Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VII. A Sió csatornázása, a siófoki zsilip és a hajókikötő létrehozása
A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA AZ ELSŐ SIÓFOKI ZSILIPPEL 31 1 „ 1867-ben helyreállt az alkotmányos kormány, s mindjárt első ténykedéseinek egyike az volt, hogy 1867. aug. 26-án rendeletet bocsátott ki a Sió-zsilip kezelésére... Új zsilipet is építettek349 í kidolgozták az új zsilipkeze- lő-szabályzatot, s ezt a minisztérium 1866. decz■ 31-én jóvá is hagyta. A jóváhagyott kezelő-szabályzat értelmében a Sióban nem volt szabad 1,26 m-nél magasabb vízállást előidézni. No most már azt hitték, minden jó lesz. Mennyire rosszul számoltak a tóba jutó és a tóból párolgás útján távozó vízmennyiséggel! A csatorna nem emészthetett többet, kiöntés nélkül, mint körülbelül 10 m3-t másodpercenként! Valóban jelentéktelen mennyiség a tó vízforgalmához képest. Ez a mennyiség 100 nap alatt 144 milliméterrel tudja apasztani a tó vizét, ezért nem vehető észre a zsilipnyitásnak semmiféle lényeges hatása a vízállásra... ” Cholnoky véleményét egyoldalúan a tó magas vízállásaival szembeni védekezést figyelembe véve alakította ki. Az 1868. december végétől érvényes zsilipkezelési szabályzat ezzel szemben az 1863 óta ötödik éve tartó szárazság miatti alacsony vízállás által okozott problémákat akarta enyhíteni, s így nem volt alkalmas arra, hogy az átlagos vagy erősen csapadékos években az áradó Balaton vizét apassza. Erre tekintettel 1879-ben Kiszely a következőket írta: „Czélja volt az utasításnak megakadályozni azt, hogy a Balaton alacsony vízállása a megengedett színvonalon alul le ne szálljon, í a megállapított határok közötti vízeresz.téssel a Balaton víztükrét olyaténképpen szabályozni, hogy az a kis vizen felül, a víztartalék gyanánt meghatározott 0,316 méternél magasabbra ne emelkedjék. S minthogy a zsilip kezelésének ezen módozata tapasztalati adatokra volt fektetve, következésképpen eredményei is ezen adatok helyességétől volt feltételezve. Fájdalom a bekövetkezett kedvezőtlen eredmény által ez adatok, melyek csak a megelőzött szárazabb évekről voltak összegyűjtve, arra nézve hogy csak az állandó szabályozás alapjait képezik, meg nem bíz,hatóknak s elégteleneknek bizonyultak.’' A hétéves szárazságnak 1870 szeptemberében kezdődött igen csapadékos időjárás vetett véget. Az év végéig 83 zuhogó esős és havas nap volt, s a következő három évben is igen sok csapadék hullott, aminek következtében a tó vízállása 1 méternél is magasabban a siófoki vízmérce »0« pontja fölé emelkedett. Két kevésbé csapadékos esztendő után 1876-tól 1883-ig tartó igen csapadékos évek következtek, amikor a zsilip-szabályzat előírásainak betartása egyszerűen lehetetlenné vált. De nem csak az időjárás változott meg az 1870-es években az előző évtizedekhez képest, hanem a Balaton- és a Sió-szabályozás állami felügyeletében is fordulatok következtek be, amiben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy a közmunka- és közlekedésügyi miniszter személye négyszer változott.350 1871. október 7-én Tisza Lajos miniszter a siófoki zsilip kezelésének felügyeletét ismét Veszprém vármegyére bízta, de az a rossz közlekedési viszonyokra hivatkozva a székesfehérvári kir. építészeti hivatalt, illetve annak vezetőjét, Zalay Lajost351 kérte fel a zsilip felügyeletére. Zalay 1867 szeptemberében készített vázlatrajzot a siófoki zsilipről, a Sió torkolatáról és a kikötőről, valamint a Sió-csatorna 16. pontnál lévő keresztszelvényéről, majd a csatorna alsóbb szakaszait is megvizsgálta. Megállapította, hogy a zsilip utáni levezető csatorna méretei nem felelnek meg a lebo349 Cholnoky (1918) tévedett, mert a zsilipet, mint ismertettük, 1863-ban építették, és azt kisebb javításokkal 1892-ig működtették. Ugyancsak téves Li}>eti (1980) 317. p. állítása, hogy a leeresztő zsilip megrongálódott, és azt Zalay Lajos tervei szerint átépítették. Zalay mint ismertettük az első faszerkezetű zsilipről rendelkezésre álló hiteles adatok és a helyi viszonyok szerint összeállított „A Balaton és Sió szabályozására vonatkozó vázlatrajz’’-öt készített Siófokon 1867. szept. 28-án. Zalay későbbi javaslatára a zsilip puhafa részeit tölgyfára cserélték, de ez nem jelentette a zsilip átépítését. Cholnoky (1918) 230. p. tévesen tüntette fel a szabályzat életbe lépésének és jóváhagyásának időpontját. 350 Közmunka- és közlekedésügyi miniszterek voltak a kiegyezés után az 1870-es években: 1870. április 21-ig Mikó Imre gróf, 1871. június 21-ig Gorove István, 1873. december 19-ig Tisza Lajos, 1875. március 2-ig ifj. Zichy Lajos gróf és 1880. április 14-ig Péchy Tamás. 351 Zalay Lajos I. osztályú királyi főmérnökként már 1867-től, mint királyi biztosi szakértő foglalkozott a zsilippel, később, az 1872. január 31-én kelt 22.153/1872. sz. miniszteri rendelettel királyi biztossá kinevezett báró Miske Imre. Fejér vármegyei alispán mellett is szakértőként működött. Nevét Berták (1935) idézett dolgozatában többször Zalay Alajosként említette.
