Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
350 VIII. A SIÓ-ZSILIP KARBANTARTÁSI ÉS A SIÓ-CSATORNA BŐVÍTÉSI ... MUNKÁLATAI... bályzat Kiszely (1879) előzőekben ismertetett megállapításait és javaslatait figyelembe véve készült és azt írta elő, hogy az év során, a siófoki vízmércén mérve 0 és +95 cm között kell a vízszintet tartani. H avalda Endre (1930) szerint ez az előírás egyszerűsítve azt jelentette, hogy a szabályszerű legalacsonyabb vízszint 0 cm, a minimális tartalékot jelentő szint +20 cm, a maximális tartalékot jelentő szint +50 cm és a legmagasabb szint +95 cm lehetett. A szabályzat tartalmazta azt a megkötöttséget, hogy alacsony vízállás esetén a Sióban 0,63 méternél magasabb víz csak július és augusztus hónapokban hozható létre vízeresztéssel 1,0 méteres hajózási mélységig. A zsilipkezelési szabályzat az első siófoki zsilippel végzett vízeresztések során szerzett tapasztalatokból levont következtetésekre és a 19. század második felének hidrológiai ismereteire épült, ezért ezt a szabályzatot - annak ellenére, hogy formailag 1940-ig érvényben volt - a gyakorlatban - a száraz időjárási periódusokat kivéve - nem tartották be. Előbbiekben említettük, hogy a második siófoki Sió-zsilipen az 1895-ben végzett hivatalos mérések szerint maximálisan 50 m3 vizet át lehetett engedni másodpercenként, de ezt a kapacitást Cholnoky (1918) nem tartotta reálisnak saját mérései alapján. Ő akkor mintegy 20 m3/s lefolyó vízennyiséget állapított meg, ami maximálisan igénybe vette a Sió-csatorna zsilip alatti szakaszának emésztőképességét. Az 1898-1899-ben Erdős Ferenc és Józsa László között lezajlott szakmai vita a Balaton vízállásának szabályozásáról szintén azt bizonyította, hogy a szabályzatban előírtakat nem lehetett megvalósítani, elsősorban a csatorna elégtelen vízemésztő képessége miatt. Erdős „A Balaton szabályozása” (1898), és „A Balaton szabályozása, tekintettel a Sió-csatorna 24 m3 másodperczenkénti vízemésztóTcépességére” (1899) című tanulmányaiban ugyanazt kívánta bizonyítani, hogy a Balaton vízállása a csapadéktól és a zsilip kezelésével szabályozott vízeresztéstől függ és az előírt vízállások a zsilip megfelelő átalakításával, valamint a zsilipkezelés szabályainak betartásával megtarthatók, ha a Sió-csatornát 36 m3/s emésztőképességűre kibővítik. Józsa (1899) „A balatonmenti területek lecsapolása, tekintettel a Balaton vízállásaira” c. dolgozatában viszont arról értekezett, hogy a tó menti berkek lecsapolásához a Balatonnak magasabb vízállása szükséges a szabályzatban előírtaknál, amit az árvizek elkerülése érdekében csak kibővített Sió-meder esetén lehet megvalósítani. A vita tehát valójában arról folyt, hogy a tó vízállását az év során milyen szinten tartsák, és ennek érdekében mennyi vizet eresszenek le a Sión. Az Erdős-JÓZSA vitával kapcsolatban Cholnoky által kifejtett véleményt az előzőekben már ismertettük. Ezeket úgy véljük, hogy célszerű kiegészíteni azokkal a megállapításaival, amiket Erdős számításaival kapcsolatban tett a vízállás alakulását befolyásoló tényezőket illetően. Cholnoky (1918) Erdős vízállás előrejelzési módszeréről a következőket írta: „Mindenekelőtt az évet két részre osztja. Az október l.-jétől május 31,-éig terjedő időszakot (8 hónap) nevezi esős évszaknak, a június l.-jétől szeptember 30.-áig terjedő időt (4 hónap) nevezi nyári évszaknak... Azután kiszámítja Erdős az esős évszakra és a nyári évszakra az eső közepes értékét. Azután kezdi a párolgást tanulmányozni s itt követi el azt a tévedést, amely később az egész számítást meglehetősen illuzórikussá teszi■ Keszthelyen ugyanis a párolgást a meteorológiai állomáson rendszeresen mérik 1891 óta. Ezeket az adatokat hozza Erdős kombináczióba a vízállásokkal. Sajnos ez nem helyes. A tó nyílt felületének elpárolgása egészen más, mint a meteorológiai állomás műszerének. Ugyanis a párolgás a nyílt tó felületén a szél sebességének négyzetével arányosan nő... s ez a hatás az állomás műszerén csak minimálisan jöhet figyelembe. A keszthelyi műszer adatai szerint, pl. 1894-ben az évi összes párolgás mennyisége 850 mm volt, 1896-ban csak 568 mm. Keszthelyen a csapadék 1894-ben 620 mm volt s a vízállás mégsem apadt év végére, 1896-ban a csapadék 756 mm volt s a tó vízállása mégsem növekedett meg az év végére... Ezzel szemben 1895-ben a csapadék Keszthelyen 786 mm, az elpárolgás 681 mm s mégis a tó hatalmas tavaszi áradást és évvégére mintegy 40 cm-nyi magasbodást mutat. Már ezek a példák is mutatják, hogy a meteorológiai állomásokon történt párolgás-meghatározások semmiképpen sem alkalmazhatók a tóra... Ezután figyelembe veszi a szerző a siófoki zsilipen leeresztet vízmennyiséget.... A vízmennyiséget elosztva a tó területével megkapjuk az apadás mérőszámát. Miután a zsilipnyitás és a Sió vízállása ismeretes, minden hónapra kiszámíthatjuk azt a magasságot, amennyivel a Balatont az illető hó-
