Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
116 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG Battyhány grófok faluja. Mező-Komárom faluja emelkedett terepen terjeszkedik, mely a folyó felé lejt... Egykor Kenessey Péter és Robozi Pálé és Mihályé volt, kiknek itt lakóházai és majorjai voltak, most pedig a Battyhány grófok nádori ága a földesúr." Az idézettel kapcsolatban megjegyezzük, hogy az a GYURKOViTS-féle másolat szövegéből való, s így kerülhetett bele az, hogy „most pedig a Batthyány grófok nádori ága a földesúr", ugyanis Batthyány Lajos grófot Bél Mátyás halála után, 1751 májusában választották az ország nádorává. Mezőkomárom földjeit a 17. század második felében a zálogbirtokosok idején is már háromnyomáso- san művelték, s közepes termést takarítottak be. Nagy kiterjedésű legelőiken szarvasmarhát és juhot tartottak. A mezőváros két szőlőhegyén 380 kapás terjedelmű (25,3 magyar hold) volt a szőlő 1688- ban, de több mint a felét nem művelték. Az úrbéres viszonyok azonosak voltak a mezőföldi falvakéval, ugyanúgy adóztak és szolgáltatták a robotot mint azok. Annak ellenére, hogy mezőváros volt, a földesúrral nem volt úrbéri szerződése, lakói a 18. század végén is a szokásos jobbágymódra adóztak, kilencedet szolgáltattak a földesúrnak, tizedet a veszprémi püspökségnek. Lakosságának többsége 1768-ban az úrbéri tabella szerint is örökös jobbágy. Voltak azonban olyan árendás szabadok is, akik az uraság házát bérelték, vagy más házánál laktak, s ezek a fejadón kívül mást nem szolgáltattak. A mezőváros jogszolgáltatási fóruma a Batthyány-család úriszéke volt, ahova a város ítélőszéke által kisebb ügyekben hozott ítéletét meg lehet fellebbezni. Vályi (1799) a következőket közölte róla: „Mezó'-Komárom. Magyar Mező Város Veszprém várm. földes ura G. Battyány Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Enyingnek, Dégnek és Bolhásnak szomszédságában, Sió vize mellett, Veszprémtől, Fejérvártól is öt mérföldnyire, határa jól termő, s ’ kövér és mindent meg terem, bozótos helyein elég nád terem, malmai Sió vizén vágynak, erdeje meg lehetős; itten vagyon a gát, vagy által járás a Sió vizén Somogy Vármegyébe.” Az első Sió-felvétel lapján, a 19. sz. elején Mezőkomárom egy fő és három mellékutcás település, központjában egy téren álló templommal. Házainak száma - a két kuriális és hat uradalmi jellegű épületet is beszámítva - összesen 120, s lakosainak száma 1150 fő. Ebben az időben már a Batthány-uradalom egyik központjaként tartották nyilván, mely átvette Enying korábbi szerepét. A Sión átvezető gátja - mely 1752-1755 között épült - már nemcsak a Batthyány birtokrészek, hanem a szomszédos megyék összeköttetését is szolgálta. Mezőkomáromtól délre a Sió bal partja mentén Simontornyáig négy praedium, azaz majorság vagy más néven puszta található, amelyek a késő középkorban már léteztek, a török hódoltság idején elnéptelenedtek, majd a 18. sz. elején újratelepítették őket. Az első kettő, Sári- és Tóti-puszta a herceg Es- terházy-család birtoka volt, termékeny területtel. Tótihoz, mely Ozorával szemben fekszik, Fényes (1851) szerint a 19. sz. első felében egy 9 kerekű malom tartozott, amely évente „8000 mérő vámot hoz”■ Ez, ha a 42 kg-ot kitevő pozsonyi mérőt vesszük alapul, a mai mérték szerint 336 tonnának felel meg, vagyis a malom naponta 920 kg gabonát jövedelmezett. A malom 1751. évi állapotáról és átépítésének tervéről készített alaprajzokat a későbbiekben részletesen ismertetjük, mivel a 19. századi Siószabályozás során ez a malom okozta a legnagyobb problémát. A következő O-Dád puszta igen termékeny határral, szőlővel és erdővel több nemesi család birtokában volt, vagyis közbirtokosok voltak a tulajdonosai, míg a Simontornya közelében lévő Vám pusztát a Zichy grófok bírták. A Sió menti birtokok és települések 11-18 századi történetének rövid áttekintése alapul szolgál a Sióval kapcsolatban a korábbi téves vélemények és adatok helyreigazításához, illetve cáfolatához, valamint történelmi hátterét képezi a Sió-szabályozási törekvéseknek. Nélküle nem lehet valós képet alkotni a Sió elmúlt ezer évéről, különösen az utóbbi három évszázadáról, melynek során a Sió vizéből előbb Sió-folyó, majd végül Sió-csatorna lett, s amely nem egyszerűen a Balaton fölös vizét vezeti le, hanem vízszintjét is szabályozza.
