Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
1. A hidrológia és a hidraulika alapjai - Hidrológiai alapismeretek
A talaj vízszint észlelésére az erre a célra kiképzett csőkút szolgál, amelyben - mérete folytán - a gravitációs erő uralkodik. A talajvízszint pillanatnyi helyzetét a talaj felszíne fölé emelkedő csőkút peremétől mérik mérőszalaggal, esetenként folyamatosan regisztráló műszerrel. Az észlelőkút peremét beszintezik, ami lehetőséget ad a talajvízszintek abszolút geodéziai magasságban való kifejezésére és ezáltal a különböző kutakban mért vízszintek egymás közti, továbbá a vízfolyások szintjeivel való összehasonlítására. Mind a háromfázisú, mind a kétfázisú zóna vizei - jóllehet kiegyenlítettebben - követik az éghajlati elemek, elsősorban a csapadék és a hőmérséklet különböző léptékű: napi, évszakos, éves ingadozását. Hazai éghajlati adottságaink mellett az évszakos ingadozást tekintve a talajnedvesség az őszi hónapokban kezd felhalmozódni a talajokban. Ennek oka a hőmérséklet, és ezzel együtt a potenciális párolgás csökkenése. A növény élettevékenységének fokozatos megszűnésével a transzspiráció csökken, művelt területeken a termés betakarítását követően lényegében megszűnik. A talajok - elegendő őszi csapadék esetén - a tél végére, a tavasz elejére kellően telítődnek, ami kedvező a növények tavasszal induló vagy folytatódó fejlődése szempontjából. A talaj telítődése, különösen kemény teleket követően, amikor a talajban levő víz megfagyhat, akadályozza az olvadásból eredő hóié és az olvadást kísérő esőcsapadék beszivárgását, és ez belvizeket válthat ki. Az őszi csapadék hiánya, különösen szárazabb nyarak után, a talajnedvesség hiányát okozza a vegetációs időszak kezdetén. A vegetációs időszakban a megnövekvő párolgás, a növényzet transzspirációja a talaj korábban felhalmozódott nedvességkészletét fogyasztja és általában a nyár végére, ősz elejére alakulnak ki a talaj- nedvesség minimális értékei. A talajok nedvességforgalmát az éghajlati tényezők mellett, esetenként azok hatását meghaladóan, a talaj típusa is befolyásolja. Hasonlóan alakulnak a talajvízszintek is. A talajvíz legfőbb táplálója a leszivárgó csapadékvíz. A háromfázisú zónán keresztül leszivárgó vizek a talajvizet táplálják és megemelik annak szintjét. A talajvízszintről megemelkedő vizek a háromfázisú zóna talajnedvességének - a csapadék mellett - másik utánpótlását jelentik, amelyet a növény hasznosítani képes. A kapillárisán megemelkedő víz párolgása a talajvizet fogyasztja, a talajvízszint süllyed. A talajvízszint süllyedése mindaddig tart, amíg a kapilláris emelkedés zónája oly mértékben le nem csökken, hogy a párolgás lényegében megszűnik. A süllyedés mértéke erősen függ a növényzettől. A mélyebben gyökerező és nagyobb transzspiráló képességű erdők alatt a talajvízszínt - minden más növényhez képest - alacsonyabb lesz. A lesüllyedő talajvizet - adott esetben - az oldalirányból hozzáfolyó talajvíz pótolni képes és az oldalirányú táplálás pótolja a párolgással eltávozott vizet. A talajvizet tápláló csapadék és fogyasztópárolgás évszakos járásának, valamint a növényi élet évi ritmusának megfelelően a talajvíznek is az őszi-téli félév a tárolás időszaka, amelyet a tavaszi-nyári időszakban a talajvíz felhasználása követ. Talajvizeink a tél végén, tavasz elején emelkednek a legmagasabbra és közelítik meg a talaj termőrétegét vagy magát a felszínt, ezzel is csökkentve a talaj felső, a csapadékot befogadni képes rétegét (Szalai, 1984). Vízfolyások közelében a talajvíz ingadozása bizonyos késleltetéssel és mérsékléssel követi a vízfolyás vízjárását. Árhullámok idején a vízfolyásban megemelkedő víz 59
