Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének települési és gazdasági jellemzői
Az utóbbi tíz évben pedig szinte kizárólag a külföldi technológiával az ország más részén előállított modem építőanyagokkal építkeznek a vízgyűjtő egész területén. Az iparosodás kezdeti időszakában 1890 és 1920 között a mezőgazdasági termékeket feldolgozó kisipari méretű üzemek alakultak. A gőzmalmok mellett szeszfőzdék, tejfeldolgozók, ecetgyárak, vágóhidak, fűrésztelepek, textilfestő üzemek és lengyárak kezdték meg működésüket. Különleges ipari tevékenységet jelentett, hogy a balatonfüredi hajóépítő telepen vitorláshajókat építettek és a Balatoni Halászati Rt. halpikkelyfeldolgozó tevékenységet végzett. A gyáripari termelés tulajdonképpen 1929-ben kezdődött, amikor a már említett balatonfűzföi kincstári kémiai gyártelep és a gapírgyár termelése indult. E két gyár működését csak röviddel előzte meg a balatonfüredi hajóépítő üzemben két motoros hajó, a Csongor és Tünde elkészítése 1927-ben gyáripari módszerekkel. Az ipari termelésnek a Zala részvízgyűjtőn való gyáripari jellegű kialakulását az 1930-as évek közepén a vízgyűjtő déli vonala és a Mura közötti részen, Lispeszentadorján környékén feltárt kőolajlelőhelyek kitermelése indította el. Ez az iparosodási folyamat Zalaegerszegre és környékére koncentrálódott, s ez képezte az alapját annak, hogy a későbbi évtizedekben zalaegerszeg ipari centrummá fejlődött. Ha nem is ilyen nagymértékű, de mégis jelentősnek tekinthető befolyással volt Tapolca térségére az, hogy 1937-ben Nyírád környékén elkezdődött a bauxitbányászat, ami a kőolajbányászathoz hasonlóan 1985-ig dinamikusan növekedett. A gyáripari és a helyiipari jellegű termelés a vízgyűjtő területen a második világháborút követő másfél évtizedben a háborús károk pótlása után mérsékeltebben nőtt mint a Dunántúl egyéb területein, jóllehet néhány helyen itt is jelentős fejlesztések történtek. A balatonfűzföi kémiai gyár Nitrokémiai Ipartelepek néven különböző vegyi anyagokat (elsősorban növényvédőszert) gyártó nagyüzemmé, a balatonfüredi hajóépítő telep a Magyar Hajó- és Darugyár hajógyárává fejlődött. Ebben az időszakban létesült új beruházásként Zalaegerszegen a ruhagyár és a sajtgyár, illetve települtek a városban - ahol addig csak a kőolajtermeléshez és feldolgozáshoz kapcsolódó ipari üzemek voltak - az országos vállalatok egyes részlegei, melyek ipari gépeket, finommechanikai alkatrészeket gyártottak. Ugyancsak az ipari tevékenység bővülését jelentette, hogy növekedett a termelés volumene a zalaegerszegi és a keszthelyi húsüzemekben, a zalaegerszegi, zalaszentgróti, keszthelyi, marcali tejipan vállalatok üzemeiben, a mikosdpusztai lengyárban és a fenékpusztai lenfonóban és bútorlapüzemben. Az 1960-as években folytatódott az ipari termelés bővülése, de ez a vízgyűjtő egészére vonatkoztatva szerény mértékűnek volt nevezhető, mivel az állami ipari üzemekben foglalkoztatottak száma még 1970-ben is alig volt több 11.000 főnél. Ez a három balatonparttal érintkező megye területén lévő ipari üzemek munkásainak és alkalmazottainak 8,5 %-át jelentette. Az üzemek többségében 50 és 150 között volt a dolgozók létszáma és csak a balatonfűzföi papírgyárban és a balatonfüredi hajógyárban dolgoztak ezernél többen. 147
