Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton természetes állapota a szabályozások kezdete előtt

I. I alentinianus 365-375 között a szarmata és kvéd betörések miatt kis erődökkel és őrtornyokkal erősítette meg Valeria Limesét a Duna bal partján is, de ezzel nem sikerült a védelmet megszilárdítani. 380 körül megkezdődött minikét dunántúli tartomány szétesése, s az évente ismétlődő külső támadásokra már nem tudtak megfelelő ellentámadásokkal válaszolni és a belső problémákon sem tudott úrrá lenni a névlegessé vált római közigazgatás. 395-ben a római birodalom kettészakadásakor Pannonia a Nyugat-római Birodalom érdekszférájában maradt. Amikor Alarich vezette gótok Pannónián keresztül benyomultak Itáliába 401-ben, a limes gyakorlatilag elvesztette jelentőségét. Négy évvel később, a ke- leti-gótok (osztrogótok) és a hunok betörtek a Dunántúlra, emiatt a római katonaság és a római polgárok elhagyták Pannonia Prima-t és Valeria-t, a visszamaradt népesség a hunok uralma alá került. III. Valentinianus 406-ban szerződéssel átengedte Valeria-t a hunoknak, akik 430 után Pannonia Prima-t is birtokukba vették. A hunok 453-ig tartózkodtak a Dunántúlon. Ezt követően 456-ban Markianosz kelet-római császár az osztrogótoknak adta Pannóniát, s az újabb gót betelepülésekkel a Drávától északra a Dunántúlon megszűnt a római jelenlétnek minden értékelhető nyoma. Ugyanebben az évben pusztító földrengés rázta meg a Dunántúl nagy részét és teljesen rombadöntötte Savariát."

Ebből a rövid áttekintésből kitűnik, hogy a római kor igen változatos volt a Dunántúlon és az itt élő népek életét kétszer dúlta fel nagyobb háború. A római uralom alatt mindvégig provinciális, határőrvidéki viszonyok voltak nemcsak a limes mentén húzódó területeken, hanem a tartományok belsejében is. Hosszabb, több évtizedre kiterjedő nyugodt időszak háromszor nyújtott lehetőséget a gazdaság fejlesztésére és a római civilizáció kiteljesedésére.

A római korban a Balaton mindenkor a nyugati tartomány területéhez tartozott és csak a már említett északkeleti "sarok" tartozott előbb Pannonia Inferior, majd Valeria néven a keleti tartomány területéhez. Ennek azonban valószínűleg nem volt gyakorlati jelentősége.

A rómaiak már az első század második felében megtelepedtek a Balaton körül, de a vagyonosabb polgárság jelenlétét bizonyító leletek a későbbi századokból származnak. Makay B (1913) összesen 67 Balaton környéki lelőhelyet sorolt fel, melyek közül közvetlen partmenti települések a következők: Balatonkenese, Balatonalmádi, Alsóörs, Lovas, Paloznak, Arács, Balatonfüred, Tihany, Aszófő, Zánka, Révfülöp, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget, Balatonederics, Gyenesdiás, Keszthely, Fenékpuszta, Balatonszentgyörgy, Szántód, Siófok. A többi lelőhely túlnyomórészt a veszprémi platón fekvő településeken található. A felsorolt lelőhelyeken kívül a közben eltelt nyolc évtized során újabbakat tártak fel az északi- és a déli parton egyaránt. Az előbbi sorrendben ezek a következők: Balatonfűzfő, Csopak, Örvényes, Balatonakali, Révfülöp, Ábrahámhegy, Balatongyörök, Fonyód, Balatonszabadi. A harminc lelőhely azt bizonyítja, hogy a római korban az északi part végig lakott volt és valószínűleg a déli part is a berkek előtt húzódó turzáshátak kivételével.

361