Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
VIII A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között A HiiKLiíR-féle betonból épített vasszerkezetű siófoki Sió-zsilip működésbe helyezése után öt évig a Sió medre Kilititől Ozoráig az 1863. évi szabályozásnak megfelelő állapotban maradt, s ezért már az alsó zsiliptáblák felhúzásával biztosítani lehetett a Sióban a szabályzat által előírt vízállásokat. Mivel az új zsilip építésekor tudták, hogy annak kapacitását csak az addiginál bővebb Sió-meder esetén tudják jobban kihasználni, az I. kerületi kultúrmérnöki hivatal a szabályozási-mederbővítési terveket már 1893- ban elkészítette. A hivatal vezetője, Józsa László egyben a balatoni szabályozási ügyek miniszteri biztosa volt. Megjegyezzük, hogy ekkorra a dualizmus körülményei között annyira megerősödött az 1867- es kiegyezéssel létrejött kormányzati rendszer, hogy miniszteri biztos által irányítva, körülményes érdekegyeztetések nélkül megvalósíthatókká váltak a Sió szabályozására vonatkozó központi elhatározások. De nemcsak a kormányzásban történtek alapvető változások a harminc évvel korábbihoz képest, hanem a gazdasági, pénzügyi viszonyokban és a műszaki feszültségben is. Az állami intézkedések nemcsak az érdekeltek kötelezésére terjedtek ki, hanem az állami szervezetekre is, amelyeknek saját hatáskörben a Balaton- és a Sió-szabályozással kapcsolatban konkrét műszaki és gazdasági feladatokat kellett megvalósítani. Az állami szerepvállalás az első világháború után még határozottabbá vált, jóllehet a szűkös gazdasági körülmények korlátozó hatással voltak a Sió-szabályozási tevékenységre. Józsa László, mint miniszteri biztos két évtizedig, 1893. január 1-től 1912. december 31-ig végezte a Balaton vízszint-szabályozásának irányításával - így a siófoki zsilip kezelésének felügyeletével - járó teendőket. Utána ezt a hatáskört gr. Serényi Béla földmívelésügyi miniszter 2446/1912. jan. 22. sz. rendeletével a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalra, majd tizenhárom évvel később Mayer János földmívelésügyi miniszter 23.252/VB./1925. IX. 7. sz. rendeletével a Balatoni Kikötők m. kir. Felügyelőségére ruházta át.368 A hatásköri változások nem okoztak problémát semmilyen formában, mi368 A Balatoni Kikötők m. kir. Felügyelőségét állami hivatalként gróf Serényi Béla földmívelésügyi miniszter rendeletére hozták létre. 1912. január 1-én kezdte meg működését, és a második világháború után szüntették meg. Nemcsak a balatoni kikötők építése és fenntartása volt a feladata, hanem minden, a Balatonnal összefüggő vízépítési ügy intézése is. Ezeken kívül feladatkörébe tartozott a Balaton vízszintjének szabályozása a Sió-zsilippel. A vízszint-szabályozással kapcsolatban gyűjtötte a tó vízállására, párolgására, hullámzására vonatkozó adatokat, s ezeket feldolgozta. Foglalkozott a vízgyűjtő lefolyási viszonyaival, a tó vizének áramlási és lengési jelenségeivel, a befagyással, ajég tulajdonságaival. Folyamatosan mérte a szélerősséget, a víz hőmérsékletét, ajég vastagságát. A zsilip kezeléséhez tartozóan naponta meghatározta a leeresztett vízmennyiséget, a Sió-csatorna vízállását, gondoskodott a zsilip karbantartásáról. A felügyelőség feladatai közé tartoztak a tómeder és a part állapotával kapcsolatos teendők; nevezetesen - különösen a Keszthelyi-öbölben - a meder feliszapolódásának vizsgálata, a partvonal alakulásának, változásainak vizsgálata; partvédő művek tervezése és építése; a partrendezésekkel kapcsolatos kotrások elvégzése. A felügyelőség nyilvántartást vezetett a balatoni és a Sió menti vízforgalomról, felvilágosítással szolgált más hivataloknak, intézeteknek és magánosoknak a tó vízállásáról, a vízeresztésekrői, hajózási lehetőségekről. A Balatoni Intéző Bizottság létrejötte után annak kérésére hivatalos szakértői véleményeket adott különböző, a Balatonnal összefüggő kérdésekben. A kikötő-felügyelőséget 1934 tavaszáig Kaáli Nagy Dezső (1886-1940) vezette, akinek tervező és kivitelező mérnöki tudását a máig meglévő kikötők sora hirdeti, utána 1935-1937 között Pataky Béla, majd ezt követően Hock Károly volt a felügyelőség vezetője. Az 1930-as években hivatalvezetőn kívül 3 mérnök, 2 vízmester (zsilipőr), 8 kikötőőr. s mintegy 50 főből álló kotró- és fenntartási munkát végző állandó szakmunkás személyzet, valamint 1 (X)—4(K) fő között változó létszámú mesterember és napszámos gárda állt a felügyelőség szolgálatában. A felügyelőségnek két nagyteljesítményű kotróhajója volt már az 1910-es évektől kezdve a kikötőkhöz vezető útvonalak és kikötők kotrására, ezen kívül uszályokkal, és csónakokkal is el volt látva. Siófokon korszerűen felszerelt műhellyel rendelkezett, ahol nemcsak a kotróhajók karbantartását végezték, hanem a kikötőkhöz vas, fa és vasbeton elemeket is készítettek. A felügyelőség által 1912-1934 között állami költségen végzett munkára fordított összegek meghaladták az 5 millió pengőt, ezen kívül a magánosok terhére is közel 600 ezer pengő értékben végeztek munkákat.
