására újabb érveket tett közzé és bizonyos mértékben módosított korábbi határozott állításain. 1976- ban a következőképpen foglalta össze a Balaton római kori vízállására vonatkozó véleményét: „A rézkortól a római hódítás koráig terjedő mintegy kétezer évbó'l a Balaton vízszintjeire utaló régészeti leletek ezidőszerint nem ismeretesek. Az időszak vízállásai az éghajlati változásokkal összefüggő vízszintingadozások alapján valószínűsíthetők. Az időszámításunk kezdete előtti évszázadokban uralkodó transzgresszió során a tó vízállása kb. 108-109 mA.f. szintig emelkedhetett, illetve i.e. 200-i. u. 200 táján közelítőleg 108,5 mA.f. körül ingadozott. Az I. sz. táján megindult regresszió hatására a vízszint a Hl. században kb. 107 mA.f. szintre csökkent. Tekintettel arra, hogy a tavat a Sió természetes völgyétől egy 108-109 m magas dombvonulat (turzás) választotta el, a tó ebben az időben lefolyástalan lehetett. A római kori vízállások közvetett bizonyítékát a Fenékpusztán feltárt korabeli tófenék adja. Azonosíthatóan római kori fenékszintet találtak 106,2 mA.f. magasságban, fölötte 1 m vastag tavi üledékkel. A római kori vízszint így 107 m-nél alacsonyabban nem lehetett. Az eddigi kutatások szerint, az ellentmondó vélemények dacára ma már bizonyítottnak tekinthető, hogy a 111. század végén, 293-ban Galerius császár parancsára a mai Siófok térségében a Balatonnak mesterséges lefolyást biztosítottak a Sió völgye felé... A 111. század végén a csökkenő vízállás 107 m-re becsülhető. A lecsapolás után kialakult vízállásokról ismét eléggé megbízható régészeti leletek tájékoztatnak... A tó vízállása tehát a lecsapolás hatására legalább 2 méterrel, 104,8 m-re szállt le.” Bendefy Lászlónak a Balaton római kori vízállásáról alkotott véleményére és az általa közzétett adatokra az elmúlt 25 évben sokan hivatkoztak, s valós tényként fogadták el azokat. Csak SÁGI Károly és Füzes Miklós (1973) vitatta azok helyességét, elsősorban a Balaton parti régészeti leletek alapján, amelyek szerint a tó kora császárkori vízállása egyértelműen alacsony, maximálisan a mai középvízállásnak felelt meg. Az utóbbi évek klimatológiai, dendrokronológiai és régészeti leletértékelési kutatások, valamint Bendefy publikációinak kritikai elemzése Sági és Füzes megállapítását igazolták. RÁcz Lajos (2000) „Éghajlatváltozások a Kárpát-medencében” c. dolgozatában a római kor idejének éghajlatáról a következőket írta: ....az első, a Kárpát-medencében bizonyosan érezhető klímatört éneti korszak az úgynevezett római optimuméghajlat időszaka volt, amely az i.e. I. évszázadban kezdődött, és az i.sz. IV. évszázadban ért véget. Grynaeus András dendrológiai rekonstrukciója szerint Pannóniában ezekben az évszázadokban igen enyhe volt az éghajlat, ugyancsak enyhe klímáról tanúskodik a Duna vaskapui szakaszán Trajánusz császár által i.sz. 101-106 között építtetett kőhíd, amely 170 évig használatban volt.” Grynaeus András (2000) a dendrológiai (fakor-meghatározási) kutatások eredményeit, valamint az azokból kikövetkeztethető történeti-éghajlati eseményeket összefoglaló dolgozatában, - amire RÁcz is hivatkozott - az alábbiak olvashatók: