Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A SIÓ-ZSILIP KEZELÉSE ÉS KARBANTARTÁSA AZ 1895-1934 KÖZÖTTI ÉVEKBEN 335 — Végül elbontatták a zsilip régi korhadt fakerítését, helyébe a jobb parton betonoszlopokra erősített léckerítést, a bal parton vasbeton lemezekből összeállított kerítést állítottak fel, figyelmeztető táblákat helyeztek el és a zsilipet villannyal világították meg. A felügyelőség megvizsgálta a zsilip és az elő- illetve utófenék betonlap lemezét is úgy, hogy a 180 cm vastag betonlapot 11 helyen átfúratta. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az utófenék alatti kimosást kivéve, az alapbeton-test alatt semmiféle kiüregelődés nem volt, az altalajt az 1891-es állapottal azonosnak találták és az utófenék alatt is kavicsos agyagtalaj volt. Az említett utófenék vége alatti kimosódást az okozta, hogy az elkorhadt szádfalon keresztül a víz bejutott a betonlemez alatti kavicsos rétegbe. Az itteni üregekbe behordott és bedöngölt, mintegy 50 m3 apró szemcséjű, a Sió medréből kitermelt kavicsot a következő évek tapasztalatai szerint az új szádfal hézagain keresztül beszivárgó víz újra kiszívta a betonlemez alól. A zsilip az előbbiek szerint 1927-ben „nagyjavításban” részesült. A zsilipjavítási munkálatokkal párhuzamosan a felügyelőség gondoskodott arról, hogy kijavítsák az 1926-ban a zsilipfenék alatt 40 méter hosszan leomlott Sió jobb partot a vontatóúttal együtt. Itt a part további leszakadásának megakadályozására párhuzamos kővédőművet hoztak létre 620 m3-nyi kőhányásból, és a kőhányás mögötti vontató utat a Sió-mederből kitermelt kaviccsal töltötték fel. Ez utóbbi munkákra 16 368 pengőt engedélyeztek, ami szűkén fedezte a kőbeszerzés és a munkavégzés költségeit. A „nagyjavítás” után alig öt évvel később újra jelentkeztek a zsilip körüli problémák, mivel az utófenék alatti forgóban az örvénylő víz állandóan támadta az építményeket és a Sió mindkét partját. Az utófenék alatti forgóba beépített lábazati kőhányás 1932 februárjában 11 m hosszan lecsúszott az utófenék alatti kimélyült mederrészbe, s megváltoztatta a lefolyást. A helyreállítást a földmívelésügyi mi niszter heteken belül engedélyezte, és azt három és fél hónap alatt, 1932. június 23-ig elvégezték. A kőhányás helyébe 140 m3 vörös-homokkövet építettek be, s felületét úgy betonozták le, hogy abból az érdesség fokozására nagy kődarabok álltak ki. A helyreállítás 1400 pengőbe került. A zsilipen átzúduló víz ereje azonban ismét nagyobb volt annál, mint aminek a betonba ágyazott kövek ellent tudtak állni. Ez a felügyelőséget és a felsőbb szerveket arra késztette, hogy a zsilipet újra alapos vizsgálatnak és javításnak vesse alá. Ezért a zsilipet 1934. szeptember 24-én, miután a zsilipet vízmentesen elszigetelték, és tüzetesen átvizsgálták, a javításokat a miniszter 38 144/ 1934. V B. 1. sz. rendelte alapján megkezdték. A vizsgálat során, - amelyet a felügyelőség mérnökei a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal mérnökeivel együtt végeztek, - megállapították, hogy a zsilip jó állapotú volt, és ismét az utófenék végén, a „forgó”-hoz közeli részen keletkeztek kiüregelődések. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve úgy döntöttek, hogy nemcsak a kiüregelődés által okozott hibákat javítják ki, hanem a zsilip teljes nagyjavítását is elvégzik. Először a zsiliptáblákról a mindkét oldalról rájuk telepedett óriási mennyiségű vándorkagylót371 távolították el. Majd a táblafelületeket megvizsgálva azt tapasztalták, hogy ezek a kagylók a vastáblákat nem károsították. A zsiliptáblákat és a vasszerkezeteket letisztítás után vízálló festékkel háromszor lemázolták. Az alsó szögvasszárakat vaslemezburkolattal vették körül és minden beton alaphibát kijavítottak. Az utófenék alatt keletkezett üregeket ekkor is a Sió medréből kitermelt folyami kaviccsal töltötték ki úgy, hogy az üregekben a szádfal elé cementhabarcsba rakott kőfalat emeltek, a kavics közé pedig híg cementöntetet préseltek. Az utófenék végén vasbeton-ug- rasztót hoztak létre, hogy a lefolyó víz ne az utófeneket lezáró kőhányást érje, hanem attól távolabb zúduljon a mederbe. Ezen kívül a záróhányást még egy 1 m átmérőjű dróthálóval burkolt kőhengerrel is megerősítették, amit beton gömbvassal a betonlaphoz rögzítettek és a vízsodor felőli oldalán betonréteggel vontak be. Mivel az utófenék jobboldali rézsűburkolatát lezáró kőkúpot a partoldalból szivárgó talajvíz megbontotta, azt is átépítették úgy, 371 Dreissena polymorpha - ami alig korábban. 1932-ben még ismeretlen volt a Balatonban.
