Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)

I. A Sió-völgy földrajzi, vízrajzi és hidrológiai jellemzése

A SIÓ, MINT A BALATON ŐSI FOKA ÉS VÍZSZINTJÉNEK TERMÉSZETI MEGHATÁROZÓJA

17

adfluvium Fok” olvasható, amelyek mind-mind a Balaton régi kifolyására vonatkoznak.9 Míg az 1055- ben az oklevél Fuk-nak10 nevezett patakocskát (csermelyt) említ, a késó'bbiekben már Fok11 vagy Foc folyónak nevezett vízfolyás szerepel.

A fokot, mint vízrajzi fogalmat először L. F Marsigli gróf írta le az 1726-ban, Amszterdamban kiadott „Danubius Pannonico-Mysicus... ” c. nagy művének I. kötetében. Művét Deák Antal András „A Duna fölfedezése” c. 2004-ben megjelent könyvében - több évtizedes kutatásainak eredményeit összegző tanulmányával együtt - magyarul is hozzáférhetővé tette12. Tanulmányában MARSiGLinek a Duna mocsaraival kapcsolatos megfigyeléseiről többek között a következőket írta:

„A folyó a mocsarakat a fokoknak nevezett bizonyos csatornákon át táplálja, vagy pedig az említett vonalat átlépve tárolókat váj magának... A folyó és az árterek és mocsarak között a köldökzsinórt a fokok képezik. Egy ábra szemlélteti, ahogy a foknak nevezett csatornán át a víz az áradásnak és apadásnak megfelelőén a mocsarakba ki-, illetve visszaáramlik. A fokot természetes képződménynek, a folyó és a mocsár közötti köldökzsinórnak tekintette." (Marsigli művében a fokot, - amit Canales dictos Foch megnevezéssel tüntetett fel - az I. kötet 42. rajzán mutatta be.)

Lényegében Marsigli értelmezésének felelt meg a Balaton áradásaikor keletkezett régi kifolyás, a Foknak nevezett patak vagy folyó, amit később Sárvíz, majd Sióvíz, végül Sió elnevezéssel illettek, megjegyezve, hogy a víz rendszerint csak kifelé áramlott.

A Sió ősi fokai először a késői bronzkor végén vagy a korai vaskor elején jöhettek létre, amikorra a partvonalat képező homokturzás 106 m A.f. szint körül állandósult. (Az előző korokban a felmagasodó majd visszahúzódó balatoni vízállások a turzás mind magasabb szinten való képződését segítették elő, egészen a hidrológiai egyensúly vonaláig). Az állandósult homokturzást a legmagasabb szintre duzzadó víz csak akkor törte át, amikor a viharos északi szelek nemcsak romboló erejű hullámokat korbácsoltak fel, hanem átnyomva a vizet a déli partra, akár fél méterrel is tovább növelték a víz szintjét. Valószínű, hogy az első fokok még a nagy folyók ártéri fokaihoz hasonlóan működtek, vagyis nemcsak a kiáradó víz folyhatott ki rajtuk keresztül a mederből, hanem mindaddig, amíg a Jut és a Tiszta-víz torkolata közötti (a Kavicsos-domb környéki) vízválasztó legfelső szintje nem került alacsonyabbra, mint a fok alsó része, addig a kiáradt víz vissza is folyhatott a tóba. Az ősi fokok évezredekkel ezelőtt a kiöntést követően igen rövid idő alatt ugyanúgy elzáródhattak a turzás újbóli létrejöttével, mint ahogyan a Sió lefolyás elhomokolódásai létrejöttek a 18. században,

A folyó- és állóvizek kiáradási pontjának, a „fok”-nak szerkezeti vázlata Marsigli ,,Danubius”-ában (1726)

9 A latin nyelvű oklevelek szövegét teljes egészében közli Erdélyi László „A tihanyi apátság története /.” c. 1908-ban kiadott művében. Ezeket később részletesen ismertetjük!

10 Bárczi Géza „A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék" c. munkájában (1951) a „Fűk" szó jelentése:.....egy tó lefolyása, egy nagyobb vízből kiinduló kisebb érszerű víz".

11 Az 1967-ben kiadott Etimológiai szótár szerint a „Fok” szó alapja ugor eredetű, jelentése „nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna".

12 Deák Antal András: A Duna fölfedezése. Bp. 2004. 64. p. (A továbbiakban Deák 2004)

M r;