Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
IV. A BALATON VIZÉNEK JELLEMZŐ TULAJDONSÁGAI
A balatonvíz redukáló képessége, amely általában a vízben oldott szerves anyagok mennyiségét mutatja, szűk határok között mozog, középértékben 2,58 századnormál cm3 permanganátoldat. Ha a régebbi vizsgálatok adatait egybevetjük az újabb kutatások eredményeivel, úgy látszik, hogy a tó vize hígult. Vasa nagyrészt eltűnt, különösen feltűnő a kovasav csökkenése, továbbá az alumínium és szulfáttartalomban mutatkozó eltérés Az eltérés a vegyészek szerint az alkalmazott vizsgálati módszerek különbözőségéből eredhet." Az utóbbi megállapítás annyiban helytálló, hogy a múltszázadi kémiaianalitikai módszereket nem lehet összehasonlítani az 1920-as, 1930-as években alkalmazott módszerekkel, de az eltérések összefügghettek a mintavételi helyekkel és a mintavételek időpontjával is. A korábbi adatokat átszámításokkal részben korrigálni lehetett a vizsgálati módszerek tekintetében, a mintavételi helyből és időpontból eredő különbségeket azonban nem. Az összehasonlítható eredményeket szolgáltató vízminőségi vizsgálatok csak 1957-ben kezdődtek el és az első években ezek is előkészítő jellegűek voltak abból a célból, hogy az átfogó vizsgálatok metodikáját kidolgozzák. A tó egészére kiterjedő, rendszeres vízminőségvizsgálatok 1969-től számíthatók, de az ún. törzshálózati pontokon, meghatározott időpontokban történt vízmintavételek hálózata 1973-1976 között alakult ki. Az 1980-as években Virág A. (1988) által publikált adatok szerint a tó vízminőségvizsgáló "monitoring" hálózata több mint 100 mintavételi pontot foglalt magába, amelyek közül 46 a Balatonban volt a többi pedig a vízgyűjtő vízfolyásain. Ezeken az észlelő-figyelő hálózati pontokon évente 12-24 esetben vettek vízmintát, amelyeket 36 fizikai, kémiai, hidrobiológiái és bakteriológiai tényezőre (paraméterre) vizsgáltak meg a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok laboratóriumaiban. A vizsgálatokkal évente több mint 60.000 vízminőségi adatot nyertek. A Balaton vizminőségét, illetve jellemző tulajdonságait nem csak ennek a hálózatnak a keretében működő laboratóriumokban vizsgálták, hanem az MTA Biológiai Kutatóintézetében (1981-től MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete) és a VITUKJ Vízminőségvédelmi Intézetében dolgozó kutatók is. Az elvégzett vizsgálatokról 1959 és 1989 között több mint száz tudományos közlemény jelent meg. Ezek között az első átfogó jellegű publikációt Entz Béla (1959) közölte, aki mintegy 500 vízminta több mint 10.000 adatának feldolgozása alapján többek között a következőket állapította meg: "A vizsgált vizekben a POt~, NOf, NQ>\ és NH/ -tartalom általában alacsony. Jelentős felszaporodás csupán szerves és szervetlen szennyezések révén következik be... A Balaton ionháztartása vizsgálatából kiemelendő, hogy a beömlő vizek fedezik a Sión keresztül elfolyó vízzel eltávozó oldott sókat...a tó ionmérlege a várható hibahatárokon belül egyensúlyban van, csupán a Ca"‘ és HCOf tekintetében mutatkozik jelentős többlet. Ebből jelentős mennyiségű (évenként kb. 463
