Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
106 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG vei, mivel ebben az időben még külön birtokrészként létezett a Kapurév pusztai birtokterület. Város-Hídvég és Mező-Komárom között az átjáró töltést gróf Batthyány Lajos nádorsága idején, az 1750-es években építették, ami akkor állandó és biztonságos kapcsolatot biztosított a Fejér és Veszprém, illetve Somogy és Tolna vármegyei birtokaik és településeik között. Az átjáró töltés egyúttal duzzasztógátként szolgált a városhídvégi, illetve a mezőkomáromi malom számára, ugyanakkor nagy mértékben hozzájárult a Sió középső szakaszának gyors elmocsarasodásához. A két Hídvégnek nevezett település a 19. század első évtizedeiben nagyot fejlődött. Fényes (1851) szerint Város-Hídvégnek a század közepén már 1766 lakosa volt, közöttük sokan voltak kézműves iparosok. Falu-Hídvégnek ezzel szemben csak 361 lakosa volt. Város-Hídvégnek még 1687. szeptember 27-én hajdúszabadságot adományozott gróf Batthyány Ádám, s ezért lakói vagy szabadok, vagy a birtokrészek szerződéses (konvenciós) alkalmazottai voltak. Mivel a Sió jobb parti Batthyány-birtokrész- hez beékelődve nemesi telek- és földtulajdon-területek voltak, az úrbéri kötelezettségek különböző mértékben eltértek a környező megyék jobbágyi kötelezettségeitől. Az előbbiekben felsorolt Sió melléki Batthyány-birtokrészeken részben jobbágyi, részben uradalmi majorsági gazdálkodás folyt. A két település birtokosai az 1764-ben birodalmi hercegi rangra emelt Batthyány Károly leszármazottjai voltak, egészen a második világháború végéig. A városhídvégi határhoz csatlakozott dél felől a felsőnyéki birtokrész, mely a Sió-víz partján Döbrönte puszta határáig terjedt. A felső-nyéki birtoktest a Batthyányiak Sió jobb parti birtokrészei között a legnagyobb kiterjedésű volt. Maga a névadó Felső-Nyék falu a Tiszta-patak mentén, nem messze annak a Sió-vízbe való be- torkollásától települt. Valószínűleg már all. században és századokon át fennálló település lehetett. A városhídvégi és a felsőnyéki határok érintkezési vonalában húzódott Somogy és Tolna vármegye határa. Fényes (1851) szerint Felső-Nyéknek a 19. század közepén 1237 lakosa volt, határában igen szép búza termett, nagy szőlőhegy, kövér rét és tágas legelő tartozott hozzá, ami sok szarvasmarha, ló és juh tartását tette lehetővé. Felső-Nyék az 1400-as évek közepétől a Dombay-család birtokába a 18. sz. első felében kerülhetett, s ezt követően majorsági jellegű gazdálkodás alakulhatott ki a szomszédos ozorai Esterházy-uradalom példája alapján a faluhoz tartozó birtokrészen. A Sió jobb partján Felső-Nyék határától délre az Esterházy-nagybirtok ozorai uradalmához tartozó Döbrönte pusztai birtokrész terült el. Mivel Ozora környékének 11-18. századi birtok- és településtörténete sok tekintetben eltér az eddig ismertetett Sió menti birtokok és települések történetétől, ezért kissé részletesebben ismertetjük. Amint már említettük az Ozora név először a pécsi püspökség határait megjelölő, 1009-ben kiadott oklevélben szerepelt mint vízfolyás elnevezés. Csánki Dezső (1894) szerint az 1300-as években az oklevelekben Azora és Ozora településnévként fordult elő, az 1400-as években pedig „Hospites de Ozora” és „Oppidum Ozora” megnevezésekkel illették. Csánki szerint a település az 1300-as évek elejétől az ozorai családé volt, melynek utolsó örökösét, Ozorai Borbálát Zsigmond király 1398-ban „fiúsította”, s így Borbála és férje Filippo Scolari, más néven Ozorai Pipo birtokában maradhatott a település, a hozzá tartozó Boziás, Debrente (Döbrönte) Nyilas, Alsó- és Felső-Majna birtokokkal. Filippo Scolari kérésére 1399-ben Zsigmond király országos vásár tartására való jogot is adományozott Ozorának. Ozora további, a 15. század elejétől számított történetét Koppány Tibor (1995) kitűnő dolgozatában foglaltak alapján mutatjuk be. Scolari Zsigmond király engedélyével várat építtetett Ozorán. Mivel örököse nem maradt, a várat és az ahhoz kialakított uradalmat királyi jóváhagyással a Hédervári-családra hagyta, melynek utolsó ozorai férfitagja Hédervári Ferenc szintén gyermekörökös nélkül halt meg. Özvegyétől a várat Török Bálint 1532-ben erőszakkal elvette a birtokokkal együtt. Ozora 1545-1686 között, több mint 140 évig, török uralom alatt volt, annak a Duna jobb partján fekvő mintegy 50-100 km széles sávnak a része
