Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
224 VI. ÚJABB KEZDEMÉNYEZÉSEK A SIÓ SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS A BALATON LECSAPOLÁSÁRA... la teljesen elmocsarasodott szakaszát, ahol még ugyanolyanok voltak a környezeti viszonyok, mint ötven évvel korábban Sigray báró szemleútja idején.266 Hátrányt jelentett viszont az, hogy kiéleződött a határvita Siófok hovatartozását illetően Veszprém és Somogy vármegyék között, mivel a megyék között határt jelentő Sió keleti partján voltak a falu házai, kertjei és legelői, a nyugati parton feküdtek szántói, szőlői és ott volt a temetője is. Emiatt a 19. század elején a siófokiak két helyre adóztak; személyek után Veszprém vármegyének, javaik egy része után pedig Somogy vármegyének fizettek, ami persze az adó kiszámításánál évről-évre problémát jelentett. Tóth Péter (1989)267 szerint a két vármegye 1795-ben megegyezett, hogy Siófok különleges helyzetére való tekintettel a falut egyes kötelezettségek (pl. katonaság beszállásolása) alól felmenti, de a kiszámítható mértékű, kétfelé való adózást meghagyta. Ez az egyezség több mint három évtizedig érvényben maradt, jóllehet a hasonló helyzetben lévő települések problémáinak rendezését az 1807. évi XXVIII. te. területi bizottmányokra bízta. Siófok a dunántúli bizottság hatáskörébe tartozott, melynek elnöke az 1827. évi XXXII. te. alapján gr. Esterházy János, Veszprém vármegye főispánja lett, aki elhatározta, hogy a Sió nyugati partja mentén fekvő siófoki területeket Veszprém vármegyéhez csatoltatja. Mindkét vármegye képviselőit 1830. június 29-ére Siófokra rendelte és azonnali írásbeli nyilatkozatot kért tőlük, hogy abban indokolják meg a falu vármegyéjükhöz való tartozását teljes egészében. Másnapra mindkét küldöttség előkészítette a maga nyilatkozatát, amelyekben számos érvet felsorakoztattak a saját igényük igazsága és jogossága mellett. Somogy vármegye küldöttsége nyilatkozatában az 1795. évi egyezség fenntartása, vagyis a két helyre történő adózás mellett foglalt állást, s érveik között kiemelten szerepelt két dolog: az egyik az volt, hogy a Balaton déli partján vezető. Somogyba Siófoknál belépő kereskedelmi és postaútnak jó karban tartását csak akkor szavatolhatják, és csak akkor nem vesznek kárba a vármegye, illetve földesurainak e célra fordított hatalmas költségei, ha megmaradnak a Sió torkolatának birtokában. A másik dolog: Somogy területéből 40000 hold hasznosítható területet foglalnak el a mocsarak és a nádasok, amelyek kiszárítása minden szempontból közérdek. Ha azonban a Balaton vizét levezető Sió torkolata kikerül a vármegye joghatósága és ellenőrzése alól, akkor lehetetlenné válik a Balaton lecsapolása és a berkek kiszárítása, mivel - az már többször tapasztaltatott - Veszprém vármegyének fekvésénél fogva nem érdeke a Balaton lecsapolása és nem hajlandó tekintettel lenni a két leginkább érintett megyére, Somogyra és Zalára. A somogyiak nyilatkozatát - nem utolsósorban az utóbbi érvekre hivatkozva - Esterházy János mint hatáskörébe tartozót elutasította és Siófok Sión túli nyugati területeit - a lakosok által bérelt Törekipusztával együtt - Veszprém megyéhez csatolta. Somogy vármegye az ítélet ellen a királyhoz fellebbezett s kérte, hogy az országgyűlés döntsön az ügyben, ami meg is történt; hat évvel később az 1836. évi XXVIII. te. kimondta, hogy az ügyet egy részrehajlástól mentes bizottságra kell bízni, akiket egy másik, a XXXII. te.-kel rendeltek ki. amely azt is kimondta, hogy a bizottságnak a következő országgyűlésen kell kifejtenie immár elfogulatlan álláspontját. Közben a sokszor erőszakig fajuló összetűzések zajlottak le Siófokon az adóbeszedések és a Sió-torkolat szükségessé váló kiásása körül. 266 A Zala e szakaszának természetes állapotát Szalós Mihály 1894-ben készített leírása szemlélteti legjobban: „1829 év előtt, midőn a Zalavíz szabályozó társulat alakult, a Zala egész völgye, a Kis-Balatontól a kehidai töltésig náddal, sással, éger és kőrisfákkal benőtt mocsár volt, - melyből csak egyes szigetek magaslottak ki -, s ezek a partok mellett 50-100 méter széles sávok voltak rét vagy legelőképpen használhatók - az egész berek pedig csak téli fagyok alkalmával volt megközelíthető nádiás és fáízásra használható. - A Zala nyílt folyása különböző 30-50 méter szélességgel, sok helyt több ágra szakadva televényes volt, - néhol azonban különösen a Zalavár és Esztergán határokban nyílt folyását vesztve, a folyó egész vize kilométerek számra a láp alatt húzódott el. Ártere 8000-8500 hold lehetett. Ezen folyó le csapolásáról első terv 1832-1834 évben az 1824-1827-ben eszközölt lejtezés nyomán az akkor a Sárvíz, Kapos és Sió szabályozásával foglalkozott királyi biztosság felügyelete, - a királyi biztossági, s a Zala és Somogy megyék mérnökei által készült...(Virág 1998. 68-69. p) 267 Tóth (1989) 147-149. p.
