Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A SIÓ-ZSILIP KEZELÉSE ÉS KARBANTARTÁSA AZ 1895-1934 KÖZÖTTI ÉVEKBEN 333 zó felterjesztésében 1905 októberében már arról írt, hogy az 1902-ben létrehozott kőkúp 4 méter mélységbe csúszott le. A javítási terv szerint a kétoldali part és lábazati kőszórás megerősítésére az itteni mederfeneket fél méter vastag kőburkolattal látták el, s ehhez 545 m3 követ használtak fel. Ezek a munkák mintegy 2500 koronába kerültek, s ezt követően több mint húsz évig nem volt szükség hasonló javításokra. A Sió-zsilip névleges, 50 m3/s teljesítményét azonban nem lehetett a Balaton vízszint-szabá- lyozására kihasználni, mert a később ismertetettek szerint a Sió-meder vízemésztő képességét a Kapos torkolatáig csak 1934-ig elhúzódó munkálatokkal lehetett hasonló mértékűre bővíteni, illetve onnan tovább 90 m3/s vízmennyiséget levezetni. Ezek a többször megkezdett és bizonyos teljesítményig végrehajtott mederbővítések hatással voltak a zsiliplétesítmények állapotára, de nem befolyásolták a zsilip vízleeresztő kapacitását és magának a zsilipnek a kezelését. A Sió medrét 1897 és 1901 között 24 m3/s levezető képességűre ásták ki, de ez a következő években a partfalomlások miatt már 12-15 m3/s-re csökkent, ami 1906-ig nem okozott problémát. Ekkor a Balaton vízállása megint 122 cm-rel emelkedett a siófoki vízmérce »0« pontja fölé, s ezt a Sió szűk medre miatt rövid időn belül nem lehetett leapasztani. A kiáradt Balaton a part menti sáv mentén, a kialakulóban lévő fürdőtelepeken jelentékeny kárt okozott, és ez az esemény is elősegítette a Sió- medernek 50 m-3/s vízmennyiség levezetésére alkalmassá tételét biztosító munkálatok megindítását. A mederbővítést ettől függetlenül elsősorban az 1908. évi XLIX. te., az ún. „vízi beruházási” törvény tette lehetővé, aminek alapján a Balaton- és a Sió-szabályozás céljaira 20 év alatt állami pénzből 5,5 millió aranykoronát, s további egy millió koronát pedig a balatoni kikötőkre, valamint partszabályozásra lehetett fordítani.369 Ezzel véget értek a társulatok költségén megvalósított kevéssé hatékony szabályozási munkák, illetve lehetővé vált a Sió-csatornának a huszadik század első évtizedeiben szükségesnek tartott méretű bővítése. De nemcsak a Sió felső és középső részének szabá- lyozása-bővítése volt napirenden, hanem Ozora és a dunai torkolat közötti szakaszé is. A zsilip működtetése szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a siófoki kikötőt 1911 nyarától 1918 nyaráig, majd 1925 és 1930, végül 1933 és 1935 között fokozatosan építették ki Kaáu Nagy Dezső tervei szerint a mai formájára, ami lényeges változást jelentett a második zsilip és a tó közötti vízáramlási viszonyokban. A kikötő fejlesztését megkönnyítette, hogy 1911-ben a Déli Vasúttól és a Balaton Anyavízszabályozó Társulattól a kikötőt a földművelésügyi miniszter állami tulajdonba vette, s et369 Az országgyűlés 1908. december 22-én szavazta meg az ún. „vízi beruházási törvény”-t, ami 192 millió koronát biztosított 20 évre terjedően a vízi utak fejlesztését és vízmosások megkötését szolgáló beruházási programok megvalósítására. A törvény a Duna és a Tisza mellett a mellékfolyók, így a Sió és hozzá kapcsolódóan a Balaton szabályozását is előírta. E törvény alapján kezdődött el a Sió medrének bővítése hajózható csatorna méretűre, s e törvényben irányozták elő a Sió-csatornán kapus hajózsilipes duzzasztók létesítését. A Sió-szabályozásra fordítható összeg 5,5 millió korona volt, amely tetemesnek tűnik még akkor is, ha a Sió Balatontól a Dunáig terjedő - akkor még 113,64 km - hosszának bővítését, és a siófoki zsilipen kívül további 9 vízlépcső építését lett volna hivatva fedezni. A Sió-csatoma gyakori partomlásai miatt megrongálódott egykori tolnanémedi fahíd
