Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
V. A BALATON VIZÉNEK, ÜLEDÉKÉNEK ÉS PARTI ÖVÉNEK ÉLŐVILÁGA - A Balaton vizéből élő többsejtű állatok
A Balatonban leggyakrabban előforduló ciklopsz, a Dapnia cucullatci az 1978-79-ben végzett nyán vizsgálatok alkalmával naponta 3-13 ml vizet szűrt át, illetve ennyi vízből gyűjtötte össze táplálékát. A béltartalom vizsgálatok során megállapították, hogy ez az állat a bekebelezett ásványi anyagok mellett kovazöld- és kékalgákat fogyasztott, melyek közül a kék- és zöldalgák egy része emésztetlenül haladt át a béltraktuson. Az eddig említett fajokon kívül még gyakori planktonikus rák a Daphnia galeata, a D. hyalina. A legtöbb alsóbbrendű rákfaj a hínárosok, nádasok sekélyvizű területén, a fonalasmoszat tenyészetekben található. Ezek alkotják a túlnyomó többséget, hiszen Dévai István evezólábű rákok kishatározójában összesen 22 evezőlábú rákfajnál tüntette fel a balatoni előfordulásukat. A nem plankonikus rákok biológiájáról, állományukról és ökológiai viszonyairól csak szórványos adatok és ismeretek vannak. Ezért ezek tényleges szerepét a tó élővilágában ma még nem tudjuk reálisan megítélni és csak valószínűsíteni lehet, hogy igen jelentős. Az alsóbbrendű rákok közé tartozó, halakon élősködő balatoni rákfajokról ugyancsak kevés ismerettel rendelkezünk. A csukán és a pontyféléken élősködő élősdi kandics, az Ergasilus sieboldi, amely a balatoni fogassűllőkön néha olyan nagyfokú lehet, hogy a kopoltyúfedő külső redőit is belepi, valamint a pontytetű, az Argulus foliaceus az ismertebb halélősködő rákok. Az alsóbbrendű rákokra vonatkozó ismeretek terén még nagyon sok a pótolnivaló, ami azért fontos kutatási feladat, mert mint a tápláléklánc közbülső szintjén elhelyezkedő szervezetek, a tó biológiai állapotáról fontos információkat szolgáltathatnak. Ugyanakkor mint haltáplálékok a halállomány alakulását jelentősen befolyásolják. A felsőrendű rákok közül a kecskerák, az Astacus leptodactylus található a Balatonban. Valamikor rengeteg rák élt a tóban, de a múlt század nyolcvanas éveiben a rákpestis annyira kipusztította őket, hogy 1890 után elvétve lehetett találni belőlük egy-egy példányt. Az állomány azonban három évtized alatt regenerálódott és 1931-ben Balatonkenese környékén egy Ízben a halászok hálója több mint 300 darabot hozott felszínre. Pedig Lukács K. (1932 c.) szerint abban az időben Keszthely környékén gazdagabb szokott lenni a rákfogás, mint a Keleti- medencében. Ugyancsak ő számolt be arról, hogy a rákok előfordulását erősen befolyásolja a viharos hullámzás és az évszakok is. Csendes időben a halászok hálója csak akkor fogott rákot, ha annak a széle az iszapba merült, míg vihar után a kerítőháló felső részébe akadt a legtöbb példány. A viharokat követő napokban mindenütt úszkáltak a vízben vagy mászkáltak a fenéken, ahol a megfigyelések szerint nagy utakat tettek meg. Nyáron kimásztak egészen a partig és a kövek alá 583
