Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton kialakulása

bői származhat. Egy fúrásban, melyet Balatonudvari partszakasza előtt mélyítettek az üledékbe, a holocén-felső-pannóniai határon nem kavics-sáv, hanem tőzegcsík és nagy mennyiségű kagyló-, valamint csigahéj töredék volt található. A holocén-felső-pannóniai rétegek határának meghatározását segítette az is, hogy a pannóniai üledékekben eltűnik a Mg-kalcit, minimális szintre csökken a szerves szén és a kloroform-oldható bitumen, felére csökken a karbonáttartalom, megnő a vízzel oldható kalcium mennyisége. A holocén kezdetét (a fenyő-nyír korszakot, hideg preboreális klímát) viszont a pannóniaihoz képest hirtelen megnövekedett karbonát mennyiség, nagy szervesanyag-tartalom és a cserélhető kalciummagnézium relatív mennyiség minimuma jelezte. A Balatonudvari előtti fúrásban a holocén legelejéről származó tőzegcsík a mogyoró kor meleg, boreális klímájának idején, alacsony vízszintű körülmények között keletkezhetett. A fúrásokban általában 2-3,5 m között elemi kénkiválást mutatott ki a geokémiai vizsgálat. E fúrásszakaszon a cserélhető Ca, Mg relatív mennyiségének két maximumát és egy-egy minimumát mérték. Erre a fürásszakaszra a pollen analízis atlanti szakaszt jelölt (i.e. 7500 - 2500 év), s ugyanerre az időre tehető a Balaton legmagasabb vízszintje. Az elemi kén kicsapódása valószínűleg a csapadékos klíma hatására a kéntartalmú kőzetekből történt kimosódásokra, és intenzívvé vált biológiai redox-folyamatokra vezethető vissza. A fúrások hosszmetszetében megállapított holocén-felső-pannóniai határt a palinológiai vizsgálatok alátámasztották. A Keleti-medencében elvégzett 14 fúrás és a középső medencében lemélyített 2 fúrás pollenvizsgálatai során megállapították, hogy az üledékképződés kezdete általában a fenyő-nyír kor kezdetére tehető (i.e. 10 000 év). Ebben az időszakban még a sekélyvízi növények voltak az uralkodóak, kivéve a 12. sz. fúrás anyagát, ahol a mélyvízi Potamogeton natans volt a meghatározó. A fenyő-nyír kor előrehaladtával (i.e. 9-10 000 év) a sekélyvízi, mocsári növényeket a mélyebb vizet kedvelő fajok váltották fel, és a tavat széles, lágyszárú növényzettel benőtt mocsári ártér vette körül. A mogyoró kortól (i.e. 9000 év), a bükk kor végéig (i.e. 1000 év) a vízmélység viszonylag jelentős (5-6 m körüli) lehetett, a bükk kor eleji (i.e. 2500 év) maximális (kb. 10 m) vízállással és a bükk kor közepén (i.e. 1000 - 2000 év), a pollenvizsgálatokból kikövetkeztethető vízszintingadozásokkal. A használt erdők időszakában (kb. i.e. 800-tól) túlnyomórészt sekélyvízi körülmények lehettek a Balaton területén. Az 1981-1982. években lemélyített fúrások közül a legidősebb pollenasszociáció kora posztglaciális, fenyő-nyír kort mutatott (i.e. 10 300 év). A fúrások anyagának fizikai, kőzettani, geokémiai, palinológiai vizsgálataival párhuzamosan a Tó 5., 7., és 8. sz. fúrások talpából, illetve a Tó 16. sz. fúrás holocén és pannóniai képződményének határából nyert tőzegmintákat az MTA- ATOMKI-ban radiokarbon módszerrel is megvizsgáltatták, kormeghatározás céljából. A vizsgálatokat Hertelendi Ede végezte el és eredményeit Csemy Tibor és Cotrada Ruben (1989) publikálták a következő táblázatban összefoglalva:

23