Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A SIÓFOKI HAJÓKIKÖTŐ ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE 1911-1935 KÖZÖTT 347 tár” írták a folyóiratban a személykikötőről. Ezek szerint a személyhajó kikötő alig volt nagyobb az 1863-ban kialakított kikötő öbölnél. A tényleges bővítést a teher- és télikikötő jelentette, ahol 1915 és 1918 között még kiegészítő munkákat végeztek. Az előbbi átalakítási és bővítés munkák során nyilvánvalóvá vált, hogy Siófoknak a következő évtizedekben sokkal nagyobb vízfelületű védett kikötőöbölre lesz szüksége, a személy és teherszállító, a halász és kotró hajók, valamint a vitorlások, motorcsónakok és evezősök befogadására. A kikötő-korszerűsítési és kibővítési igényekhez kapcsolódott az az elgondolás, hogy a vízleeresztő- és hajózsilipet, mint torkolati létesítményeket a hajókikötő záró részeként hozzák létre. Az új igényeknek megfelelően Kaáli Nagy 1920-1925 között új tervet dolgozott ki, ami lényegében a mai kikötő alapjául szolgált. A siófoki kikötő 1935-ig végzett korszerűsítési és bővítési munkálatai Lampl Hugó és Pataky Béla (1937) a „Balatoni kikötők’’ című, a Vízügyi Közleményekben megjelent dolgozata alapján a következőkben foglalható össze: A kikötő 1912-től kezdve három szakaszban épült ki Kaáli Nagy tervei szerint. Az első átépítések során az előbbiekben ismertetettek szerint a személyhajó-, a teher- és télikikötőt hozták létre 1915-ig. A második építési szakaszban 1929-1930-ban a nyári, ún. vitorláskikötőt építették meg, majd a harmadikban, 1933-1934-ben a halászkikötőt és a révkapitánysági kikötőhelyet alakították ki. Kaáli Nagy Dezső által tervezett siófoki kikötőkomplexum rajzát a 348. oldalon mutatjuk be. Az 1920-as években készített tervrajzból kitűnik, hogy a kikötő korszerűsítését és bővítését a 20. századi, a korábbiakhoz nem hasonlítható igénybevételekre tervezték úgy, hogy az egyben a Sió felső torkolati művét is magába foglalja. Látható rajta a Sió és a Balaton közötti közvetlen hajó-összeköttetést szolgáló kamarás zsilip, a vízlee- resztő-zsilip és vízerőmű, szerszámhajók kikötője, valamint hajójavító dokk. A kikötőkomplexum 1935-ig nem épült ki teljesen; a 348. oldalon lévő helyszínrajzon a szaggatott vonallal ábrázoltak - módosított formában - csak a második világháború után valósultak meg. Az 1935-ben meglévő állapotot a folyamatos vastag vonal ábrázolja. A kikötő-korszerűsítés és -bővítés céljára az államkincstár 1924-1930 között kereken 20 kh-at (11,5 ha- t) sajátított ki, melynek 95%-a az akkori Kiliti községhez tartozó Vilma-telep területén feküdt. így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az új siófoki kikötő vízfelületének túlnyomó része és jobb parti létesítményei, egészen 1949-ig közigazgatásilag nem tartoztak Siófokhoz.377 A több mint 115 000 m2-nyi állami tulajdonba került területből az összes védett vízfelület 80000 m2-t tett ki, amiből a gőzös (személyhajó) kikötő, a motoros kishajó, a halászkikötő és a hajóút együttesen 41 558 m2, a vitorláskikötő 29226 m2, a téli kikötő 9216 m2 vízfelületű volt. A vízmélység a hajóútban és a gőzös kikötőben 2,2 méter, a vitorláskikötőben a bójákkal határolt területen 3 m, egyéb részein 1,4-2,0 m, a téli kikötőben szintén 1,4—2,0 m volt a nyári +80 cm-es középvízálláshoz viszonyítva. A kiépített partfalak hossza összesen 920 méter volt, amiből a mólóval együtt 690 m volt alkalmas a nagy hajók kikötésére; motoros sporthajók és evezősök kikötésére szolgált 150 m, és vitorlások részére készült 80 m partfal. A siófoki kikötőkomplexum építésére a terület kisajátításért fizetett összeggel együtt 1927-1934 között közel egy millió pengőt fordítottak, amiből az 1929-1930-ban épült vitorláskikötő 340000 pengőbe került. A kikötő 1935. évi állapotát Lampl és Pataky (1937) a következőkkel jellemezték: 377 A 19. század nyolcvanas éveiben a veszprémi káptalan a Siótól Zamárdi irányába húzódó, a vasútvonal és a Balaton közötti sávba fenyvest telepített. Ezen a területen alakult ki a Vilma-telep, amely egy vasúti mérnök feleségének volt a keresztneve, aki itt épített magának és rokonságának nyaralóházakat. Ezek voltak az új település első házai, amelyeket az 1910-es évek elején, - amikor a káptalan a terület- sávot parcelláztatta, és a telkeket eladta - rohamos tempóban sok száz új ház felépítése követett. Vilma-telep 1939-ig közigazgatásilag Kilitihez tartozott, amikor önálló, 1029 lakosú nagyközség lett Balatonújhely néven. Balatonújhely, mint önálló település tíz évig létezett, ami nagyon sok problémát jelentett, mivel Siófokkal teljesen egybeépült, és lakossága annak közszolgáltatásait vette igénybe. 1949-ben Siófokhoz csatolták Balatonújhelyt, s ezzel a két település különálló közigazgatásából adódó zavarok megszűntek.
