Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halászata és a balatoni halgazdálkodás

A fogassüllő fogás 1988-től kezdődően bekövetkezett drasztikus csökkenését egyesek a vízminőségben bekövetkezett változásoknak, mások az angolna betelepítésének tulajdonították. Tudományosan azonban csak a korábban már tárgyalt fiatalkon táplálékhiány nyert bizonyítást. Azt azonban nem lehet kizárni, hogy a fogassüllő életkörülményei ezen túlmenően is kedvezőtlenebbé váltak a Balatonban A süllőutánpótlásra ugyanis ugyanolyan gondot fordított a Balatoni Halászati Vállalat, majd a Balatoni Halgazdaság, mint amilyent az 1930-as években a Balatoni Halászati Rt. Ezt bizonyítja az, hogy pl. 1960-1972 között évente átlag másfél millió zsenge süllőivadékot helyeztek ki a tóba. 1973-1982 között évente 3 és félezer és 6 ezer között volt a tóba kirakott és begyűjtött süllőfészkek száma, sőt,

1979-ben 11.776 db-ot tettek a Balatonba. 1981-1985 között összesen 9 millió 250 ezer előnevelt zsenge ivadékot és 8 és félezer egynyaras süllőt telepítettek. (Legutóbb 1995. őszén kétmillió előnevelt süllőt és 25 ezer tenyészsüllőt telepítettek.)

Ügy tűnik, hogy az ilyen mértékű utánpótlás már nem elegendő ahhoz, hogy az alapszintűnek tekinthető 85 ezer kg körüli éves fogási szintet biztosítsa. A fogassüllő fogások rendkívüli mértékű csökkenésének minden bizonnyal az az oka, hogy az újságokban megjelent híradások szerint megnőtt a fogassüllőre specializálódott orvhalászok száma, akik különösen az ívás idején az első osztályú, tenyészanyagnak számító korcsoportok állományában szinte helyrehozhatatlan károkat tettek. Az orvhalászat megakadályozása az alapfeltétele annak, hogy a fogassüllő fogások ismét elérjék a már említett 85 ezer kg körüli mennyiséget évenként

A fogassüllő mellett a ponty volt az a halfaj, melynek állománynövelésére a tudatos halgazdálkodás keretében nagy gondot fordítottak az 1920-as évek kezdetétől fogva. A ponty állománynövelését, illetve szintentartását egy vagy két nyaras előnevelt ivadékok tóbahelyezésével valósították meg, mivel korán felismerték, hogy a Balaton szabályozott medrében kedvezőtlenek a feltételek ahhoz, hogy lerakott pontyikrából elegendő számú zsenge ivadék kifejlődhessen. Gyakorlatilag a Balatonban nincs a pontynak természetes utánpótlása. Sőt a tóba helyezett ivadékok nagy része is "elkallódik". Erre már Répássy (1914) felhívta a figyelmet, s úgy vélte, hogy a kallódásra legalább 40 %-ot kell számítani.

Lukács (1932) A Balaton halainak gyakoriságáról írt dolgozatában rámutatott arra, hogy a ponty számának növekedése a Balatonban az 1925 óta rendszeres és nagy tömegű halasítás következtéből jött létre. Az általa közölt adatok szerint 1920-1925 között az évi pontyfogás 25.200 kg volt, ami az összes évi fogásnak 2,54 %-át jelentette. Ez több mint kétszerese volt az 1909-1913 évek 11.800 kg-os évi átlagának, s ezt kívánták növelni a pontyivadék telepítésekkel. Az elért eredményt a következőkből fogalmazta meg:

"A pontyfogás 1925-1931 között évi 500 q-ra emelkedik, de ugyanezen hat év

alatt összesen 1.056 q pontyivadékot helyeztek a tóba, vagyis évi átlagban 176 q682