Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halállománya és annak változásai
nem az is, hogy a hazai halaink közül az egyetlen olyan faj, amelynek állománya csaknem teljes számban ikrás egyedekből tevődig össze. Ezek ivarérettségüket 2- 3 éves korukban érik el, s példányonként egy-egy szezonban 100-400 ezer közötti ikrát raknak le. Hímek hiányában más halfajokkal - ponttyal, bodorkával, vörösszárnyú keszeggel ívnak együtt - amikor is az idegen halfajtól származó sperma behatol ugyan az ikrába, de azt csak a fejlődés megindulására serkenti az örökítő gének (DNS-ek) átadása nélkül. Ez az ún. ginogenezis, amikor az ikrákból nem hibridek fejlődnek ki, hanem kizárólag nőivarú utódok, vagyis mindig ikrás ezüstkárászok. Ahhoz tehát, hogy a Balatonban nagy ezüstkárász állomány jöjjön létre, elvileg egyetlen ezüstkárász is elegendő lehetett, ha az szerencsésen össze tudott ivni az előbb említett valamelyik falfaj hím egyedeivel, s ez a következőkben néhányszor megismétlődhetett a mind nagyobb számú utódokkal. Csernyi és társaik előbbiekben ismertetett kutatási eredményei szerint az ezüstkárász a táplálékot tekintve nem válogatós halfaj ezért a pontynak és a dévér- keszegnek a legjelentősebb táplálékkonkurense. A Balatonban egyfajta "kakukk"- halként komoly problémát okozhat, ha az ívásra érett ponty, bodorka, vörösszámyú keszeg hímek száma megnő, melyek elősegítik az ezüstkárász ivadékok nagytömegű megjelenését a tóban. A nagytömegű ezüstkárász állomány pedig azzaz a súlyos következménnyel fenyeget, hogy az "eleszi" a ponty és a dévérke- szeg elől a természetes táplálékot. Emiatt is indokolt lenne a balatoni ezüstkárász biológiáját részletesen tanulmányozni, mivel ennek részletes ismerete nélkül nem- kívánatos jelenléte ellen eredményesen semmit sem lehet termi. A Balaton halfaunájának, illetve egyes gazdaságilag jelentősebb halfajoknak populációbiológiájáról, ezen belül biomasszájáról és produkciójáról az utóbbi 25 évben számos tudományos dolgozat jelent meg. A fogassüllőről Biró (1969, 1970 a, b., 1974 b., 1976 b., 1977 b., 1979 a.), a dévérkeszegről Biró és Garádi (1976), Biró és Vörös (1988), a gardáról Biró (1982, 1986), Perényi és Biró (1992), a küszről Biró (1975 c., 1975 d., 1990), Biró és Muskó (1994) publikált a táplálkozásukra, növekedésükre, energiatranszformálásukra, méretalakulásukra, állománysűrűségükre, biomasszájukra, életkormegoszlásukra, természetes és ún. halászati mortalitásukra, valamint produkciójukra vonatkozó vizsgálati és elméleti számítási adatokat. A balatoni halak populációbiológiai, illetve produkcióbiológiai paramétereit összefoglalóan több alkalommal Biró (1977 a., 1981, 1993, 1994) ismertette. Dolgozatainak adataiból egyértelműen kitűnik, hogy a populáció- és produkcióbiológiai paraméterek a Balaton különböző vízterületein jelentősen eltértek egymástól az 1970-1992 közötti években, s ez Biró véleménye szerint többé- kevésbé megfelelt azoknak a változásoknak, amelyek a tó hosszanti vonalában a termőképességben (eutrofizációban,) bekövetkeztek. Ezek a változások a halászok és a horgászok fogási eredményeiben is tükröződtek, amelyeket a balatoni halászattal és horgászattal foglalkozó részben ismeretetünk részletesen. A gazdaságilag jelentősebb halfajokra vonatkozó populáció- és produkcióbiológiai vizsgálatok és 659
