Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
1. A hidrológia és a hidraulika alapjai - Hidrológiai alapismeretek
A csapadékeseményenként is változó intercepció nagysága függ a csapadék tulajdonságaitól is (a csapadék nagysága, intenzitása, a lehulló cseppek nagysága és energiája). A kisebb intenzitású és kisebb méretű csapadékot a levél inkább képes visz- szatartani, mint az intenzív, többnyire nagyobb méretrí cseppekből állót, amely nagyobb energiája miatt könnyebben átjut a levélfelületen. A gyakorlati intercepció függ a szél nagyságától, sebességétől is, valamint a levélfelület hőmérsékletétől. A levélfelületi hőmérséklet függvényében ugyanis erősen változhat a csapadék és a levélfelület közötti tapadást nagymértékben befolyásoló viszkozitás mértéke. Az igen összetett és ma még nem minden részletében ismert intercepcióra csak közelítő adatok állnak rendelkezésünkre. A nagy felületrí növények egy-egy eső alkalmával 2-3 mm csapadékot is képesek visszatartani, erdők esetében az intercepció elérheti az évi csapadék 25-35%-át is. A növények által felfogott és a szélhatások ellenében visszamaradó csapadék visz- szapárolog a légtérbe. Az így visszapárolgott csapadék a levegő páraigényét részben kielégíti, és ezért csökkenti a növények által - a növények testén keresztül - való transzspirációt. Az intercepció a növény vízigénye tekintetében csak részben jelent veszteséget (Petrasovits, 1989). A beszivárgás Beszivárgásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a felszínt elérő csapadék egésze vagy egy része a felszín alá jut, a felszín alatti pórusokat részben vagy egészben telítve a talaj háromfázisú zónájában visszamarad. Megfelelő körülmények között a beszivárgó csapadék a talaj háromfázisú zónájából tovább mozogva eljut a kétfázisú zónáig, pontosabban az azt határoló talajvízszintig. A víznek ezt a mozgását - megkülönböztetésül a beszivárgástól - szivárgásnak vagy leszivárgásnak nevezzük. Maga a beszivárgás alapvetően három szakaszra osztható (Juhász, 1987). Az első, többnyire csak igen rövid ideig tartó szakaszban a lehullott csapadék a felszín egyenetlenségeiben, a terep mikromélyedéseiben összegyűlve és visszamaradva mintegy vízréteget alkot a felszínen. A második szakaszban indul meg a tényleges beszivárgás a gravitációs és a kapilláris erők hatására. A gravitációs erő hatására a víz a nagyobb méretű pórusokon keresztül jut a felszín alá. A nagyobb méretű pórusokban, ahol a gravitáció érvényesül, a víz mindig lefelé mozog. A kisebb méretű pórusok - a gravitáció ellenében érvényesülő szorpciós és kapilláris erők hatására - a gravitációsan lefelé mozgó víz egy részét felveszik, mintegy elszívják, egyúttal a gravitáció ellenében a talajszemcsékhez kötődve vissza is tartják. A szorpciós és kapilláris erők minden irányban hatnak. Az elszívás mindaddig tart, amíg ezek a pórusok teljesen telítődnek. A felszín felől végbemenő beszivárgásnak megfelelően a kis méretű, kapilláris pórusok telítődése előbb a felszínhez közeli rétegben megy végbe. A kapilláris pórusok telítődése azt is jelenti, hogy az így telített rétegekben vízmozgás továbbiakban kizárólag a gravitációs pórusokban lehetséges. A gravitációs pórusokon át lejjebb mozgó vízből a már kapillárisán telített réteg alatti rétegek is telítődnek, azaz a kapillárisán telített zóna fokozatosan lejjebb csúszik (Szalai, 1984). 36
