Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az állattartás vízfelhasználása és a hígtrágya hasznosítása
A vízpótlás az átlagosan 180 napos tenyészidő veszteségeinek pótlását jelenti. Nagyságát talajmechanikai és hidrológiai adatok alapján kell megállapítani. A veszteségek pótlása nem folyamatos, a tógazdaságok ugyanis két hétnél rövidebb ideig tartó, maximum 10 cm-es vízszintcsökkenést elviselnek. A vízpótlás tájékoztató adatait a 38. táblázatban közöljük. 38. táblázat. A vízpótlás vízszükséglete Talaj Víznorma Folyamatos vízsugár 1/s-ha Csúcsidőszak mm m3/ha Erősen vízzáró 400 4 000 0,3 júl.-aug. Közepes vízzáró 600 6 000 0,5 júl.-aug. Kevéssé vízzáró 1000 10 000 0,8 júl.-aug. A teleltetők és a raktártavak feltöltése a tavak térfogatából és a halak oxigénszükségletét biztosító átfolyó vízmennyiségből adódik. A teleltetők vízátfolyásának mértékadó értéke 1 t halra számítva 1 1/s. A vízigény a lehalászást megelőző egy-két nappal kezdődik és a tavaszi kihelyezés befejezéséig tart. A tavak lehalászásának előfeltétele a lecsapolás. A víztelenítés időtartama attól függ, hogy a halaknak mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy a tó legmélyebb helyét, a halágyat megtalálják. A lecsapolást a lecsapolócsatomán és a lecsapolózsilipen kívül a belső (tavon belüli) lecsapolóhálózat, illetve a halágy is segíti. A lecsapolóhálózatot úgy kell tervezni, hogy a leürítés lehetőleg gravitációsan, a lehalászás időtartama alatt leüríthető legyen. Az állattartás vízfelhasználása és a hígtrágya hasznosítása A mezőgazdaság harmadik nagy vízfelhasználója - a növénytermesztés (öntözés) és a haltenyésztés mellett - az állattartás, amelynek egyrészt az itatóvíz, másrészt a technológiai vizek tekintetében merülnek föl vízigényei. Az itatóvízzel az állatokat a régi, kisüzemi állattartásban jórészt a talajvízre alapozott ásott kutakból látták el. A nagyüzemi állattartó telepeken ezt kétféleképpen oldották meg:- meglévő ivóvízhálózatra való kapcsolódással, — vagy önálló víznyerő hely - rendszerint mélyfúrású kút - létrehozásával. Ivóvízhálózatra való csatlakozáskor általában sem mennyiségi, sem minőségi problémák nem merültek föl. Önálló víznyerőhely létesítésekor azonban a mennyiségi és a minőségi igények kielégítése egyaránt problémát okozhat, ezért - még az állattartó telep létesítése előtt - próbafúrások segítségével tisztázni kell a lehetőségeket. Az 1970-1980-as években Magyarországon az állattartás évente 130-140 millió köbméter vizet fogyasztott. Ez a mennyiség azonban napjainkban - a termelés és az 328
