Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az állattartás vízfelhasználása és a hígtrágya hasznosítása
Gyakorlatilag tehát csak % feltételesen alkalmas és az alkalmas minőségi kategóriákba tartozó minőségű víz használható föl itatóvízként. Az előbbi csoportba olyan vizek tartoznak, amelyekben a szaprofita csíratartalom és a kémiai szennyezettség kissé magasabb mint az alkalmas kategóriába tartozó vízben. Szükség esetén az ilyen víz az istálló és a járművek tisztítására, valamint felnőtt állatok itatására engedélyezhető, de minden esetben az alkalmas kategóriájú vizek felhasználására kell törekedni, és mindenképpen ilyen minőségű vizet kell használni a szopós és a fiatal állatok istállóiban. Az ilyen vizet a korlátozottan magasabb szaprofíta csíraszámon kívül a humán ivóvízminőségnek az ásott kutakra engedélyezett kémiai összetétele jellemzi. Az utóbbi két kategóriába tartozó itatóvíz minőségi paramétereit - szakirodalmi adatok alapján - a 40. táblázat mutatja (VITUKl, 1978/b). A trágyacsatornák öblítésére - almozás nélküli telepeken valamint a tűzivíz- tárolók feltöltésére használt víz minőségével szemben nincsenek különleges követelmények, ezekre a célokra gyakorlatilag bármilyen minőségű víz felhasználható. Olyan helyeken, ahol az előzetes vizsgálatok szerint nincs az alkalmas vízminőségi kategória követelményeit kielégítő víz, nem érdemes erőltetni az állattartást, mert az olyan kockázatot jelentene, amelyet nem lehet gazdaságosan ellensúlyozni a rendelkezésre álló állattenyésztési és állat-egészségügyi módszerekkel. A vízminőségi követelmények az egyöntetűség kedvéért követik a humán ivóvízre vonatkozó szabványban szereplő komponenseket és határértékeket. Azokra a jellemzőkre, amelyekre állattartó telepi tapasztalat vagy vizsgálat nincs, az emberi ivóvízre vonatkozó szabvány minőségi határértékei szerepelnek az állatfajonként felsorolt összeállításban. A mérgező anyagokra meghatározott humán határértékek érvényesek az állatok itatóvizére.is. Az állattartó telepeken keletkező vizek elvezetésében a legnagyobb volument - a csapadékvizén kívül - a hígtrágya képviseli. A hígtrágya az almozás nélküli állattartás jellegzetes, folyékony halmazállapotú mellékterméke, amely állati bélsárból és vizeletből, elcsurgó ivó- és technológiai vízből, valamint kis mennyiségű egyéb hulladékanyagból áll. Hazánkban a hígtrágya - a nagyüzemi, szakosított állattartó telepek sorozatos létesítésével egyidejűleg, a 70-es években - előzmények és hagyományok nélkül jelent meg, miközben uralkodóvá vált a műtrágyahasználat, és a növénytermesztés függetlenítette magát az istállótrágyától. Néhány más, kedvezőtlen tényező mellett elsősorban ez az oka annak, hogy a szakosított állattartó telepek túlnyomó részén a hígtrágya kezelése és hasznosítása megoldatlan maradt, és jórészt még ma is megoldatlan. Ebből a helyzetből következik, hogy a felgyülemlő hígtrágya potenciális víz- és környezetszennyező anyaggá válik, vagyis fölösleges és föl nem használt melléktermékből veszélyes anyaggá lesz. Ezt a körülményt az elmúlt években számos, a hígtrágya okozta tényleges vízszennyezés bizonyította. Erőteljes víz- szennyező hatása miatt tekintik sokan szennyvíznek, pedig a hígtrágya legalább annyira nem szennyvíz, mint amennyire a hagyományos almos trágya nem szemét. Fő komponense ugyanis az állati ürülék, és ezáltal a szervestrágyázás minden funkciójának betöltésére alkalmas. Környezetszennyezővé csak akkor válik, ha gondatlanságból vagy kezelésének és elhelyezésének, illetve hasznosításának megoldatlanságából eredően nem kerül vissza a talajba, hanem ellenőrizetlenül és szabályozatlanul kerül ki az állattartó telep környezetébe. 331
